“Minden előadás után boldog vagyok” – Tenki Dalma válaszolt

2018 június 07. csütörtök, 15:25

Tenki Dalma a második évadát zárja a Miskolci Nemzeti Színházban…

… mégpedig egy főszereppel, Szomory Dezső színművében, a Györgyike drága gyermekben ő játssza a címszerepet. A színésznővel a szerepről, és ennek kapcsán az évadról, a pályájáról beszélgetett a Boon.hu.

 

A Boon.hu cikkéből:

Tenki Dalma Györgyike szerepéről elmondta: “A legjobbkor jött, mind emberileg mind szakmailag. Azt gondolom, ezek nem véletlenek. Hiszek abban, hogy valamiért most kellett eljátszanom, amikor én is kezdek nővé érni, és másképp látni magamat, mind a magánéletemben, mind szakmailag. Az első próbától kezdve, ahogy felolvastuk, éreztem hogy elkezdek barangolni, egyre mélyebbre ásni magamban Györgyike segítségével, a mondatai által. Amióta itt vagyok Miskolcon, ez a legnagyobb szerepem (…) Minden előadás után boldog vagyok. Ilyet még nem éreztem a pályámon. Egyszerre vagyok kimerült és energiával tele. Nagyon jó érzés játszani. Hatalmas szerep, sok-sok játszanivalóval, ami előadásról előadásra érik bennem. Azt gondolom, egy ilyen szerep meghatározhatja a további utamat. Nekem a Györgyike ilyen: a kezemben tartani egy nő életét, azonosulni vele és megszeretni, megérteni mit miért tesz, ez a nagyon fontos. Én azt hiszem értem őt, ezért együtt tudjuk járni az utunkat az előadás közben” – mesélte a színésznő.

Prohászka Fanni, Nádasdy Erika / Miskolci Nemzeti Színház: Györgyike, drága gyermek / Fotó: Gálos Mihály Samu

Tenki Dalma a szerep kapcsán leszögezte: “Elképzelhetetlennek tartom, hogy ma belekényszeríthetnének egy házasságba, mert ma van jogom szólni, választani, hogy kivel szeretném összekötni az életemet. Én magam választhatok, mi legyen a jövőmmel. Ha akkor élek, amikor Györgyike, ugyanezt tettem volna, más lehetőség nem adódott volna. Viszont sokan gondolhatják gyengének, hogy olyanná válik amilyenné a környezete elvárja, és nem harcol ellene. Szerintem ez egy irtó erős döntés, és ő egy erős nő. Sokat sérül, és mégis feláll, ez nem könnyű. Ez például nagyon fontos számomra a szerepmegformálásában, hogy kihúzzuk magunkat, és ha más nem működik körülöttünk, legalább legyünk büszkék” – nyilatkozta.

Tenki Dalma / Miskolci Nemzeti Színház: Györgyike, drága gyermek / Fotó: Gálos Mihály Samu

Arra a kérdésre, hogy milyennek érzi az idei évadát, a színésznő így felelt: “Nagyon elfáradtam. Talán először, amióta a pályán vagyok. Két éve végeztem az egyetemen, igaz, ez egyáltalán nem sok idő, de valahogy annyi impulzus, annyi jó ért ebben az évadban, hogy belefáradtam. Ám ez kellemes fáradtság. Szeretem. Viszont, nagyon várom a nyarat, szeretnék sokat utazni, remélem összejön” – mondta.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja.