Hagyomány és lázadás – Interjú Ladányi Júliával és Kovács Tamással

2019 november 24. vasárnap, 7:00

A székesfehérvári Vörösmarty Színház 2019. november 23-án mutatta be Shakespeare Romeo és Júlia c. drámáját Hargitai Iván rendezésében. Az előadás két pályakezdő főszereplője, Ladányi Júlia és Kovács Tamás mesélt a próbafolyamat kezdetéről.

Romeo és Júlia / Székesfehérvári Vörösmarty Színhát / Fotó: Kiss László

Ajánló a darab elé:

Franz von Baader „ezüstpillantás”-nak nevezte, amikor a szerelmes meglátja szerelme tárgyát, egyszerre lát kívül és belül, a „kárpit meghasad”, megtörténik a találkozás. Platón szerint – az emberek régen egészként, két arccal, négy karral, négy lábbal, csodás mennyei gömbtestben éltek, ám az égbe vágytak, ezért büntetésül Zeusz kettészelte őket. A begyógyíthatatlan, isteni sebet közösen hordozták, vágyakozva keresték másik felüket, de amikor rátaláltak, nem tudták, mit is akarnak egymástól.

Irritáltság és ajzottság, egyensúlyra törekvő, ám kontrollálhatatlan indulatok, szexualitás, gyilkolásvágy, hatalmi versengés indítja a darabot, hogy komikus tévedések tragédiájába torkolljon, sorsdöntő véletlenek húzzák az örvény, a mélyebb törvény felé.

Pokoli, hogy ebben az örvényben végül a két gyerek is oda fog veszni, jóindulatú segítők és szemellenzős szüleik szeme láttára. Pedig Romeo „önmagát is meg tudta szeretni” ebben a varázskörben, ahogy az egész világot, az ellenséget, Tybaltot is. Egy pillanatig.

Nehéz elképzelni, hogy a két versengő klán örökösei sose hallottak volna még egymásról!

Amikor Júlia Romeo mellett dönt, és Romeo Júlia mellett – éppannyira dacos ellenállás, mint amennyire frivol, izgalmas kihívás lesz, halálosan izgalmas…

Romeo és Júlia / Székesfehérvári Vörösmarty Színhát / Fotó: Kiss László

Hagyomány és lázadás – Interjú Ladányi Júliával és Kovács Tamással:

Ebben az évadban szerződtél Fehérvárra, de már tavaly is találkozhattak veled a nézők a Caligula (R.: Nagy Péter István) és Az arab éjszaka c. (R.: Widder Kristóf) előadásokban. Most pedig megkaptad Júlia szerepét. Milyen benyomásokkal, elképzelésekkel kezdted el a munkát?

L.J.:   Különleges, hogy éppen leszerződöm valahová, és azonnal a Romeo és Júlia főszerepét játszhatom el, rám bízzák. Komoly kihívás, és igazán szép feladat. Korábban csak előadásokban láttam a fehérvári társulat színészeit, de már az egyetemen is lehetett tudni, hogy ez a társulat kiváló. Tehetséges színészek dolgoznak itt, és emiatt külön megtiszteltetés, hogy azt szeretnék, én is ebbe a csapatba tartozzak.

A gyakorlati évek alatt sok színházban megfordultam. A szabadúszó létben vonzó számomra a változatosság, az, hogy számos rendezővel, színésszel találkozhatok, akiktől rengeteget tanulhatok. Mégis fontosnak éreztem, hogy megtapasztaljam milyen a társulati létezés. Most kezdődött ez az ismerkedés, és eddig nagyon jól érzem magam.

Romeo és Júlia / Székesfehérvári Vörösmarty Színhát / Fotó: Kiss László

Mi az, ami Júlia szerepében téged személyesen érdekel? A te Júliád mitől lehet más, mint a többi?

L.J.: Nagyon nehéz klasszikusokat színpadra állítani, mert ezeket már rengetegen feldolgozták valamilyen formában. Az alkotók mégis mindig arra törekednek, hogy valami újat is hozzátegyenek a korábbiakhoz. Mi nem feltétlenül az újdonságot keressük benne, inkább a mélységét próbáljuk megtalálni.

Előnye ennek a sok feldolgozásnak, hogy van viszonyítási alapunk, amiből ki lehet indulni, vagy éppen el lehet határolódni tőlük. Amikor íródott a mű, teljesen más volt a társadalmi berendezkedés, más típusú színházat kedveltek a nézők. A cél, valahogyan közelebb hozni a történetet a ma emberéhez, úgy, hogy életszerű és releváns legyen. Próbálom megkeresni a szerepben azt, amitől ez a lány élővé, igazzá válhat általam. Azt, hogy miként lehet úgy elmondani ezeket a híres mondatokat, hogy őszintén szóljanak.

Ivánnal dolgoztam már együtt, ez a harmadik közös munkánk. Mivel engem választott a szerepre, sejtettem, hogy nem egy általános naiv, szerelmes lányt kell alakítanom, hanem kicsit lejjebb ásunk majd.

Romeo és Júlia / Székesfehérvári Vörösmarty Színhát / Fotó: Kiss László

Milyen a közös munka Tamással? Dolgoztatok korábban is együtt?

L.J.    Ismerjük egymást az egyetemről, illetve mindketten vajdasági kötődésűek vagyunk. Találkoztunk már korábban színpadon is, tavaly a Caligulában együtt dolgoztunk. Mindig megnyugtató, ha egy szerelmespárt olyan emberrel játszhatunk el, akihez már van valami közöm, nem teljesen idegen számomra.

Tomi, szerinted miért érdemes újra és újra elővenni Shakespeare műveit?

K.T.: Talán azért, mert olyan örökérvényű dolgokról beszél a szerző, amit érdemes boncolgatni. Arra lettem figyelmes, hogy az embert évszázadok, vagy évezredek óta két dolog foglalkoztatja folyamatosan: a szerelem és a halál. Ezek olyan dolgok az életünkben, amikkel nem igazán tudunk mit kezdeni. Nem tudjuk, hogy milyen, ha az ember meghal, hogy mi van a túlvilágon, hogy van-e túlvilág. Mindenki hisz valamiben, de ez az egész megfoghatatlan.

Milyen koncepció mentén épül majd fel az előadás? Újragondoljátok a Romeo és Júliát?

K.T.: Szerintem a díszlet nagyon kifejező, és – a rendezőnket ismerve – harmadik játszótárs lesz a különböző jeleneteknél, amitől a színész elsőre megijed, de aztán segíti a munkáját.

Romeo és Júlia / Székesfehérvári Vörösmarty Színhát / Fotó: Kiss László

Ivánnak nagyon erős víziója, hogy a két család közötti viszályra helyezzük a hangsúlyt. Felhoztunk néhány példát is, mint a palesztinok és a zsidók, vagy a szerbek és a horvátok viszonya. Utóbbihoz van személyes kapcsolódásom. Képzeljük el, mi lenne, ha egy horváth és egy szerb a kilencvenes években egymásba szeret.

Hogyan viszonyulsz ehhez az újabb főszerephez?

K.T.: Alapvetően megpróbálok nem valakinek a bőrébe bújni, hanem elképzelni, hogy minden figura egy kicsit olyan, mint én. Én magam vagyok Romeo is, meg Ádám, meg Caligula… Nem eljátszani szeretném a szerepet, hanem szeretnék olyan lenni.

Megpróbálok saját élményeiből ösztönösen előszedni bizonyos szituációkat, de ilyenkor a színész legnagyobb eszköze a fantáziája, meg kell próbálnunk elképzelni a helyzetet. Ez hatalmas felelősség, nagyon sok múlik rajtunk. Bár szerintem nem ez a legjobb szerep ebben a darabban.

Hanem melyik?

K.T.: Nem mondom meg. Ha én választhatnék, nem ezt osztanám magamra. Persze annak igazán örülök, hogy ilyen fiatalon megtalált Romeo szerepe, mert lehet, hogy 4-5 év múlva már nem játszhatnám el, akkor már jönne más. Hálás vagyok a sorsnak, a társulatnak, és a színháznak is. Ez egy jó helyzet, szerencse, nagyon nagy ajándék, de közben hatalmas felelősség és lehetőség is.

Az interjút készítette: Magyar Kató Blanka