Woody Allen világát idéző szatirikus vígjáték Székesfehérváron

2020 január 29. szerda, 7:29

Valódi érzelmi hullámvasútra ülhettek fel a Kozák András Stúdió nézőterén ülők január 24-én este, elérkezett ugyanis Murray Schisgal Szerelem, Ó! című előadásának premierje Hargitai Iván rendezésében a Vörösmarty Színházban.

A háromszereplős darab fókuszában a szerelem, a házasság, a mindent mozgató érzelmek állnak, de ha kicsit szélesebbre húzzuk a vásznat, felsejlik, hogy mennyi konfliktus, idegőrlő döntéshelyzet, elementáris ösztön mozgat minden apró emberi sorsot.

A történetben harminc év után találkozik két régi iskolatárs. Miltnek (Ottlik Ádám) jól megy sora, nagymenő, sikeres, nős ember. Harry (Keller János) viszont egész idő alatt hiába kereste az élete értelmét. Ezért épp a folyóba készül vetni magát. A gazdag, ám fösvény üzletember ébred rá a megoldásra: felajánlja barátjának saját feleségét. Az ötlet olyannyira abszurd, hogy Harry mégis inkább felmászik a hídkorlátra.

Így indul ez a Woody Allen világát idéző szatirikus vígjáték, melyben miután megjelenik Milt temperamentumos felesége, a két ellentétes karakterű férfi élete rendkívüli fordulatot vesz. Ellen (Váradi Eszter Sára) ugyanis rövid úton meghódítja Harryt…

Váradi Eszter Sára a rendkívül okos, ezért szerinte örök boldogtalanságra ítélt Ellen bőrébe bújt: „A mi előadásunkban egy húsz éve együtt élő pár házassága jut válságba. És ahogy lenni szokott, egyre többen leszünk a szövevényes kapcsolatban… De vajon érdemes-e váltani? Vagy vissza lehet találni a nagy szerelemhez? Milyen áldozatot követel a boldogság megtalálásához vezető út? A szerző szélsőséges fordulatokban gazdag darabjában rengeteg a szenvedély, a humor és néhol az elvetemültség, hiszen a szerelemről szól. Nőként szívből ajánlom mindazoknak, akik éltek már kapcsolatban, házasságban és nem félnek saját magukon nevetni!”

Keller János (Harry) saját bevallása szerint óriási utat járt be az olvasópróbától a bemutatóig. Úgy fogalmazott, hogy figurája az eltelt próbafolyamat alatt rengeteget változott. „Amikor elkezdtük a próbákat, akkor szembesültem vele, hogy ez egy valóban nagyon kemény hullámvasút. Már akkor is tudtuk, hogy az Ivánnak (Hargitai Iván, rendező) és persze nekünk is fontos, hogy mélysége legyen az darabnak. Ezeket a mélységeket megjárni nem könnyű dolog. Az előadásunk arra is rávilágít, hogy nem biztos, hogy ha valami nem tökéletes egy házasságban, akkor azt el kell dobni. A Szerelem, Ó! egy felkiáltójel arra, hogy gondolkodjon el mindenki, s talán ez a legfontosabb.”

Milt szerepében Ottlik Ádám játszik vendégként. A színész eddig nem dolgozott a Vörösmarty Színházban, de hamar megtalálta mindenkivel a közös hangot. Darabbéli figurája korunk hőse: „Rámenős, amit egyszer kitalál, azt tűzön-vízen végigviszi. Ez kizárólag attól függ, hogy mi jut eszébe. A végére azt is elkezdik nagyon komolyan venni Ellennel, hogy nincs más megoldás, ki kell nyírni a Harry-t. Ott már nincs kedélyesség, ugyanaz a rámenőség van, mint az összes többi üzletágban, ahol ő dolgozik. Ami a hatvanas években volt Amerikában, igazából mostanában ért ide. Ugyanazokkal a problémákkal és élethelyzetekkel találkoznak emberek, mint amivel akkor Amerikában.”

Hargitai Iván rendező szerint nagy hagyományunk van az abszurd történetek terén: „Mrozektől Örkényen át ez a fajta humor ismert. Magában a történetben is megjelenik, a feleség meg akarja ölni a férjét, a férj meg akarja ölni a feleségét, a darab vége is furcsán tragikomikus, mint Örkénynél.”