Az ember tragédiája 1. – A teljes fehérvári társulat szerepelésével készült darab

2018 december 06. csütörtök, 7:00

Madách Imre drámáját újragondolt változatban, a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tisztelegve mutatta be a társulat teljes közreműködésével december 1-jén a Vörösmarty Színház.

Gáspár Sándor / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Gáspár Sándor / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

A drámát első alkalommal Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatójának rendezésében 1883. szeptember 21-én állították színpadra. Az ősbemutatón Ádámot Nagy Imre, Évát Jászai Mari, Lucifert Gyenes László játszotta.

Szikora Jánosnak nem a mostani az első Tragédia-rendezése. Az új Nemzeti Színház 2002. március 15-én ugyanis Madách drámai költeményével nyílt meg, a teljesen új felfogású előadást a Vörösmarty Színház jelenlegi vezetője rendezte, Ádámot Szarvas József, Évát Pap Vera, Lucifert Alföldi Róbert alakította.

Madách Imre klasszikus drámai költeményének előadásával a 200 éves magyar nyelvű színjátszás előtt tiszteleg a székesfehérvári teátrum. Az egyedülálló színháztörténeti vállalkozást Szikora János, Horváth Csaba, Hargitai Iván és Bagó Bertalan rendhagyó módon közösen alkotta meg, amelyben az egész társulat közreműködik, több Ádámmal, Évával és Luciferrel.

Gáspár Sándor, Kovács Tamás, Osváth Judit / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Gáspár Sándor, Kovács Tamás, Osváth Judit / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

A színház felkérésére négy neves magyar író Márton László, Tasnádi István, Térey János és Závada Pál „folytatja” a művet újabb színek megírásával. Az új darab megírásához az első lépcső volt Az ember tragédiája 1. megtekintése, amelyről hazánk legismertebb drámaírói közül három a véleményét is megfogalmazta:

Tasnádi István:

“Négy markánsan különböző rendezői látásmód és formanyelv, ami mégis egységes előadássá áll össze a végén. Ebben a rendhagyó, tucatnyi főszereplőt mozgató, grandiózus vállalkozásban a társulat megmutathatta sokszínűségét és művészi erejét: hogy olyan nagyszerű színészegyéniségekből áll, akik képesek az örömteli összjátékra.”

Závada Pál:

“A székesfehérvári színház teljes társulata és négy rendezője olyan ambícióval és odaadással fordult Madách remekművéhez, hogy különösen értő figyelemmel sikerült megvilágítaniuk, miközben kivételes módon tették élvezhetővé, hogy mekkora kincsünk is Az ember tragédiája.”

Márton László:

„A négy rendező és az egész társulat közös munkája kiemeli és új megvilágításba helyezi a mű néhány fontos jellegzetességét, mindenekelőtt a gondolati potenciált. Azáltal, hogy Ádám, Éva és Lucifer alakja négyszer változik, a néző ráébred, hogy a figura önmagával való elvi azonossága fontosabb azoknál az egyéni vonásoknál, amelyekből két jó színész és egy jó színésznő egy hagyományos rendezésben megformálhatja szerepét.”

Kovács Tamás, Osváth Judit / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Kovács Tamás, Osváth Judit / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Alkotók az előadásról:

A magyar irodalom dráma műfajának egyik legkultikusabb műve négy részre bontható, egy spirituális rész mellett az ókor, a középkor és az újkor jelenik meg. Szikora János a spirituális keretszíneket vitte színpadra: “A spirituális kerethez van a legnagyobb vonzódásom, nagyon boldogan valósítottam meg. A színeimben megszemélyesítődik az Úr, Gáspár Sándor formálja meg ezt a szerepet, és attól, hogy az Úr megjelenik, ad egy olyan különleges drámai erőt, ami ezeknek a színeknek egy plusz izgalmát jelenti.”

Osváth Judit, Lábodi Ádám, Kovács Tamás / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Osváth Judit, Lábodi Ádám, Kovács Tamás / Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Hargitai Iván nevéhez fűződik Bizánc, Párizs és a prágai színek rendezése: “Az előadásban szereplő harminc színész az egész társulatot jelenti, és nem csak hihetetlenül profi módon és érzékenyen dolgoznak, hanem egymást segítve. Nagyon komoly színészek játszanak, hol fontos, nagy szerepet egy jelenetben, aztán meg bejönnek egy másik jelenetbe statisztálni, és éppen csak egy villanásra megjelenni, ugyanazzal a koncentrációval. Egy rendkívül felemelő munkafolyamat eredményeként született meg Az ember tragédiája.”

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Hirtling István: “Három a magyar igazság, harmadszor játszom majd Az ember tragédiájában, külön öröm számomra, hogy nem ugyanazokat a szerepeket. Véleményem szerint egy rendkívül bátor és nagy kihívást jelentő koncepció szerint jön létre a produkció. Kíváncsian várom a végeredményt, izgalmas utazásnak ígérkezik, az egészen biztos. Nem beszélve arról, hogy Az ember tragédiája az egész társulatot megmozgatja, ráadásul a négy rendezőnek köszönhetően négyféle látásmód és megközelítés jelenik majd meg decemberben a színpadon, ez is egy érdekessége lesz az előadásnak.”

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Kovács Tamás: “Nagyon nagy vállalkozás és biztos vagyok benne, hogy különleges előadás fog születni, úgyhogy kíváncsian és nyitottan állok a produkcióhoz. Szerintem ez egy remek lehetőség, és hálás vagyok, hogy Ádámot alakíthatom, igyekszem kihozni magamból a maximumot, megpróbálok hasznos fogaskerék lenni a gépezetben.”

Osváth Judit: “A keret színekben vagyok benne, tehát az első háromban és a legutolsóban. Kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog az előadás összeállni, de szerintem az nagyon igaz, amit Horváth Csaba rendező mondott, hogy majd a társulat egysége fogja igazán összefogni a színjátékot. A szöveg nehéz, tehát igazán nagy feladat lesz élőbeszédszerűvé és természetessé tenni.”

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Kelemen István: “Elsőre nem vettek fel a színművészetire, ezért egy évet a Nemzeti Stúdióban töltöttem el, ahol Vámos László rendezésében statisztáltunk minden színben, 54-szer öltöztünk át. Ez, ha jól emlékszem 1987 környékén volt, azóta nem játszottam Az ember tragédiájában. Nagyszerű, fantasztikus darab, tele csodás bölcselettel és igazi, életre szóló mondatokkal, amikre az ember emlékszik is, hiszen Tóth Éva, Bubik István és Balkay Géza játszották azt az előadást.”

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Vörösmarty Színház: Az ember tragédiája 1 / Fotó: Katkó Tamás

Az előadás színrevitelében a Vörösmarty Színház teljes társulata részt vett: Andrássy Máté, Ballér Bianka, Derzsi János, Egyed Attila, Gáspár Sándor, Hirtling István, Juhász Illés, Kádas József, Kelemen István, Keller János, Kerkay Rita, Kiss Diána Magdolna, Kovács Tamás, Kozáry Ferenc, Kricsár Kamill, Krisztik Csaba, Kuna Károly, Lábodi Ádám, Nagy Péter, Osváth Judit, Pálya Pompónia, Rovó Tamás, Sághy Tamás, Tóth Ildikó, Tűzkő Sándor, Váradi Eszter Sára, Varga Gabriella, Varga Lili, Varga Mária, Závodszky Noémi, valamint Hajdu Tibor e.h..

Dramaturg Perczel Enikő és Tucsni András, a szcenikáért Bátonyi György felel, a jelmezeket Benedek Mari, Kárpáti Enikő, Sántha Borbála és Berzsenyi Krisztina tervezte. Zenéjét szerezte Dobri Dániel, látványtervezés-videoinstallácMagyarósi Éva.

 
 

Kapcsolódó anyagok