Balatonalmádin tartja nyári programjait a veszprémi színház

2019 július 07. vasárnap, 13:21

Július 6-tól a Kerényi Imre-program keretében vette kezdetét a Veszprémi Petőfi Színház nyári programsorozata Balatonalmádiban.

Az ifjúsági színházi előadásokon, élőzenés operett esten, klasszikus zenei hangversenyeken és könnyűzenei koncerteken a nézők találkozhatnak többek között a teátrum színművészeivel, a magyarországi és nemzetközi zenei élet népszerű muzsikusaival, és hazánk legnagyobb sztárjaival is.

A vörösberényi református erődtemplom

A veszprémi színház ajánlója:

Július 13-án 20:00 órától a nemzetközi hírű, Bartók–Pásztory-díjas Mendelssohn Kamarazenekar Olasz barokk című koncertjére kerül sor a vörösberényi református erődtemplomban. A szintén Veszprémben, 1985-ben megalakult kamarazenekar számos amerikai turnét tudhat maga mögött, felléptek a világhírű, milánói La Verdi hangversenyteremben, a Buenos Aires-i Teatro Colónban, a New York-i ENSZ-székházban, de visszatérő vendégei voltak a londoni St John’s és a St Martin-in-the-Fields koncertsorozatoknak is. A zenekar estjein rendszeresen közreműködnek a legkiválóbb hazai és külföldi szólisták és dirigensek.

Július 20-án szintén 20:00 órától a hazai régizenészek legfiatalabb generációjához tartozó tehetséges karmester, zenekarvezető és continuo-játékos, Szokos Augustin és a Budapest Bach Consort XVIII. századi hegedűszonáták a Budapest Bach Consorttal című estjén minden elhangzó zenemű magyarországi bemutató is lesz egyben: a program a Georg Friedrich Händel korában született, illetve a Händel halála utáni londoni zenét állítja szembe egymással, mindezt egy népszerű műfajra, a hegedűszonátára építve.

Szintén Balatonalmádiban, a Magtárban látható július 9-én és 30-án 20:00 órától a Veszprémi Petőfi Színház Tanár úr kérem című nagysikerű előadása, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezésében. Melyikünk ne emlékezne az iskolai felelések lázas izgalmára, szeretve tisztelt, vagy éppen rettegve várt tanáraira, a kréta sercegésére a táblán és papírgalacsinra a golyóstollban? A Karinthy Frigyes ikonikus művéből készült előadásban felnőttek és fiatalabbak egyaránt rálelhetnek egykori, vagy jelenlegi iskolai közösségük ismerős karaktereire, bár az is előfordulhat, hogy éppen önmagukra.

Július 22-én és augusztus 7-én 20:00 órától a Cserháti Zsuzsa színházi emlékesten Fehér Adrienn énekesnő, Cserháti Zsuzsa fogadott lánya és megnevezett utóda énekel, és személyes gondolataival megidézi a legendás előadóművész alakját, akinek boldogságot kereső életútja és dalai mindenkinek könnyeket csalnak a szemébe. Vajon milyen személyiség lehetett a nagyközönség által ismert színpadi létén túl? Az est láthatóvá teszi a nézők számára a dalok mögött ez idáig láthatatlan nőt.

A közel hétezer látogatót vonzó, nemrég kiemelkedő sikerrel zárult II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál után július 29-én és 31-én 20:00 órától ismét az operetté lesz a főszerep: a Bor, mámor, szerelem című élőzenés operett esten bepillanthatást nyerhetnek egy kis vidéki fogadó életébe, ahol senki sem az, akinek látszik és még a kiszolgálás is csapnivaló. A hangulat azonban annál vérpezsdítőbb! Vajon, hogyan alakul a zeneszerző és a primadonna szerelme? Felbolygathatja-e a gazdag földbirtokosnő az eltitkolt házasok életét, s a főszakács el tud-e végre készíteni egy rántottát? Kiderül-e, hogy ki az a Kőváry?… Az előadás végére – hűen az operett hagyományaihoz – minden megoldódik, de amíg a szálak kibogozódnak, a színpadra lépő kiváló színművészek, Füredi Nikolett, Buch Tibor, Keller János, Váradi Eszter Sára, Závodszky Noémi, Juhász Illés és Tűzkő Sándor előadásában felcsendülnek a legnagyobb operett slágerek.

A Magtárban a hazai és nemzetközi zenei élet legnagyobb sztárjai is várják a rajongókat. Július 10-én 20:30 órakor Roby Lakatos és zenekara elvarázsolja a hallgatókat csakis rájuk jellemző, egyedülálló, világzenei univerzumukba. A világhírű hegedűvirtuóz Bihari János leszármazottja, ez idő szerint talán a leghíresebb magyar cigányprímás. Fellépéseit rendszeresen meghallgatta Yehudi Menuhin, saját együttesével játszott a Carnegie Hallban, exkluzív szerződést kötött vele a Deutsche Grammophon, koprodukciót készített Sinicsi Kinosita japán samisen játékossal, klezmer műsort adott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, Prokofjev-interpretációi pedig egy korongra kerültek Marta Argerichéivel, de együtt muzsikált a Grammy-díjas Stephane Grappellivel is.

Július 17-én 20:30 órától Évszakok címmel a Liszt Ferenc-díjas, kétszeres EMeRTon-díjas, Artisjus Életmű-díjas, Fonogram-díjas előadó, az év billentyűsének hat alkalommal megválasztott Balázs Fecó ad életút koncertet, amelyen korszakos dalai eljátszása és eléneklése mellett az alkotó az elmúlt ötven évnek és életének zenei emlékeibe is beavatja a nézőket.

Július 21-én 20:30 órától hamisítatlan nyári pezsgésben lehet részük mindazoknak, akik a Balaton partjára látogatnak, hiszen a varázslatos hangú Szekeres Adrien koncertje ajánl közös zenei kalandozásokat. Az esten együttese kíséretével elhangzanak az énekesnő legszebb és legismertebb dalai, a rendhagyó és hangulatos unplugged koncerttel bizonyára felejthetetlen élményt nyújtva mindenkinek.