Nosztalgikus magyar darabokat mutat be az egri színház a következő évadban

2018 május 17. csütörtök, 13:22

Hat nagyszínpadi bemutatóval nosztalgikus magyar évadra készül az egri Gárdonyi Géza Színház, ahol három-három stúdiószínpadi premiert és új gyermekelőadást is láthat majd a közönség.

Blaskó Balázs színházigazgató úgy fogalmazott: a következő évad nagyon sok meglepetést és élményt tartogat a nézők, valamint szép feladatot a teátrum munkatársai számára.

Gárdonyi Géza Színház

Az évadot Móricz Zsigmond és Szakonyi Károly Rokonok című társadalmi drámájának bemutatójával indítják szeptember 28-án, amelyet az igazgató rendez. Ezt október 16-án Békeffi István és Lajtai Lajos operettje, A régi nyár követi Halasi Imre rendezésében. Az idei utolsó premier december 7-án László Miklós Illatszertár című vígjátéka lesz, amelyet Frigyes András állít színpadra.

Jövőre sorrendben Topolánszky Tamás két rendezését: Farkas Ferenc Csínom Palkó című tánc-daljátékát, majd Liszt Ferenc Magyar rapszódiák táncjátékát viszik színre. Az évadot 2019. április 12-én Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátéka zárja, melyet rendezőként ismét Blaskó Balázs jegyez.

Folytatva az együttműködést a Babszem Jankó Gyermekszínházzal, a legkisebbek három mesejáték: a Mátyás király juhásza, a Boszorkányok a bármi utcából és Az égig érő paszuly premierjét láthatják az évadban – mondta az igazgató, jelezve: a stúdiószínházban ugyancsak három bemutatóval: a Lenkei tábornok című történelmi drámával, a Játszótér című mese-táncelőadással és a Kulcskeresők című tragikomédiával készülnek.

Habis László, Eger polgármestere a Gárdonyi Géza Színház új, a képviselő-testület javaslatára bevezetett bérletkonstrukciójáról elmondta: az kifejezetten a fiatalokat ösztönzi a színházlátogatásra és nyújt ebben segítséget is számukra. “A színház olyan kulturális értéket képvisel a közelmúltban a legélhetőbb hazai város címet elnyert Egerben, melyet ezzel a korosztállyal is fontos megismertetni” – fogalmazott a polgármester.

Blaskó Balázs kiemelte: ősztől a színház bérletei megújulnak, kiegészülnek. Eger önkormányzatának döntése nyomán egy új, kedvezményes bérletkonstrukciót is bevezetnek 40 év alatti helybeli házaspárok és 19-29 év közötti egri vagy a városban tanuló fiatalok számára – tette hozzá. A 4 előadásra szóló Eszterházy Károly bérlet ára 5000 forint lesz, mely 2 részletben is fizethető.

 
 

Kapcsolódó anyagok