Februári bemutatókra készül a Pécsi Nemzeti Színház

2019 december 24. kedd, 15:25

Két produkció próbaidőszaka vette kezdetét a teátrumban Méhes László és Anger Zsolt rendezésében.

Az Ármány és szerelem című darabot Méhes László rendezi. Schiller művét elsősorban nem a téma aktualitása hívja a 21. század színpadaira. Sokkal inkább a kidolgozott karakterek és a katartikus színpadi szituációkat teremtő drámaiság az, ami miatt a színházi alkotók rendszeresen feldolgozzák, a közönség pedig rajong Luise és Ferdinánd bús történetéért.

Vinnai András Fúrnitúr című darabját Anger Zsolt állítja színpadara a Pécsi Nemzeti Színházban. A Fúrnitúr lakberendezési áruház elkötelezett dolgozói nem csupán a vásárló vágyait elégítik ki. Szükség esetén a felkészületlenségével, sőt esetleges alkalmatlanságával is szembesítik. És ezt akkor is megteszik, ha a vevő nem kér a speciális szolgáltatásokból.

A két prózai előadás mellett már az opera is készül. Gulyás Dénes rendező a Carment próbálja az operatagozat művészeivel.

Mindhárom bemutatóra februárban kerül sor, a jegyek január első hetétől már elérhetőek lesznek a bérletesek számára.