Gálvölgyi Jánost, Kovács Patríciát és Nagy Sándort is láthatjuk a kaposvári nyári színházi estéken

2018 június 18. hétfő, 13:06

Kezdődnek a Szivárványos Nyári Színházi Esték Kaposváron, a rendezvénysorozat júniusban és júliusban 5 csütörtökön kínál színvonalas szórakozást az érdeklődőknek.

Június 21-én a Legyen a feleségem című vígjáték, július 5-én a Csárdáskirálynő című operett, 12-én az Abba Show, 19-én A miniszter félrelép című bohózat, 26-án a Színházkomédia című vígjáték látható a Szivárvány Kultúrpalotában – mondta el Török Tamás művészeti vezető hétfőn, a somogyi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte, a nyári színháznak köszönhetően olyan kiváló művészek érkeznek Kaposvárra, mint Gálvölgyi János, Kovács Patrícia, Nagy Sándor, Szalma Tamás, Ivancsics Ilona s mások mellett Xantus Barbara.

Nagy Sándor, Pataki Szilvia, Gálvölgyi János / Játékszín: Legyen a feleségem! (fotó: Máthé András)

Török Tamás elmondta, az öt darab közül hármat már láthatott a város közönsége, de akkora sikerük volt, hogy úgy döntöttünk, azokat a nyári színház keretében újra műsorra tűzzük – jegyezte meg. A művészeti vezető arra is utalt, hogy a mintegy két évtizedes múltra visszatekintő nyári színház “otthona” a kaposszentjakabi 13. századi bencés monostor romjainál van, de ott jelenleg ásatás és rekonstrukció zajlik, a helyszín várhatóan jövőre lesz újra alkalmas előadások megtartására. A produkciókat ezért idén is a Szivárvány Kultúrpalota fogadja be, ahova alkalmanként mintegy négyszázan válthatnak belépőt.

Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója arról szólt, hogy a nyári színház a város kulturális életének fontos eseménye, amely a Csiky Gergely Színház két évada között igyekszik kielégíteni a színházkedvelő közönség igényeit. A darabok iránt nagy az érdeklődés, a jegyek a Legyen a feleségem című produkcióra már elfogytak, a Csárdáskirálynő című operettre még korlátozott számban kaphatók – mutatott rá.

 

 
 

Kapcsolódó anyagok