Többezer diák élvezheti a miskolci színház ifjúsági programját

2019 február 13. szerda, 16:56

Tavaly közel 2100 diákhoz jutottak el ifjúsági programjaik, idei évaduk feléhez érve a tantermi és beavató előadásaink pedig már most megközelítik ezt a számot.

A 2012/2013-as évad óta a Miskolci Nemzeti Színház minden évben szervez a megye oktatási intézményeibe olyan előadásokat, melyek az ifjúságot célozzák. Színházi nevelési programjuk azonban több évtizedes múltra tekint vissza: már a kilencvenes években is fontos része volt az évadok műsortervének. A felújított Játékszín – ami akkoriban a Theat-Room nevet viselte – az Antigoné beavató előadásával nyílt meg. Ezt követte három évadon át egy-egy új bemutató (Hamlet, Csongor és Tünde, A szecsuáni jólélek), melyek után a diákok szintén beszélgethettek az alkotókkal.

Seres Ildikó színművésznő – aki végzett drámapedagógus is – idén vette át a program művészeti vezetését. – Színházi nevelési programunk nagy reneszánsza a jelenlegi színházvezetés szándékának és az erre irányuló pályázatoknak köszönhető. A „Színház és Tudás” (SZI-TU) és a „Színház és Világ” (SZI-VI) című komplex színházi nevelési programoknak hála, mára kiváló együttműködés alakult ki a város iskoláival – mondja Seres Ildikó.

“A 2017/2018-as évadban 15 intézménybe jutottak el beavató és tantermi előadásaink. Összesen 2085 fő vett részt a programokon, melyek között szerepeltek táncbeavató előadások, nyílt próbák, érzékenyített és tantermi előadások. Idén az Édes Anna és a Három nővér megtekintése előtt és után beszélgetnek színészeink a tanulókkal a darab tartalmáról, és arról, miért is fontos a színház mint élő műfaj. Az ifjúsági programok legnépszerűbb elemei az úgynevezett tantermi előadások. A színházi szakma, a pedagógusok és a közönség egyaránt hitet tesznek a műfaj kivételes fontossága mellett” – közölte a miskolci színház.

Az elmúlt évek miskolci tantermi előadásai a Cyber Cyrano, a Kövek, a Csendes Óceán, a Szociopoly, valamint a Pirézek voltak. Idei új bemutatónk a Szőcs Artur rendezte Pályaválasztás című darab, melynek szereplője Somhegyi György. Évek óta nagy sikerrel fut a Klamm háborúja is – Fandl Ferenc színművész rendezésében és előadásában –, amely már túl van az 50. előadáson. A történet egy paranoiás tanár és egy osztály különös háborújának történetét tárja a diákok szeme elé.

Fandl Ferenc arra akart rávilágítani az előadás során, hogy milyen fontos az egymás közti kapcsolatok építése, ápolása, az egymásra való odafigyelés, az empátia, a tolerancia az életünkben. Nem csak egymás közt, hanem a pedagógusok irányába is.

– Nagy öröm számunkra, hogy mindkét futó produkcióra óriási az érdeklődés, idén 18 iskolába volt lehetőségünk eljutni. A tantermi előadások általában a középiskolás korosztályt foglalkoztató témákat, problémákat feszegetik: kiközösítés, bántalmazás, bizonytalan jövőkép, stabil családi háttér hiánya, kommunikációs problémák. Mindemellett az aktuális társadalmi feszültségekre is reagálnak – teszi hozzá Seres Ildikó.

Somhegyi György a Pályaválasztás című előadást viszi el a borsodi intézményekbe, ahol a diákok előtt álló komoly döntésről beszélget több száz tanulóval a foglalkozások során. A színművész tapasztalata, hogy a fiatalok nagyon gyakran kérdeznek vissza, érdeklődnek az előadás alatt. Elindul közöttük egy diskurzus arról, amin mindannyian átestek vagy át fognak esni, és ez rendkívül fontos ennél a tantermi produkciónál.

A diákoknak szóló produkciók mellett a színház lehetőséget biztosít iskolai csoportoknak színházbejárásra, ahol megismerkednek a színház történetével, valamint a kulisszák mögé is beleshetnek. Célunk, hogy a miskolciak közelebb érezzék magukat a színházhoz, és beleláthassanak a színház különleges világába. Tavaly 27 alkalommal több mint 720 fő vett részt színházbejáráson, idén pedig az évad kezdetétől általában heti két alkalommal érkeznek teátrumunkba osztályok, diákcsoportok.