Az eltört korsó – Az évad utolsó premierjét tartják Salgótarjánban

2018 június 12. kedd, 13:08

Heinrich von Kleist vígjátékát június 13-án mutatja be a Zenthe Ferenc Színház Tarnóczi Jakab rendezésében.

Ajánló a darab elé:

A helyszín egy fiktív németalföldi kisváros, Huisum. Az igazságszolgáltatásért Ádám bíró felelős. Az éjszaka valaki eltört egy korsót. Eltölthetünk egy fél napot a fojtogató légkörű tárgyalóteremben. Itt éppen olyan nehezen kap levegőt a felperes, mint az alperes; pont ugyanúgy lapít a sértett, mint az írnok; a bíró homloka pedig egyre jobban izzad. Ott, ahol egyetlen ember kezében összpontosul a hatalom, veszélyes igazat mondani. A nyomozó és a tettes alakja Oidipusz király módjára olvad eggyé. A felelősek azonban többen vannak…

Heinrich von Kleist rövid élete alatt olyan munkásságot hagyott hátra, mely a mai napig az egyik legvadabb és a legellentmondásosabb minden klasszikus között. Kortársa, Goethe, aki Kleist egyik legnagyobb bírálója volt, elsőként rendezte meg Az eltört korsót. Goethe – ha nem is szándékosan – mindent elkövetett, hogy az előadás megbukjon.

Az előadás akkorát bukott, hogy Kleist párbajra akarta hívni a mestert. Évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy Kleist igazán népszerű legyen. Kritikus szemlélete, éleslátása, a sötét látomásossága mellett darabjaiban, elbeszéléseiben mindig felsejlő humora a kortárs színház számára is megkerülhetetlen szerzővé teszi.

Heinrich von Kleist:
Az eltört korsó
vígjáték 1 részben

ÁDÁM, FALUSI BÍRÓ – Kaszás Gergő
WALTER, TÖRVÉNYSZÉKI TANÁCSOS – Máté Krisztián
LICHT, ÍRNOK – Rácz János
RULL MÁRTA ASSZONY – Bozó Andrea
ÉVA, A LÁNYA – Mikecz Estilla
TÜMPEL VITUS – Erdélyi Gábor
RUPRECHT, A FIA – Krausz Gergő
BRIGITTA ASSZONY – Marjai Virág

Rendező – Tarnóczi Jakab
A rendező munkatársa – Susán Ferenc
Dramaturg – Varga Zsófia
Díszlettervező – Dabóczi Noémi
Jelmeztervező – Mikes Anna
Ügyelő – Verebélyi Zsolt
Asszisztens – Kántor Zoltán
Súgó – Falati Hedvig

PREMIER: 2018.06.13

 
 

Kapcsolódó anyagok