Tatabánya

Szutyok – Pintér Béla darab a tatabányai színházban

A teátrum évadának első kamarabemutatóját Guelmino Sándor állította színpadra, a mozgásért Blaskó Borbála felelt.

Ajánló a darab elé:

Attila és Irén középkorú pár egy elöregedő faluban. Attiláé az egyetlen valamirevaló vállalkozás a községben, Irén szociális munkás. Mindketten megbecsült lakosok, motorjai a falu közösségi életének. Ám Attila és Irén egy napon megtudják, hogy nem lehet saját gyerekük, ezért az örökbefogadás mellett döntenek. Az Otthonból azonban nem egy kisgyerekkel, hanem két, majdnem felnőtt lánnyal érkeznek haza, Rózsival és Anitával. Rózsinak szörnyűségesen rút fogazata van, Anita cigány. Vajon hogy fogadja őket a falu? És milyen hatással lesznek Attiláék házasságára?

Mi történik, ha nem vagyunk képesek megszeretni valakit? És mi történik, ha olyasvalakit szeretünk meg, akit nem lenne szabad? Mit teszünk, ha a saját magunk iránti szeretet szűnik meg? És mit, ha soha nem szerettük magunkat, de azt szeretnénk, hogy mindenki minket szeressen?

Pintér Béla darabjaiban mindig aktuális, húsbavágó sors- és társadalmi problémákat feszeget. Hétköznapi tragédiáit, esendő, de pont ettől emberi szereplőit görbe tükörben láttatja, sajátos, groteszk humorral ábrázolja, amitől nekünk, nézőknek nem csak előítéleteinket kell felülvizsgálnunk, de nézői viszonyulásunkat is: azonosuljunk a főhősökkel, vagy kívülállóként ítélkezzünk felettük, sírjunk történetükön, vagy nevessünk, vagy mindkettő…

Pintér Béla műveinek, melyeket saját társulatával ad elő, méltán lett hatalmas rajongótábora, a számtalan külföldi meghívás és elismerés pedig szakmai rangját mutatja. Tatabányán először kerül műsorra darabja, így, ha közvetetten is, de végre találkozhatnak vele a nézők.

Guelmino Sándor rendező az előadásról:

„A Szutyok volt az első olyan Pintér Béla-darab, amit mások is színre vittek a drámaíró-rendező-színész saját társulatán kívül: Székesfehérváron és nemrég Marosvásárhelyen is bemutatták. Ez nekem is bogarat ültetett a fülembe, mert nagyon szeretem ezt a művet – amikor újraolvastam, azt éreztem, hogy muszáj megcsinálnunk belőle a saját adaptációnkat, annyira fontos kérdésekről beszél.

Kicsit olyanok nekem Pintér Béla darabjai, mintha egy görög végzetdrámát vegyítenék a South Parkkal. Egyrészt adott egy megoldhatatlannak tűnő életprobléma, és mi nagyon szurkolunk, hogy hőseink megoldást találjanak rá, mégis érezzük, hogy menthetetlenül haladunk a tragédia felé. Másrészt viszont Pintér szereplői olyan reflektálatlanul mondják ki azt, amit gondolnak, ahogy a kisgyerekek fogalmaznak, amikor például simán leöregezik az utcán szembejövő nénit – felnőtt, empatikus, megfelelően szocializált emberek ritkán tennének így. Ez a South Park-os, infantilis humor teszi, hogy a legkeserűbb, legtorokszorítóbb helyzeteken is kénytelenek vagyunk röhögni.

A másik, ami engem a South Parkra emlékeztet, hogy a darab folyamatosan az előítéleteinkkel játszik. Először arra épít, hogy azt érezzem, „de kínos, hogy előítéleteim vannak”, aztán egyszer csak olyan mozzanatok jönnek elő, amelyek viszont aládúcolják ezeket az előítéleteket. Ekkor a néző zavarba jön a saját reakciójától, aztán kezdődik ugyanez a játék elölről. Ráadásul vidéken feltehetőleg sokkal égetőbbek és átélhetőbbek a drámában megjelenő személyes és társadalmi problémák, mint Budapesten, ahol a nézők talán egy kicsit távolságtartóbban tudják szemlélni a színre lépő figurákat. Épp ezért kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd a nézőink az előadást, de annyi kellemes tapasztalatunk van a tatabányai közönséggel kapcsolatban, hogy ezúttal is bizakodó vagyok.

Minden próbaidőszak akkor érdekes, ha az ember kockázatot vállal. Arra, hogy valaki jobban rendezzen Pintér Bélát, mint maga Pintér Béla, nem sok esély van. De arra mindenképpen érdemes tenni egy kísérletet, hogy máshogyan, az eredetit újragondolva hozzuk létre a saját értelmezésünket. Ha sikerül jól eljátszanunk, akkor ez a történet egyszerre tud röhejes és tragikus lenni. Azt a furcsa, sok összetevőből álló érzést szeretném visszakapni az előadásunktól, amit a szöveg többszöri olvasása után is éreztem.”

Szereplők: Bakonyi Csilla, Crespo Rodrigo, Szakács Hajnalka, Danis Lídia, Baksa Imre, Széles Tamás, Honti György, Egri Márta, Kardos Róbert.

Díszlet: Bátonyi György. Jelmez: Kárpáti Enikő. Zene: Lovas Gabriella. Mozgás: Blaskó Borbála. Művészeti munkatársak: Frank Viktor, Széplaky Petra. Súgó: Ádám Dorottya. Ügyelő: Frank Viktor. Rendezőasszisztens: Széplaky Petra. Rendező: Guelmino Sándor.