“Most múlik hirtelen” – Megnyílt Szász Zsolt bábművész jubileumi kiállítása

2019 szeptember 14. szombat, 11:13

Szász Zsoltnak, a Nemzeti Színház dramaturgjának, a Szcenárium felelős szerkesztőjének jubileumi kiállítása nyílt a pécsi Bóbita Bábszínházban.

2019. szeptember 14-én, ami december 31-éig lesz látható. A Blattner-díjas bábművész pályafutását 1978-ban, 19 évesen a debreceni Vojtina Bábegyüttesben kezdte, ahol tíz évig tervezőként, rendezőként, színészként és műhelyfőnökként tevékenykedett. 1994-ben megalapította a független Hattyúdal Színházat, de az élvonalbeli magyar bábszínházakban is korszakos jelentőségű eladásokat hozott létre. 

A kiállításon az idén hatvan éves alkotó bábos életművének legjava kerül bemutatásra: a mintegy hetven általa készített báb és maszk mellett gazdag képanyag is reprezentálja ezt a maga nemében egyedülálló munkásságot.

A kiállítás 2019. szeptember 14. – december 31. között látogatható.