Esztergomi Várszínház – Díszkönyv is megjelent a jubileumi évadra

2018 október 04. csütörtök, 14:29

Horváth Béla címzetes múzeumigazgatót választották az Esztergomi Várszínház első örökös tagjának.

Fotó: Esztergomi Várszínház

Fotó: Esztergomi Várszínház

Az Esztergomi Várszínház ünnepi évadában alapították meg az elismeréseket. Ezzel szeretnének tisztelegni azok előtt, akiknek művészete, pályafutása, közösségért végzett példaértékű önzetlen munkája hozzájárult ahhoz, hogy létrejött ez a játszóhely, s immár 30 éve működik. Ezért az idei szezon végén első alkalommal választották meg az Esztergomi Várszínház Örökös tagját. A díjat olyan személyek érdemelhetik ki, akik az indulás óta maradandóan letették a névjegyüket a várszínházban, hozzájárultak a szabadtéri teátrum országos és nemzetközi hírűvé válásához. A Nagyfalusi Tibor Művészeti-díjat pedig mindig az adott évadban a legkiemelkedőbb művész, csoport, színész, rendező, díszlet-és jelmeztervező vagy más alkotó veheti á ezentúl. Nagyfalusi Tibor nagyon sokat tett a város közösségi, kulturális életééért, több mint két évtizedig volt a városi könyvtár igazgatója, vezette a helyi amatőr színjátszó csoportot, s alapítása – 1988-óta tagja volt annak a közalapítványnak, amelyet a várszínházi nyári játékok támogatására szerveztek.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója évadtáró ünnepségükön elmondta: az, hogy a szabadtéri teátrum harminc éve megszakítások nélkül működik, azoknak az embereknek, szellemiségüknek köszönhető, akik ezt a színházat létrehozták. Beszédében visszatekintett az elmúlt évtizedekre, azokra az időkre is, amikor az állami támogatás megszűnése miatt nehézségekkel küzdött a játszóhely és sok önzetlen segítő, művész, társulat áldozatos szerepvállalásával tudták csak a folyamatos működést biztosítani. A direktor kiemelte az Esztergomi Várszínház országosan élen járt a határon túli színházakkal való kapcsolatfelvételben, együttműködésekben. Ezzel szerepet vállalt annak a kulturális egységnek a kialakításában, amely velük együtt segítette és előrevitte a közös gondolkodást az elmúlt évtizedekben.Így alakult ki testvérszínházi együttműködésük a beregszásziakkal, a temesváriakkal, a komáromiakkal is. Az elmúlt harminc évben megközelítőleg ezer előadást tartottak és azokat mintegy 275 ezer néző látta. A várszínház jelenléte és működése a településen erősítette a város turisztikai kínálatát. Az Esztergomi Várszínház az országban úttörő szerepet vállalt, abban, hogy 18 évvel ezelőtt nagyváradi művészekkel megalapította a bábos táborát, amely már olyan népszerű, hogy Angliából is érkeznek fiatalok hozzájuk.

Fotó: Esztergomi Várszínház

Fotó: Esztergomi Várszínház

Horányi László, aki 1994 előtt tanácsadóként, utána művészeti vezetőként, majd 1996-tól színházvezetőként irányítja a teátrumot, hozzáfűzte, az idei jubileumot együtt ünnepelték testvérszínházaikkal, neves teátrumokkal, régi barátaikkal, olyan fellépőkkel, művészekkel, akik az elmúlt három évtizedben szerepeltek a játszóhelyen, s ez nagy öröm számukra. Emiatt is alakítottak ki tematikus hétvégéket számukra a műfaji sokszínűség és az igényes szórakoztatás jegyében. Megközelítőleg 17. 500 művész szerepelt az elmúlt harminc évben náluk.

Az idei évadban először adták át Nagyfalusi Tibor Művészeti-díjat. A Bugyi községből érkező Bessenyei György Művelődési Ház és Könyvtár Komédiások Amatőr Színkörének Spiró György Prah című komédiájának előadásáért érdemelte ezt ki. Az Esztergomi Várszínház Örökös Tagja díjat pedig Horváth Béla címzetes múzeumigazgatónak, az Esztergomi Vármúzeum korábbi vezetőjének adományozta a várszínház vezetése. Az ünnepi évadra megjelent az elmúlt három évtizedet feldolgozott számozott díszkönyv, a 30 éves az Esztergomi Várszínház című kiadvány.