Mészáros Sára kapta a Komor István-gyűrűt

2018 augusztus 29. szerda, 8:42

Augusztus 27-én nyitotta meg az új évadot a kaposvári Csiky Gergely Színház.

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Fülöp Péter igazgató köszöntötte a társulatot, majd felkérte L. Balogh Krisztinát, Kaposvár Megyei Jogú Város Főépítészét, hogy tájékoztassa a társulat tagjait a színházépület felújításának jelenlegi állapotáról. A főépítész asszony előadásában a színházépület belső látványterveit mutatta be.

Ezután Fülöp Péter gratulált a társulatnak a nyári fesztiválok és tájelőadások sikereihez, a nyáron 7 különböző helyszínen 11 előadással szerepelt a színház.

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

A társulati ülésen a Komor István-gyűrű és a Fogaskerék-díj átadására is sor került. A társulat színművészei által megszavazott vándordíjat, a Komor István-gyűrűt Mészáros Sára színművésznő kapta. A Fogaskerék díjat – a társulat háttérdolgozóinak járó elismerést, amelyet a teljes társulat szavaz meg – pedig Barabás Edit korrepetitor nyerte el.

Az ülés második részében Olt Tamás művészeti igazgató köszöntötte a társulatot, hangsúlyozta a nyári fesztiválokon való részvételek fontosságát, és azt, hogy idén már nemzetközi meghívásokat is kapott a teátrum. Augusztusban a színház Kaposvár Megyei Jogú Város támogatásával Los Angelesbe utazott, hogy az Államalapítás ünnepén az Egyesült Államokban élő magyar közösség számára készült műsort adjon elő. A Művészeti Igazgató bejelentette, hogy októberben a Helló Náci! című előadásunk Szatmárnémetibe utazik, a TRANZIT FESZT nemzetközi színházi fesztiválra.

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

Fotó: Lang Róbert / Somogyi Hírlap

A Társulathoz két új tag szerződött (Szabó Nikolett, Benedek Dániel), akik a Kaposvári Egyetemen, Uray Péter osztályában szereztek színművész diplomát.