Jubileumot ünnepelt a Csokonai Ifjúsági Program

2018 június 24. vasárnap, 12:37

A Verona, 1301 századik előadását tartotta meg a Csokonai Ifjúsági Program csapata.

A Shakespeare Rómeó és Júlia című darabja alapján készült osztálytermi nevelési előadás színészei a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma diákjainak meséltek a generációkon átívelő gyűlölet képtelenségéről, közös gondolkodásra biztatva a résztvevőket.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Mintaprojektet készít az ifjúsági programmal a Csokonai Színház – mondta a sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs alpolgármester. A tantermi előadások szervezett keretek között nyújtanak olyan élményt, amellyel megvalósulhat a színházi nevelés, érzékenyítés, másrészt a produkciók sok diákot tesznek színházlátogatóvá. Kiemelte azt is, hogy a művészettel nevelés a digitalizált világban különleges élmény, egyedi módon képes hatni a fiatalokra. Komolay Szabolcs ígéretet tett arra is, hogy a város támogatni fogja az ifjúsági programot a jövőben is.

Gemza Péter művészeti vezető arról beszélt, milyen nagy utat jártak be a színészek, hisz elsőként meg kellett ismerkedniük magával a műfajjal, annak metodikájával és csak azt követően kezdődhettek az előadások próbái.
Gemza Melinda, a CSIP vezetője azt emelte ki, hogy évről-évre tudatosan építették a CSIP repertoárját. A Verona, 1301 a középiskolás korosztályt szólította meg, a Jeruzsálem az általános iskola felső tagozatos diákjai számára készült, míg idén az alsó tagozatosokra esett a választás A Kékbolygó története című előadás elkészítésével. Hangsúlyozta azt is, hogy nagy vállalás és folyamatos tanulás a program a színészeknek, hisz tapasztalataik alapján Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám konzulensekkel újra és újra hangolják az előadásokat. Ugyanakkor komoly eredménynek tartja az előadások népszerűségét, amit az is mutat, hogy nem tudnak eleget tenni az iskolák meghívásainak.

Edelényi Vivien színész szerint nemcsak a gyereknek adnak különleges élményt a tantermi előadások, hanem nekik alkotóknak is, hisz intim térben játszanak, ahol rögtön érzékelhető a gyerekek reakciója. Hangsúlyozta azt is, hogy az előadásszámok előre haladtával megszerette a produkciók drámapedagógiai részeit is, amelyek közelebb vitték a fiatalok megismeréséhez.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

A CSIP-ről:

A Csokonai Színház a 2015/16-os évadban indította útjára ifjúsági programját (CSIP), melynek keretében 2015 októberében megszületett az első osztálytermi színházi nevelési előadás, a Verona 1301. Már az első évadban több mint 40 iskolai osztályhoz jutottak el a színház művészei, Edelényi Vivien, Vranyecz Artúr, Kiss Gergely Máté és a foglalkozásvezető, Gemza Melinda. A szakmai kritikák és a diákok által is elismert produkció létrejötte után egy évvel a norvégiai Bergenbe utaztak szakmai tapasztalatcserére és mesterkurzuson is részt vettek. A Verona 1301, valamint a CSIP későbbi osztálytermi nevelési előadásai, a vallási témájú Jeruzsálem (melyet Mészáros Ibolya, Mercs János és Rózsa László játszanak) valamint a környezetvédelem kérdéseit nagy érzékenységgel körüljáró A Kékbolygó története (Edelényi Viviennel, Kránicz Richárddal és Papp Istvánnal) az elmúlt négy évben a diákok és a pedagógusok kedvenceivé váltak. A Jeruzsálemet 50, A Kékbolygó történetét 40 alkalommal adták elő az iskolák osztálytermeiben. A három előadást csaknem hatezer diák látta.

A Csokonai Színházat ebben az évadban a Jeruzsálem képviselte a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén, ahonnan a produkció a Magyar Teátrumi Társaság különdíját hozta haza. A Verona 1301 és a Jeruzsálem is meghívást kapott a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennáléra.

Programjaival a CSIP „házhoz”, azaz osztálytermekbe megy. Az előadás néző- és játékterét iskolapadokból, székekből alakítják ki. A színházi előadást interaktív játékokkal szakítják meg, hogy az osztályközösséggel közösen gondolkodjanak azokról a kérdésekről, amelyeket a történet szereplői körül járnak, de a gyerekek a történet íróivá és rendezőivé is válhatnak. A produkciókban az előadás– és a foglakozásrészek nem válnak el élesen egymástól. Jellemzően pár színész ad elő egy darabot, amelyet meghatározott helyeken megállítanak és párbeszédet kezdeményeznek a diákokkal.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

A Csokonai Ifjúsági Program elindítása nemcsak a műfaj megismertetése, helyi meghonosítása miatt volt fontos a Csokonai Színház számára, hanem azért is, mert sok diák számára ez az első valódi színházélmény. Akár olyan módon, hogy korábban még nem jártak színházban, akár úgy, hogy korábban nem érezték magukat igazán megszólítva. A CSIP művészei számos visszajelzést kapnak gyerekektől arról, hogy egy-egy előadás után mégiscsak elolvasták a kötelező olvasmányt, vagy eljöttek a színházba, hogy más szerepekben is láthassák a náluk járt színészeket.

A CSIP előadásainak állandó rendezője Madák Zsuzsanna. Szakmai konzultációval és tanácsokkal a műfaj hazai két kiválósága, Bethlenfalvy Ádám és Cziboly Ádám segítették és segítik ma is a produkció résztvevőit.