“Nem tudok fél gőzzel működni” – Interjú Csomós Lajossal

2019 július 14. vasárnap, 7:00

A Békéscsabai Jókai Színház művészével szerepekről és díjakról, műhelytitkokról, nyárról és pihenésről beszélgetett Niedzielsky Katalin.

Két-három főszerep egy évadban, az már elég sok, nem? A Nem élhetek muzsikaszó nélkül Nyíri Balázsa és az Alul semmi Jerry Lukowskija abszolút főszerep, Konicseket (Szárnyad árnyékában) a játékoddal tetted naggyá. De még a Vidám kísértet dr. Bradmanjeként is remekeltél.
Ha becsúszik egy-két főszerep évadonként, az bőven elég, vagy még sok is. Nem árt mellé egy kis mellékszerep, amiben lehet lubickolni. A főszerep kell a színész önbizalmának, a többi játék. Én azt mondom: nem kell minden főszerepet elvinni, hagyni kell másoknak is. Igaz, próbálok a piciben is kiugrani, mert a színésznek az a dolga, hogy a maximumot kihozza minden figurából. Két kis jelenetből is ki lehet hozni a maximumot, vagy még annál is többet. Ez az ember vágya, hogy színészként elmondhassa, amit mindenki tud, csak elmondani nem tudja úgy. A színész képes a figurát megtölteni, az író ötletét életre kelteni, meg persze a rendező, akiben vakon megbízhat.

Meghatódtál, amikor az évadzárón átvetted a Gálfy Gyűrű-díjat, és a kollégáid szavazatai alapján „Az évad színésze érett kategóriában” elismerést is megkaptad. 2010-ben már egyszer elnyerted a gyűrűt, így a három Jászai Mari-díjas színművész – Bartus Gyula, Kovács Edit és Kara Tünde – után negyedikként másodszor mondhatod magadénak az elismerést.
Igen, meghatódtam, nagyon jólesett. A díj a munka elismerése, ami jól jön, ha már dolgozott a színész, kitette szívét, lelkét. Emlékszem, hogy az elmúlt években nem minden alkalommal kaphatta ugyanaz a színész a gyűrűt, akinek már volt. Nagyon boldog vagyok, mert ez a színház legnagyobb kitüntetése, a többi díj is fontos, akárcsak a kollégák és a közönség szavazata.

Ismerted Gálfy Lászlót?
Persze, dolgoztam is Laci bával, a Jekyll and Hyde-dal utaztunk együtt a kocsijával, játszottunk a Gazdag szegényekben. Szerettem a humorát. Az öregtől rengeteget lehetett tanulni, szakmát is, huncutságot is. Egyszer Felkai Eszter nemrég azt mondta: „néhány mozdulatod olyan, mint Laci bácsié volt”.

A kollégáid csapatjátékosként tisztelnek, azt mondják, elementáris erővel veted be magad a munkába, inspirálod, példamutatásoddal húzod magaddal őket is.
Nem tudok fél gőzzel működni, sok energiát kivesz belőlem a játék, sokat égetek. Teljes erővel vetem be magam, amitől erőt kapnak ők is. Összemondjuk a szöveget, megbeszéljük a dolgokat, segítek szívesen. A csapatjáték lényege, hogy a nagy energiákat bevetve húzom őket magammal. Jólesik a szeretet, sok erőt ad, és szerintem normális dolog egy jó színházban, hogy nem utáljuk egymást. Próba közben persze előfordul nézeteltérés, de utána megöleljük egymást, azt mondjuk: „hülye voltam, bocs”, ez viszi előre a társulatot, a szeretet.

Minden alakításodra leginkább az jellemző, hogy annyira természetes vagy, mintha az utcán jönnél szembe, nem is a színpadon. Elsősorban komikus szerepekből ismer a közönség, ebben az évadban viszont sokféle figurát játszottál; fontos, hogy a dráma és a humor között mindig megtaláld a helyes arányt?
Másképpen nem is lehet. Megkeresem a szerepben a kapcsolódási pontokat, és beleteszem magam, Csomós Lajost, az embert. Ha én az a fickó lennék, hogyan élném az életemet, miként élném én meg Koniceket? Ez a pap részeges, de mégis óriási a hivatástudata, népet összefogó, összetartó, templomot, közösséget építő személyiség. Közben persze élvezi az életet, megissza a misebort. A színpadon sosem szabad ripacsnak lenni, akadnak persze, akik az életben is azok. A vicc, az egészséges humor sosem ripacsság.

Móricz vígjátéka valójában egy konfliktus nélküli darab, amiből nagyon nehéz jó előadást színpadra vinni. Katkó Ferenc rendező kitalálta, hogy a kompromisszumkészséget örök értékként mutassátok fel. Nem féltél ettől a régimódi, letűnt világot idéző szereptől?
Nem féltem, azért vagyok színész, hogy megcsináljam. De tényleg, a nagy elődök – Oszter, Jávor – talán nem keresték annyira az embert a darabban. Nem én vagyok a színház szépfiúja, miért adta mégis nekem Henger a szerepet? Mert ő mást akart, már előre tudta, rendezői szemmel nézte, belelátta, mit tudna velem kezdeni, nem általános mondandót akart, hanem most végre az embert színpadra állítani. S kiváló a zene! Vígjáték, humor, ez mind nekem való. Örültem neki, szakmailag fontos, elkaptam, bennem van ez is, hiszen balmazújvárosi parasztgyerek vagyok, éltem hasonló közegben, láttam egyet s mást, volt honnan meríteni.

Alul semmi Tege Antal rendezésében. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül főszerepe után még egy zenés-táncos, komikus-drámai, igazán sokoldalú teljesítményt igénylő figura: Jerry Lukowski, az elvált férj, a gyermekéért harcoló apa, a vetkőzőshow-t szervező munkanélküli.
Ebben a darabban mindenkinek megvan a maga problémája, egyik elveszítette az állását, a másiknál vége a párkapcsolatnak, a harmadik attól szenved, hogy kicsi neki, a negyedik meleg, Jerry elvált és ragaszkodik a fiához. Tóninak az volt a koncepciója, hogy soha ne felejtsük el, nem ripacsok vagyunk, jól érezzük magunkat, de az agyunkban ott van, hogy a vetkőzést meg kell csinálni, ez a túlélés ára. Az emberi oldalt akartuk itt is megmutatni, azt, hogy a színész hogyan tud belebújni ebbe a figurába. A színésznek kicsit pszichológusnak is kell lenni, hogy megfejtse a szerep lényegét, hogy mit gondol, mit érez az, akinek a bőrébe belebújik. S nemcsak agyilag, lelkileg, hanem testileg is, mert úgy kell bejönnie, megjelennie, ahogyan az a figura jár, megjelenik. Ezt is meg kell tanulni. Amikor elkezdtem játszani Jerryt, másképp álltam, mozdultam, mint amikor Balázs voltam. A test is átalakul, ez is kell a jó színészethez.

A három nagy szerep előtt a Vidám kísértetben egy kisebb figurát játszottál, dr. Bradmant.
A szkeptikust, aki nem hisz a szellemekben, valamilyen szinten ez is bennem van. Tavaly ősszel terápiának is jó volt a kisebb szerep, mert nyáron elveszítettem édesanyámat, utána a párommal Görögországba mentünk kicsit felejteni, később kezdtem a próbákat.

Ezen a nyáron három darabból négy előadás a Csabai nyár programján és a Szarvasi Vízi Színházban. Aztán jöhet a pihenés?
Szeretek pihenni, horgászni a Kettős-Körösön, a Szanazugban, olyankor csak úgy vagyok a parton, strandhoz is a vadvizeket szeretem. No és házfelújításba fogtam! Vettem egy parasztházat, most is megyek téglát venni, telefonált a mester…

Készülsz-e már a következő évadra?
Még nem. A Sárkány a szekrényben című mesével kezdek szeptemberben, aztán két stúdióelőadás következik: januárban játszom a Madárkában, a Szerelem, ó című darabban pedig márciusban. A Megfeszített című rockopera májusi bemutatója az évadban az utolsó szerepem.

Megint meglesz a négy (fő)szerep… Volt-e valaha szerepálmod?
A Rómeó és Júliából Mercutiót akartam nagyon eljátszani, ami már teljesült. Van még egy álmom, a Viharban Caliban, bár ez mára kissé megkopott, de amit még nagyon szeretnék eljátszani, az a Száll a kakukk fészkére McMurphyje.

Elárulod, hogyan tanulsz szerepet?
Kínzom magam éjjel-nappal, az olvasópróbától a premierig, naponta legalább nyolcszor elmondom a szöveget. Kínzom a súgót is, aki leül velem gyakorolni, a szerelmemet, akinek folyton mondom. Az a jó, ha tudom már a szöveget, amikor bejön a fény, a díszlet, hogy ne zavarjon nagyon. Premier előtt jó másfél héttel szeretek készen lenni.

Kérdezett: Niedzielsky Katalin / Békéscsabai Jókai Színház
Fotók: Nyári Attila/A-TEAM, Rácz Attila