Öt napon át nyolc előadás vár az Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon

2019 szeptember 17. kedd, 10:00

Szeptember 25. és 29. között között rendezik meg a VII. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált a Gárdonyi Géza Színházban.

Vuk / Fotó: Inversedance

Topolánszky Tamás, a Gárdonyi Géza Színház tánctagozatának vezetője kiemelte: az előadások zömét ezúttal is a stúdiószínpadon tartják, amely “intim teret és hangulatot kölcsönöz a produkcióknak”. Jelezte: a darabokat ennek megfelelően válogatták, ám az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan idén is széles műfaji repertoárt állítanak színpadra. Megjegyezte: a fesztivál alapvető célja sem változott, minden korosztályt szeretnének megszólítani.

A fiataloknak szól majd a seregszemle egyetlen nagyszínpadi darabja: szeptember 26-án az Inversedance-Fodor Zoltán Társulat Vuk című előadása. Ugyancsak a legkisebbeket várják szeptember 29-én a Bozsik Yvette Társulat Bogarak című kisszínpadi produkciójára.

Sok hűhó semmiért / Fotó: Kiss Zoltán

A felnőttek a nyitónapon láthatják az In Time című művet a GG Tánc Eger előadásában, Frenák Pál koreográfiájával. Ezt követően az érdeklődők Novák Péter szerkesztésében tekinthetik meg Rémi Tünde és Appelshoffer János önálló estjét, a Pécsi Balett Belső vonzás című előadását Molnár Zsolt koreográfiájával, a Miskolci Balett Negyed című produkcióját, melynek koreográfusa Kozma Attila, valamint Kulcsár Noémi Tellabor, a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói közreműködésével a Sok hűhó semmiért című darabot Kulcsár Noémi koreográfiájával. A zárónap estéjén pedig a Duna Táncműhely mutatja be Képíró című produkcióját, melynek koreográfus-rendezője Juhász Zsolt.

Blaskó Balázs, a házigazda Gárdonyi Géza Színház igazgatója a tájékoztatón arról beszélt: az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál ma Magyarország egyik legjelentősebb ilyen seregszemléje. Közölte: a teátrum tánctagozata a fennállása óta eltelt egy évtizedben új színt vitt az előadásokba és a nézők igényét, érdeklődését is érzékelhetően formálta, formálja. A fesztivál a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Forrás: MTI, Színház.org