Konfliktuskezelő osztálytermi előadások készülnek Szegeden

2019 október 09. szerda, 14:08

A Szegedi Nemzeti Színház és a Motiváció Műhely együttműködésének keretében Fedezék címmel hoznak létre konfliktuskezelő tréningként alkalmazható fórumszínházi előadásokat.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház


“A darab témája az elnyomás. Központi kérdése, hogy mit tudunk tenni a jogainkat korlátozó erőkkel szemben. Hogyan tudjuk asszertív módon képviselni érdekeinket egy elnyomó rendszerrel, vagy személlyel szemben? A fórumszínházi formából adódóan egy körülbelül 20 perces jelenetet fognak látni a fiatalok, melyben elnyomás éri a főhőst, ami egy krízishelyzetben csúcsosodik ki. Ezt követően a jelenetet elkezdjük újrajátszani, a fiatalok pedig tapssal állíthatják meg ott, ahol ők mást tennének vagy mondanának a konfliktus elkerülésének érdekében. Lényegében konfliktuskezelő stratégiák tréningje az előadás 90 percben.

A produkció hátterében a szűkülő civil terek jelensége áll, erre szeretnénk közvetett módon reflektálni. A civil szervezetek elnyomással kapcsolatos élményeit analógiába állítjuk egy osztálytermi konfliktussal, hogy a diákok számára is testközelivé váljon a probléma. Cél, hogy a fiatalok gyakorolhassák az asszertív problémakezelést és jogaik érvényesítésének lehetőségeit, miközben betekintését nyernek az országban működő, a közjó javáért tevékenykedő szervezetek életébe és nehézségeibe” – ismertette a koncepciót Kállai Ákos drámapedagógus.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

A darabot decemberben mutatják be és áprilisig legalább öt alkalommal lesz látható középiskolákban, valamint civil szervezetek által szervezett programok során az ország különböző pontjain. A Szegedi Nemzeti Színházból Bánvölgyi Tamás, Krupp Bence, Kállai Ákos, Sziládi Hajna és Tánczos Adrienn vesz részt a projektben, a Motiváció Műhely részéről pedig Makádi Balázs, Szutori Szabolcs és Szűcs Norbert. Az előadás tematikájának kialakításában részt vettek továbbá a Szabad Terek hálózat tagjai – a Grand Cafe, a MASZK Egyesületek, az Emberség Erejével Alapítvány, az Alternatív Közösségek Egyesület és az Auróra.

A Szabad Terek azért jött létre, hogy a civil szervezetek számára elérhetővé váljon minél több olyan fizikai és szellemi tér, ahol szabadon, külső vagy belső cenzúra nélkül dolgozhatnak, alkothatnak. A résztvevő szervezetek mindegyike számára fontos a terek szerepeinek növelése, az állampolgári szabadságjogok gyakorlása, valamint az emberi jogok védelme.

A projekt támogatója a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve az NKA.