Guelmino Sándor: “Óvatosan bár, de mindig a nézők előtt kell járni”

2019 június 04. kedd, 7:49

A tatabányai Jászai Mari Színház előadásai felvállaltan aktuális társadalmi problémákra reflektálnak – többek között erről kérdezte Guelmino Sándor művészeti vezetőt a Népszava.

A Népszava cikkéből:

“Crespo Rodrigóval a tatabányai színház igazgatójával korábban többször is dolgoztam, az Örkény Színház kezdeti szakaszában dramaturgként, később Győrben rendezőként, jó barátok lettünk és bár nem voltam benne az igazgatói pályázatában, miután eljöttem a Magyar Színházból, azonnal hívott Tatabányára dolgozni – mesélte Guelmino Sándor, aki bár nincs státuszban, de érdemben a tatabányai Jászai Mari Színház művészeti vezetője.

“Tatabányán az első közös munkánk a Nóra volt, Balsai Mónival a főszerepben. Gyógyír volt a sebeimre, amiket a Magyar Színházban művészeti vezetőként szereztem. Úgy éreztem, hogy nem tudom a nevemet adni az ottani működéshez, hogy teljesen eltérjen a színház attól az irányvonaltól, amire még a pályázati időszakban készültünk Őze Áron igazgatóval. Ezután az elején nekem tökéletesen megfelelt, hogy évi egy-két darabot rendezzek Tatabányán, lelkileg azonban nem álltam készen arra, hogy nagyobb felelősséget vállajak egy új helyen. Idővel aztán Tatabánya ‘beszippantott’: már részt vettem az évadok kialakításában, elkezdtem odafigyelni a többi próbafolyamatra is, illetve amikor kiderült, hogy lehet saját társulata a színháznak, a tagokat már együtt választottuk ki, illetve hívtuk Rodrigóval. Viszont továbbra is alkalmankénti számlás maradtam, részben azért, mert a tatabányai az ország egyik leginkább alulfinanszírozott színháza, nincs elegendő pénz egy önálló művészeti vezetői státuszra” – számolt be a rendező.

“Óvatosan bár, de mindig a nézők előtt kell járni, ráadásul minden, ami az elején kockázatosnak tűnt, nagyon jól sült el, és ez tovább bátorított bennünket. Most már ott tartunk, hogy a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című stúdió előadásra, a harminc bérletes előadást követően újabb bérleten kívülieket kell beiktatni. A tatabányai közönséget szerencsére az elődeink nem rontották el alacsony színvonalú produkciókkal. Kifejezetten igénylik a kortárs darabokat, az operett pedig nem annyira kelendő, szerencsére, mivel az egyik legdrágább műfaj. Ami viszont a szakmai visszajelzést illeti, kezdetben rettenetesen a periférián éreztük magunkat. A szakma nem volt kíváncsi az előadásainkra, és mivel a nagyszínpadon még mindig kevésszer lehet egy-egy produkciót játszani, sokszor úgy éreztük, mintha nem is történt volna meg. Azóta ez a helyzet valamelyest változott. A szakmai közönyt először talán a Szikszai Rémusz által rendezett Tartuffe ütötte át. Azt az előadást beválogatták a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is, és az utóbbi években rendszeresen hívnak bennünket a Tháliába, a Vidéki Színházak Fesztiváljára és a Városmajori Szabadtéri Színpadon is rendszeresen fellépünk, most Az üvegcipővel leszünk jelen. A mi osztályunk és a Macbeth előadásunk a Szkéné repertoárjába is bekerült, ezzel a két produkcióval a temesvári TESZT-fesztiválon is megmérettük magunkat” – sorolta Guelmino Sándor.

A művészeti vezető szerint a tatabányai színház egyik legfontosabb értéke, már-már sikertörténet, a tíz fős önálló társulat, amely nagyon összetartó és a tagok tisztában vannak azzal, hogy együtt egy jó minőséget képesek létrehozni. Így a fárasztó napi utazás is jobban tolerálható. “Abban hiszek, hogy a színháznak kérdéseket kell feltenni, és nem válaszokkal bombázni a nézőt, ahhoz pedig, hogy az emberi léttel, a társadalmi problémákkal kapcsolatban jól tudjunk kérdéseket feltenni, szükséges az a fajta érzékenység, amely az egész csapatot jellemzi” – hangsúlyozta az alkotó.

Folytatást itt talál.