Kőszegi Várszínház: Molnár Piroska és Alföldi Róbert is vendég lesz

2018 május 02. szerda, 8:00

Idén is két hónapig, június 1-től augusztus 1-ig dúskálhatnak a nézők a vendégelőadásokban, a táncos és zenés produkciókban, és nem maradnak el a már hagyománnyá vált saját bemutatók sem Kőszegen.

„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje

„Emberi hang…” – Molnár Piroska zenés színházi estje

“Nagyon szép szakmai teljesítményt tettünk le az asztalra 2017-ben, hiszen soha nem volt még annyi bemutatója a Kőszegi Várszínháznak, mint tavaly nyáron. Reméljük, hogy idén sem lesz ez másképp. A célunk továbbra is az, hogy legyen nagyszínpadi bemutató, alternatív színházi premier, modem kortárs táncprodukció, melyet a kőszegi születésű Gergye Krisztián rendező-koreográfus neve fémjelez, és olyan is, ami a bábszínházakkal való együttműködésünket jelzi. A jegyeladáskor alkalmazkodnunk kell a kőszegi közönség igényeihez, akik országszerte ismert, több évtizede a színészi pályán lévő színészeket és alkotókat favorizálnak. A tavalyi év egyik nagy tanulsága számunkra, hogy a programnaptár összeállításánál a külső tényezőket – az időjárás mellett a sportesemények időpontját is – figyelembe kell venni. A labdarúgó-világbajnokság idején bizony még a hölgyek is elcsábulnak egy-egy fontosabb mérkőzésre, ebből következik, hogy nem szabad olyan konkurenciát létrehoznunk, ami később visszaüthet” – nyilatkozta a Pesti Műsornak Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - vígjáték valós időben (a Kultúrbrigád és az Átrium előadása)

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – vígjáték valós időben (a Kultúrbrigád és az Átrium előadása)

A nyári szezont egy színházi témájú, nosztalgiázásra sarkalló kiállítással nyitják: jelmezeket mutatnak be a Várszínház elmúlt három évtizedéből. A Jurisics-vár színpadán új rendezővel (Göttinger Pál), új csapattal (többek között Kálid Artúrral, Ullmann Mónikával) és műfajai debütálnak: Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátékát mutatják be. A szombathelyi Mesebolt Bábszínházzal Esti mese címmel hoznak létre gyerekeknek és családoknak szóló előadást.

Rossini: A sevillai borbély – vígopera

Rossini: A sevillai borbély – vígopera

Kifejezetten fiataloknak szóló kortárs előadás lesz Vinnai András Vojáger című darabja, amelyet a DEKK Színház és a FÜGE közös produkciójában mutatnak be. A harmadik bemutató egy kortárs tánc- és drámaest lesz, amelyet a Gergye Krisztián Társulatával közösen hoznak létre. A performanszsorozat a tervek szerint három helyszínen, a lovagteremben, a kisudvarban és a szabadtéri színpadon látható – a tánc, a dráma, a szöveg és a zene összefüggésében kaphatunk rendhagyó művészi élményt.

Kútvölgyi Erzsébet, Ötvös András / Orlai Produkció: Családi játszmák

Kútvölgyi Erzsébet, Ötvös András / Orlai Produkció: Családi játszmák

Számos kiegészítő programon vehetnek részt az érdeklődők: a Mesebolt Bábszínház pöttöm színházától egészen a senior korosztályig kínálnak műsorokat, zenés előadásokat, és természetesen kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a könnyed, nyári szórakoztatás mellett a vígopera is szerephez jusson. A vendégelőadásaik között látható lesz a Dühöngő ifjúság című Orlai-produkció, A sevillai borbély és a Legyetek jók, ha tudtok. Lesznek kamaraszínházi estek is, melyek olyan egyéniségeket hoznak a vár falai közé, mint Molnár Piroska, ő az Emberi hang című estjét hozza el.

A Kőszegi Várszínház nyári programja itt érhető el.

 
 

Kapcsolódó anyagok