Elindult a Veres 1 Színház ötödik évada – 3 saját bemutatót tartanak

2018 szeptember 08. szombat, 10:57

A teátrum húsznál is több produkció összesen ötven előadásával várja régi és új nézőit a 2018/19-es évadban. Mások mellett Kern András, Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Bánsági Ildikó, Hirtling István, Kálid Artúr, Pokorny Lia, Mihályfi Balázs és Nagy Sándor is fellép majd Veresegyházon. A közönséget három saját bemutatóval és hétféle vendégelőadással várják.

Szinte nyári szünet nélkül kezdték meg a színházi évadot a Budapesttől 20 kilométerre fekvő Veresegyházon: a színházban már megtartották az első őszi bemutató olvasópróbáját, míg a csillagtetős színpadon még zajlott a Mézesvölgyi Nyár elnevezésű szabadtéri művészeti fesztivál. Venyige Sándor, a Veres 1 Színház igazgatója büszkén ismertette a nyári programsorozat eredményeit: az 1400 fős nézőterű Nagyszínpadon és a 400 főt befogadni képes Kisszínpadon július 6. és augusztus 25. között összesen 29 előadást tartottak. A sokrétű programban fellépett az ExperiDance Produkció, a Thália Színház és a Győri Nemzeti Színház társulata, illetve nagykoncertet adott Bródy János és a Palya Beával kiegészült Boban Marković Orkestar is. A fesztivál előadásai 16 ezer nézőt vonzottak, amely 92%-os látogatottságot jelent.

Laurinyecz Réka, Mihályfi Balázs, Molnár Kristóf / Veres 1 Színház / Pletykafészek

Az igazgató az előző évad eredményeiről szólva elmondta, hogy bérleteseik száma a tervezett 1800-hoz képest 2100-ra nőtt, az országszerte játszott produkcióikkal és a Mézesvölgyi Nyárral együtt pedig összesen 58 000 nézőt sikerült elérniük. A 2018/19-es évadban a színház 9 bérletsort indít – ebből 5 gyerekbérlet – és 2500 bérlet eladására számítanak; összességében pedig hetvenezres nézőszámmal terveznek a jövő nyár végéig. A tervekkel kapcsolatban hozzátette: mivel a teátrum vitathatatlanul kinőtte a játszóhelyként használt  Váci Mihály Művelődési Ház adta lehetőségeket, a városi önkormányzattal közösen a nyár eleje óta keresik az újonnan építendő színházépület megfelelő helyét.

Venyige Sándor megemlékezett a társulat augusztusban elhunyt tagjáról, Székhelyi Józsefről is, aki – mint mondta – betölthetetlen űrt hagyott maga után. Tekintettel arra, hogy a színművész alakja mennyire összeforrt utolsó alakításával, a Szép jó estét, Mr. Green! címszerepével, a Veres 1 Színház ezt az előadást leveszi műsoráról. Az egérfogó című krimiben Trokán Péter, míg A New York-i páparablás című előadásban Mikó István veszi át Székhelyi József szerepeit.

Verebes Linda, Nagy Sándor / Veres 1 Színház: Pletykafészek

Az évad első bemutatójára október 5-én kerül sor – Molnár Kristóf állítja színpadra Neil Simon: Pletykafészek című bohózatát. A nagy szereplőgárdát mozgató, fordulatos előadás főbb szereplői Mihályfi Balázs, Nagy Sándor, Verebes Linda, Buch Tibor, Zorgel Enikő és Pál Tamás.

Januártól a legújabb magyar musical-vígjáték kerül repertoárra. Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila: Csoportterápia című darabjának szerepeiben Balázs Andrea, Mészáros Árpád Zsolt, Dósa Mátyás, Molnár Gyöngyi, Pál Tamás és Zorgel Enikő lép színpadra, az előadást Tasnádi Csaba rendezi.

Az évad utolsó bemutatója Matthieu Delaporte – Alexandre de la Patelliere: Hogyan nevezzelek? című színműve lesz. A néhány éve a filmvásznon is zajos sikert arató történetet Kálid Artúr, Verebes Linda, Mihályfi Balázs, Molnár Gyöngyi és Pál Tamás szereplésével májustól láthatjuk a Veres 1 Színházban.

A saját produkciók mellett idén is nagy sikerű vendégjátékok színezik a kínálatot. Richard Baer: Hitted volna? című vígjátéka Kern András és Hernádi Judit főszereplésével, Verebes István rendezésében; valamint Peter Quilter: Mennyei hang! című darabja Bánsági Ildikó, Gálvölgyi János és Szemenyei János főszereplésével, Bagó Bertalan rendezésében a három klasszikus bérletsor előadásait egészítik ki. A Kortárs bérletben Neil LaBute: Valami csaj(ok) című vígjátéka (sz: Pokorny Lia, Őze Áron, r: Németh Kristóf), Eric Assous: Boldogság című szerelmi kalandja (sz: Pikali Gerda, Rékasi Károly, r: Verebes István), Eric-Emmanuel Schmitt: Rejtélyes viszonyok című színműve (sz: Hirtling István, Lábodi Ádám, r: Kolos István), Jordi Galcerán: A Grönholm-módszer című színpadi játéka (fsz: Simon Kornél, Botos Éva, r: Baksa Imre), valamint az Orlai Produkció Second life, avagy kétéletem című előadása (fsz: Kovács Patrícia, Mészáros Máté, r: Dömötör András) kerül műsorra.