Vlahovics Edit: “A színház élő szövet, minden új impulzus jót tesz neki”

2019 március 20. szerda, 8:58

Vlahovics Editet, a szombathelyi Weöres Sándor Színház évad elején Holdbeli csónakos-díjjal kitüntetett színésznőjét a Revizor kérdezte. 

A teljes interjút ITT olvashatja.

1986-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. “Mi voltunk az első olyan osztály, amit hárman vezettek: Major Tamás, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor. Miközben Zsámbékiékat elfoglalta a Katona megalapítása, állati lelkiismeretesen dolgoztak velünk is. Mi voltunk a főiskola legmelósabb osztálya. Ha kellett, fizettük a portást, hogy éjjel is próbálhassunk. Volt, hogy nyolc jelenetet vittünk másnapra, aztán Székely megkérdezte, hogy mit csináltunk éjjel? Jó osztály voltunk, nem volt lökdösődés, szerettem oda járni. Nálunk csak a munka volt: csinálni, csinálni, csinálni. Amúgy sokan utáltak minket, mert „sztárosztály” voltunk. A mi vizsgáinkra mindig eljött mindenki, másokra meg csak legyintettek, miközben legalább olyan csodás emberek voltak ott is. Ezek bélyegek, amik ráragadnak az emberre és nem is feltétlenül érdem szerint” – mesélte a pályakezdő évekről Vlahovics Edit.

Vlahovics Edit / Weöres Sándor Színház / Ernst (komoly) az élet (Bunbury)

Arról, miként tanítottak az ő mesterei a színésznő elmesélte: “(Székelytől) Inkább azt hallgattuk, hogy nem kell mindig törekedni a sikerre, és ez a gondolat az én személyiségemhez nagyon passzolt. Volt egy nagyon jó jelenetünk Kocsó Gabival, és Székely kivette, mert azt mondta, hogy túl sikeres, ne adjuk ilyen olcsón magunkat. Kivettük, csináltunk valami bűnrosszat helyette, de azzal legalább rendesen megküzdöttünk! (nevet) A skatulyák nem érdekelték őket, de hát a Katona is erre épült: mind a csapatért, csapattal, csapatban léteztünk, ez számított. És ez nálam találkozott egy alapvető személyiségjeggyel, nem volt ezzel gondom. (…) Major nagyon idős volt már, rosszul látott, bizonytalanul járt. De soha nem felejtem el, amikor egyszer előjátszotta Júliát, talán Zsíros Áginak. Ott állt előttünk egy tizennégy éves kislány abban a pillanatban! Zsámbéki és Székely is nagyon más tanárok voltak. Volt, hogy Zsámbéki bejött, nekifeküdt az ajtónak, és annyit mondott: némajelenet Goldonihoz. Mindenki csinálta a helyzetgyakorlatokat, neki meg szikrázott az agya. Székely mindig nagyon mély volt, soha semmi nem volt tökéletes neki. Azt ültette belénk, hogy mindig legyünk elégedetlenek magunkkal. Mindegyikük más volt, és ebből rengeteget tanultunk” – árulta el Vlahovics Edit.

Annak kapcsán, hogy a Színházi adattár nyolcvannál több szerepét tartalmazza, de a színlapokon többnyire az oldal közepéig kell legörgetni, hogy felleljük a nevét, a színésznő kifejtette: “Engem ez nem foglalkoztat, döntéseimben sem volt soha szempont. Sosem volt álmom Júliát játszani. Vagy másképp: nekem A salemi boszorkányokból Tituba is Júlia. Ugyanúgy egy sors, csak kevesebb mondata van elmesélni azt. Lehet, hogy a főiskolán rontottak el, de csapatjátékos vagyok: az előadást csináljuk, nem engem.”

Vlahovics Edit arról is mesélt, milyen volt alapító tagnak lenni a szombathelyi Weöres Sándor Színházban: “Iszonyú izgalmas volt, nem is gondolkodtam, hogy ki akarom-e próbálni. Az eleje igazi csoda volt, hőskorszak, amit semmiért se adnék. Mostoha körülmények között, fél éven át írtuk a 9700-at, és aztán is jött még csomó boldogság, sok fantasztikus ember. Jó döntés volt. (…) A legtöbben megvagyunk, ettől van egy fészekmeleg. És fontos, hogy folyamatosan jöttek új emberek. Tudod, milyen jó az, hogy érkezik valaki, más levegőt hoz, új energiákat? Mint a te egykori kaposvári tanítványaid, megannyi kis csoda. Vagy Bányai Kelemen Barni, aki varázslatos pasi. És sorolhatnám. A színház élő szövet, és minden új impulzus jót tesz neki. De azt hiszem, Tamás igazi nagy húzása, hogy milyen rendezőket hoz ide.”

 

 

 

 

 

A teljes interjút ITT olvashatja.