“A gyerekek lelkéig eljutni a legnagyobb feladat” – A Verona, 1301 alkotói meséltek

2018 július 26. csütörtök, 9:00

A Verona, 1301 a debreceni Csokonai Színház első osztálytermi keretek között megvalósuló produkciója, mely túl van a 100. előadáson is. A szereplőket, Edelényi Vivient, Kiss Gergely Mátét és Vranyecz Artúrt a Haon.hu kérdezte.

Vranyec Artúr / Csokonai Színház: Verona, 1301

Ajánló a darab elé: 

„Mi a név? Mit rózsának hivunk, / Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. / Ha Rómeót nem hívják Rómeónak, / Szakasztott oly tökéletes marad / Akármi néven…” – dühöng tehetetlenségében Júlia az erkélyen. A tizenhárom éves lány most tapasztalja meg a generációkon keresztül hagyományozott gyűlölet képtelenségét. Hiszen neve miatt gyűlölnie kellene azt a fiút, akibe pár órája beleszeretett. A fiatalok képtelenek elfogadni a családjaik által támasztott normát, hiszen elfogadhatatlannak tartják azt a világot, amelyben kénytelenek volnának tovább élni. Amely világban nem dönthetnek szabadon, amely világot alapvetően meghatározzák az érdekkapcsolatok, és amely világban egy másik társadalmi csoporttal – másik családdal – szembeni gyűlölet meghatározza a hétköznapokat. Ők az emberség mellett döntöttek.
Az osztálytermi színházi nevelési előadás célja, hogy a színészek a drámában kibontakozó konfliktusok miértjén gondolkozzanak a résztvevő diákokkal, hogy a színház nyelvén keresztül körüljárják azokat a krízishelyzeteket, amelyeket végigélnek a történet szereplői.

A Haon.hu cikkéből:

Arra a kérdésre, hogy mi jelentette a legnagyobb kihívást ebben a szokatlan előadásban, Vranyec Artúr így felelt: “Miközben játszunk, olyan közelségben és lekövethető érzelmi állapotban van a közönség, mint például az utcaszínházban. S nagyon nagy felelősség, hogy úgy vigyük tovább a történetünket, hogy közben megőrizzük ezt a kapcsolatot velük (…) Nagyon intim kapcsolat alakul ki, ahol a gyerekek minden egyes rezdülését érezzük. Természetesen vannak „koszok” a rendszerben, például amikor az egyik diák azt hiszi, nem vesszük észre, hogy folyamatosan sugdos a szomszédjának. Ilyenkor nekünk kell alkalmazkodnunk, változtatnunk a formán, s visszanyerni az esetleg akár csak pillanatokra is elvesztett figyelmet” – mondta.

Kiss Gergely Máté és Edelényi Vivien / Csokonai Színház: Verona, 1301

Kiss Gergely Máté hangsúlyozta: “…számomra a legnagyobb kihívást a foglalkozásrészek jelentették. Amiket szintén úgy kellett megoldani, megélni, hogy az színházi legyen. A művészet lényege az önkifejezés, nem a hatásvadászat, s itt úgy kellett kifejezni magunkat, hogy a legcsöndesebb diák is azt érezze: ez az ő Júliája, vagy ez az ő Rómeója. S mivel rengetegféle gyerekcsoportnál voltunk, az átlag-alaphangulatot kell mindig megragadni: hisz más ez az autószerelőknél, más egy elitgimnáziumban vagy egy kollégiumi közegben (…) Nagyon emberien kell ezt az előadást játszani, el kell reggelente fogadnunk egymást is, a gyerekeket is” – nyilatkozta.

Edelényi Vivien elárulta: “A gyerekek lelkéig eljutni a legnagyobb feladat. És valóban, nemcsak az egyes egyént figyeljük, hanem a csapatot, a csoport dinamikáját. Nem mindegy, hány óra van, és az sem, milyen órájuk volt azelőtt. Először nekünk kell összehangolódnunk, aztán pedig velük. A legfontosabb cél: kapjanak valamit tőlünk. Ha válaszokat nem is talál a gyermek, de kapjon kérdéseket, amiken később gondolkodhat, vagy egy pillanatot, egy színházi élményt (…) Az egyik kedvencem volt egy autószerelő osztály, akik lezseren és kevés érdeklődést mutatva fogadtak bennünket, majd másfél óra múlva maximálisan bevonódva, teljes beleéléssel vitatkoztak az egyik foglalkozásrész alatt Capulet úrral, hogy miért nem foglalkozik Júlia érzelmeivel, miért ilyen önző? A szerelem neki semmit sem jelent?” – mesélte a színésznő.

A teljes interjú itt található.