Találkozások önmagammal – Ősbemutató Esztergomban

2018 november 08. csütörtök, 11:14

November 9-én, a Művelődés Háza Esztergom kamaratermében tartja a Babits Mihály Kamaraszínház Vörös István: Találkozások önmagammal c. művének ősbemutatóját Bacsa Ildikó és Kéner Gabi főszereplésével.

Az előadás budapesti bemutatóját november 10-én és 11-én 19:30-kor tartják az Óvóhelyen (Bartók Béla út 60.).

Az előadásról:
Mért ne lehetne eljátszani egy belső találkozás történetét?
Mért ne épülhetne ilyen jelenetek sorából egy teljes önfeltárás, a személyiség élveboncolása.
A két színésznő ugyanazt az embert játssza, de nem ugyanazt az ént.
Korántsem a tudathasadás bemutatása a cél. Szó sincs itt ilyesmiről.
Egy normális, de talán az átlagosnál több problémával terhelt személyiség viviszekciójára teszünk kísérletet.
Nem tudathasadás, de a tudatalattiba besöpört, és feldolgozni nem tudott dolgok mégiscsak elkezdik élni a saját életüket.
Témánk tehát a tudatalatti, és az ahhoz való viszonyunk?
Igen is, nem is.
Meg kell tudnunk, mi van a tudatalattiban? Nem mindig.
A darabunk esetében azonban egy elhallgatott, elfelejtett történet titkai bontakoznak ki, és a nyomozás szinte egy krimi ritmusát veszi fel.
Bűncselekmény is van, és gyanúsan nincs gyanúsított.
De a józan én nyomozóvá lép elő, hogy föltárja saját múltjának sötét foltjait és így mind a kettőjüket eljuttassa a katartikus önmegértéshez, vagyis az egymásra találáshoz, és az egymás árnyékába való beolvadáshoz.

Vörös István:
TALÁLKOZÁSOK ÖNMAGAMMAL

Játsszák: Bacsa Ildikó és Kéner Gabriella

Zene: Ágoston Máté
Videó: Mudrák Tamás, Steindl Ábel
Fény/hang: Kovács Vince, Vincze Péter
A rendező munkatársa: Vereckei Kata

Rendezte: Kaj Ádám

 
 

Kapcsolódó anyagok