Idén II. Andrást idézi meg a Koronázási Szertartásjáték

2018 július 06. péntek, 9:04

II. András, a csillaghullásban álmodó címmel hatodik alkalommal rendeznek augusztus 18-19-én Koronázási Szertartásjátékot Székesfehérváron. A sorozat, amely 2013-ban kezdődött, Árpád-házi királyaink életét kelti életre liturgikus királylegenda formájában. A produkció helyszíne is jelképes, a nézők a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázó és temetkezési helyén láthatják a nagyszabású előadást.

Az előadásban II. András személyét és uralkodását három fontos motívum határozza meg Az egyik felesége, meráni Gertrúd meggyilkolása, a bűncselekmény, amely egész Európát sokkolta. A másik a közjogi értelemben egyedi és páratlan Aranybulla kiadása, ami a Magna Charta után az első igazi európai alkotmánynak nevezhető. A harmadik pedig, hogy ő volt Szent Erzsébet apja. E három fontos tematika képezi az idei szertartásjáték történetének gerincét – hangsúlyozta a Vörösmarty Színház igazgatója, aki arról is szólt: a Rákóczi Szövetséggel együttműködve létrehoznak egy történelmi tábort, amelyben határon túli fiatalok II. Andrással és korával foglalkoznak, az előadásban pedig ők lesznek a színpadi játék statisztái. A diákok így a történelmi tudásukat átélve szereplőivé válnak a történetnek. Újdonság, hogy az idei szertartásjáték majdnem egy órával korábban kezdődik: a közönség részese lehet annak a királyi felvonulásnak, amely a koronázótemplomba tart, II. András és felesége, meráni Gertrúd az udvartartás kíséretében vonulnak a bazilikába, majd kezdetét veszi a szertartás.

A címszereplő II. András szerepét Sághy Tamás, feleségét a gyilkosság áldozatává lett meráni Gertrúdot Varga Gabriella, Szent Erzsébetet Osváth Judit alakítja. A koronázó püspök Körtvélyessy Zsolt, a Narrátor Mihályi Győző lesz. Az előadásokat két alkalommal, 2018. augusztus 18-án és 19-én 21.00 órától láthatja a közönség Székesfehérváron, a Nemzeti Emlékhelyen.

A Koronázási Szertartásjátékra már lehet jegyet vásárolni. Online jegyvásárlásra a www.koronazas.hu oldalon keresztül van lehetőség, Székesfehérváron személyesen a Vörösmarty Színház Jegyirodájában, a Városház téri jegyárusító pavilonban és a Tourinform irodában (Hiemer-ház) válthatóak belépők.

 
 

Kapcsolódó anyagok