Keszég László: “Sokkal jobb lehet az operaelőadás, ha rendesen elmeséljük”

2020 február 07. péntek, 7:42

Hatodik operarendezéseként Verdi Don Carlosát viszi színre a Miskolci Nemzeti Színházban. Keszég Lászlót a boon.hu kérdezte.

A boon.hu cikkéből:

“Mint a prózai színház esetében, igyekszem dramaturgiai szempontból megközelíteni a mű minden kérdését és momentumát a nem zenei értelmezési sávban – hogy a zene hogyan szólal meg, az a karmester felelőssége, és én ezt tiszteletben tartom. A próbafolyamat felében azzal foglalkozunk, hogy mit csinál az énekes. Aztán azzal, hogy miként csinálja. Azért kell felkészülni, hogy pontosan tudjak kérni, és legyenek válaszaim a kérdésekre” – mondta Keszég László.

Keszég László / Fotó: Gálos Mihály Samu

“Pozitívak az élményeim: az énekesek örülnek, ha lehet a rendezővel az operaértelmezésről is beszélni – minden gondolkodó ember számára fontosak a magyarázatok. Először a karmesterrel, Cser Ádámmal beszélem meg: ő tudja, hogy mit tehet az énekes az adott, dramaturgiai szempontból is fontos pillanatokban, mire képes fizikailag, kell-e neki például támasz, hogy a nagyon magas hang biztonságosan megszülessen, és így tovább. Ez adja meg a színpadi mozgása kereteit, ehhez keresünk jó megoldást. A lényeg az, hogy mindannyiunk főnöke a színház. Ezt próbálom elfogadtatni, és eddig semmi probléma nem volt ezzel. Jó a hangulat. A zenei vezetők jó munkát végeznek olyan értelemben is, hogy abból a körből válogatják az énekeseket, akik szeretik ezt a fajta megközelítést” – mesélte a rendező.

Keszég László hangsúlyozta: nem vonatkoztathatunk el tőle, hogy az opera alapja egy zseniális prózai mű. “Schiller Don Carlosából megértjük Európát, Európa működését – szerintem ma ugyanúgy ármánykodnak és hazudnak, ugyanúgy csalják meg egymást az emberek, mint az ő korában. Nincs új a nap alatt. Ez a séma működik abban a világban is, amelyben élünk. Ezt a társadalmi-politikai vetületet Verdi és a librettista Joseph Méry és Camille du Locle kevésbé tartják fontosnak, nem úgy a labilis, szélsőséges döntések keretei között mozgó Don Carlos gazdag és érzelemdús szerelmi történetét. Schiller tragédiája természetesen a történelmi figurák közvetítésével, fátylakon át, de azért az operában is elér hozzánk. Teljesen bizonytalan az udvar, senki senkivel nincs szövetségben, mindenki hátsó szándékot feltételez. Az erős, a gyenge, az idegbajos, a hazug – ezeket a karaktereket mind-mind megtartották. Az érzelmi hullámvasút lényegileg nem különbözik Schillernél és Verdinél. Ennek az egésznek a kozmikus szomorúságát szépen megmutatja az opera” – fogalmazott az alkotó.

A teljes interjú itt olvasható.