“Az egyén megdicsőítésének kritikája” – Készül a Peer Gynt Sopronban

2019 augusztus 24. szombat, 12:55

A közösségből kiszakadt ember magányosságára, a sehová nem vezető utakra, a hogyan kellene hasznosan élnünk kérdésekre válaszol ez a mű a szeretet megváltásának üzenetével – mondta Pataki András rendező Henrik Ibsen Peer Gynt című drámai költeményének olvasópróbáján a Soproni Petőfi Színházban.

Az előadás bemutatója november 30-án lesz a leghűségesebb városban. A főbb szerepekben Gál Tamást, Eperjes Károlyt, Horváth Zsuzsát, Kovács Frigyest, Molnár Anikót és Boráros Imrét láthatják a nézők.

Fotók: Soproni Petőfi Színház

Pataki András az olvasópróbán elmondta: többszörösen igazi téttel bíró darab a Peer Gynt. Nem könnyű mű az alkotók és a nézők számára sem. Verses életútdráma hasonlóan Madách Imrének Az ember tragédiájához, amely felteszi a kérdéseket az életünkről, céljainkról, helyünkről a világban. A felvidéki Csavar Színházzal készülő közös előadásban felvidéki színészek – Gál Tamás, Kiss Szilvia, Boráros Imre – jelenléte szintén nyomatékosítja ezt.

Az előadásban az önmaga feleslegességével szembesülő Peer örök izgága, felnőni képtelen nagy kamasz, aki az életet meghódítani kész elszántsággal veti bele magát a világ – és önismereti folyamatba. Létének értelmét keresi, de képtelen végigmenni a megkezdett utakon. Az ő lélekbomlásának, személyiségváltozásainak folyamatát szeretnék a színpadon bemutatni, mégpedig a főhősnek egy olyan állapotában, helyzetében, amikor már nem él, de még nem halt meg. Ebből a szempontból nincs valós ideje az előadásnak, ugyanakkor a darab a végső megfejtéséhez szükségük lesz a humorra, hiszen szerinte Ibsen ezt a művet egyfajta gúnyírásnak szánta, a víziói ebben az esetben megvalósultak.

Pataki András gondolatközpontú, modern színházi megközelítéssel szeretné a stábbal együtt felfejteni a mű üzeneteit. Expresszív, egységes képi és zenei rendszerben gondolkodik, a produkció erős hatású legyen, ugyanakkor ne vigye el mindez a szövegtől figyelmet.

A dramatizálást Katona Imre végezte Áprily Lajos fordítása alapján. Ő úgy gondolja: Ibsen látásmódja, újszerű megközelítése az életről, létezésről, több, mint emberi tudás, inkább sugallat. Határozott véleménye, Peer Gynt az „egyén” megdicsőítésének a kritikája, a modern ember kálváriája. Azé az emberé, aki alól kicsúszott a közösséghez tartozó identitás talaja. Hozzáfűzte: ha Peer drámai útját végigtekintjük, tüstént kínálkozik a következtetés, a mű nem egyedi történetet tár fel. Ez a mű valójában így misztériumjáték.

A soproni produkció díszlet és jelmeztervezője a magyar színházi élet nemzetközileg elismert szakmai legendája, a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnes, aki félezret meghaladó előadáshoz tervezett díszletet, vagy jelmezt. Első filmes jelmeztervezői munkája Szabó István Mephisto című Oscar-díjas alkotása volt. Azóta számos mozifilmben, tévéjátékban dolgozott itthon és külföldön. Úgy fogalmazott, a rendezővel való beszélgetések után kortalan lesz a darab jelmezvilága. Bármelyik korban ki és bemehetnek a színészek, akiknek személyiségükkel kell a különböző karaktereket életre kelteni. A jelmezek segíthetnek abban, a néző ne tévedjen el egy vízióban, a szereplők végig tudják őket vinni a történeten. Ez azért is fontos, mert egy-egy színész több szerepben feltűnik, a figurák egyéniség-és személyiség változásait tükrözik a ruhák.

Pataki András zenei kíséretként Bartók Bélát idéző világot, hangulatot szeretne dzsesszköntösbe öltöztetve használni, ezért kérte fel Varga Gábor dzsesszzenészt, ennek tükrében formálja meg az előadás zenei világát. A zeneszerező elmondta: nem klasszikus kísérőmuzsikát írt, a szöveg, a zene egységére törekedve igyekeznek olyan felütéseket, motívumokat, dallamvilágot, témákat megmutatni, amely erősíti az együttes hatást. A színészektől ez további koncentrációt igényel. Rajta kívül Kónyai Flórián hegedűn, Sárközi Gábor nagybőgőn és Stöckert Ádám ütős hangszereken játszik az előadásban.

A drámai költemény mozgásvilágát Rovó Péter alakítja ki. Három táncos: Szalai Dóra, Gara Lídia és Alekszej Batrakov vesznek részt a produkcióban.

A darab címszereplője Gál Tamás. Aaseként Horváth Zsuzsa látható. A Gomböntőt Eperjes Károly játssza. Dovra apóként Kovács Frigyes lép színpadra. Solvejget Molnár Anikó alakítja. A Pap Boráros Imre lesz.