“Kiváló emberek jöttek rendezni” – Barnák László válaszolt

2019 június 28. péntek, 8:24

Második évadára készül a Szegedi Nemzeti Színház élén. Barnák Lászlót a Librarius kérdezte.

A librarius.hu cikkéből:

“A tervezhetőség egyaránt fontos a színházi dolgozóknak és a közönségnek. Kiderült, hogy a nézők is szeretnek előre látni: sok darabra egy-másfél hónapra előre elfogytak a jegyek. Nagy mértékben növekedtek az online vásárlások is. Új honlapunk lett, megváltozott a logónk, a szlogenünk, új arculattal jelentkeztünk. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy nagyobb figyelmet kapott a színház. Részt vettünk városi rendezvényeken, ha nézői vélemények jelentek meg, ezekre reagáltunk. Két házban játszunk, van egy műszaki bázisunk Dorozsmán, közel 30 színházi lakással rendelkezünk, több, mint 1 milliárdos költségvetéssel dolgozunk, ez komoly felelősséget jelent” – számolt be a direktor.

Barnák László / Fotó: Kelemen Zoltán Gergely, MTI

Arra a kérdésre, hogy sikerült megnyerni Lukáts Andort, Bezerédi Zoltánt, Szőcs Arturt vagy Alföldi Róbertet rendezőnek, így válaszolt: “Amikor Horgas Ádámmal írtuk a pályázatunkat, több szakembert megkérdeztünk, mielőtt beadtuk a szöveget. A pályázat lényegét ismerték, s ennek alapján tudták vállalni, hogy egy ilyen színházban ők szívesen dolgoznának. Az említett rendezőkön kívül támogatott bennünket például az Orlai Produkció, vagy a Szegedi Tudományegyetem is. Az, hogy Kossuth-díjas, kiváló emberek jöttek rendezni, a társulatnak is nagyon sokat jelent. Ők a tudásukat át is tudták adni, s ez meglátszott az előadásokon is. Ha egy színész ilyen háttérrel neki való szerepet kap, abból születhet valami nagyszerű.”

Arra a megjegyzésre, hogy épp most emelkedik a nézőszám, amikor a kormány eltörölte a tao-támogatásokat, Barnák László elmondta, teljesen változó, hogy melyik színház mennyi támogatást kapott a tao helyett, és ez nincs arányban a nézőszámmal. A hozzájuk hasonlóan három tagozatú Pécsi, Miskolci vagy Győri Nemzeti Színház például többet kapott, mint az elmúlt három év átlaga, a szegedi teátrumnak be kellett érni az átlagolt összeggel. “Ami a következő példa miatt érthetetlen: az állammal kötött közszolgáltatási szerződésben a nemzeti színházak többlet kötelezettségeket vállalnak. A vidéki nemzetiknek például legalább 3 saját opera-, vagy táncprodukciót kell bemutatniuk évadonként. Nálunk 3 opera van és 2 balett, nekünk a legnagyobb a többletfeladat ellátásunk, a támogatásunk mégis szinte a legkisebb. A megítélt összeget elvileg három részletben fizeti a szaktárca, de ebből még egy fillér sem érkezett meg. Régen eddigre már a tao-nak kb. a negyede megérkezett. Ez több színháznál, nálunk is likviditási gondokat jelent” – hangsúlyozta az igazgató.

A teljes interjú itt olvasható.