Miskolc is tiltakozik a kultúrpolitika központosítása ellen

2019 december 10. kedd, 8:42

Miskolc is tiltakozik a kultúrpolitika központosítása ellen – áll a miskolci önkormányzat Veres Pál, független polgármester és Varga Andrea Klára alpolgármester által aláírt közleményében, melynek szövegét egészben idézzük.

„A Miskolci Nemzeti Színház nem csak nevében a városé. Az ország első kőszínháza a miskolciaké, Miskolcé. Ezt bizonyítja az is, hogy kevés olyan vidéki teátrum van, amelynek annyira lelkes közönsége lenne, mint amivel itt, Miskolcon találkoznak a művészek, színészek. Éppen ezért, nem hagyjuk, nem hagyhatjuk, hogy a Miskolci Nemzeti Színház sorsáról ne helyben döntsünk. 

Már a kampány alatt és azóta is a pártpolitikával szemben a várospolitika mellett köteleztük el magunkat. Ezért is kötelességünk tiltakozni a kultúrpolitika központosítása ellen, kötelességünk tiltakozni az ellen, hogy a városoktól, így Miskolctól is elvegyék a jogot, hogy saját maga döntsön arról, ki vezesse a színházát. A kormánypártok által beadott törvényjavaslat ugyanis egyik napról a másikra, egy tollvonással lehetetlenítené el a színházak önálló, szabad működését. 

Városvezetőként valljuk, a kultúra az egyik legfontosabb terület egy társadalom életében. Még fontosabb, hogy ez a terület szabadon, pártpolitikától függetlenül működhessen. A kultúra a szórakoztatáson túl tükröt is mutat a társadalomnak, kritikus hangként »szólal« meg. Ez így helyes, így kell működnie, ezért sem szabad elhallgattatni, nem szabad ellenőrzés alá vonni, nem szabad az autonómiáját felszámolni. 

Ebben hiszünk, és ezért is támogatjuk a mára több tízezresre nőtt tiltakozást, amely a kormány azon tervei ellen emeli fel a hangját, amely a színházak, a kultúra központosítására tesz kísérletet.”