“Ügyelni kell a játékosságra, a humorra” – Interjú Molnár Zsolttal és Uhrik Teodórával

2020 február 15. szombat, 7:04

A Piroska és a farkas mesebalett koreográfusa Molnár Zsolt, alkotótársa és segítője a produkció rendezőjeként Uhrik Teodóra. A bemutató március 28-án lesz Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben. Az alkotókkal készült villáminterjú.

Pécsi Balett: Piroska és a farkas – próba

Hogyan jött az ötlet, hogy Piroska és a farkas történetét elevenítitek meg a színpadon?
Ez az a mese, amit minden gyermek, kicsi és nagy egyaránt jól ismer, így könnyedén hozzá tudjuk kapcsolni missziónkat, a tánc műfajának népszerűsítését és vállalt feladatunkat, az ifjúságnevelést. Éppen ezért egy balett-termi jelenettel kezdődik az előadás, melyben Piroska az egyik balerina. A történet alapjainak megtartásával ehhez hasonló egyedi alkotói elképzelések is lesznek a mi változatunkban, hiszen ha egy rendező vagy egy koreográfus ismert mesét dolgoz fel, általában sajátos elemekkel színesíti. Inspirált továbbá az is, hogy nincs balettváltozata, ezért ritkán jelenik meg a táncszínpadokon Piroska és a farkas története – mondta el Uhrik Teodóra rendező.

Mivel lehet igazán megfogni a gyerekek figyelmét egy mesebalett esetében?
Úgy gondolom, hogy ez nagyon összetett feladat. A színpadképnek, a jelmezeknek, a zenéknek, és a táncnak egyaránt mesélnie kell. Arra kell törekedni, hogy a történet minél érthetőbb legyen. Ügyelni kell a játékosságra, a humorra, a kedves figurák és a negatív karakterek arányos megjelenítésére. Fontos, hogy átmenjen a mese üzenete, vagyis a tanulsága. Minden szereplőnek egyéniséget kell adni személyre és karakterre szabott mozgásanyaggal. Könnyedén követhető és szórakoztató mesét szeretnék, jól megkülönböztethető színes karakterekkel. Bízom benne, hogy sikerül megragadni és lekötni a kis nézőim figyelmét és a gyerekek az előadás minden pillanatát élvezni fogják – válaszolta Molnár Zsolt koreográfus.

Uhrik Dóra/ Fotó: Fabinyi Annamária Studio 2.0

Miben lesz más ez a produkció?
A már említett balett-termi kezdés mellett a mesében eddig nem ismert új figurák is megjelennek és megelevenedik az erdő is. A nagymama mókás lesz, a farkasunk rendkívül rafinált, de természetesen nálunk is elnyeri méltó büntetését. A gyermekeknek szóló előadásainkban a magas színvonalú tánctechnika mellett legalább olyan fontos a humor, a játékosság. Táncművészeink remek karakterábrázolók, így biztosan el fogják varázsolni játékukkal a közönséget – emelte ki a rendező.

Ez az első egész estés koreográfiád. Milyen érzés volt, mikor megkaptad a lehetőséget?
Fantasztikus! Nagyon boldog voltam és izgatott, de bevallom, hogy egy kicsit meg is ijedtem a feladattól. Nagyjából 10 évvel ezelőtt ütött szöget a fejemben, hogy egyszer szeretnék a Pécsi Balettnek koreografálni, de azt nem gondoltam volna, hogy el is jutok idáig. Ez csodálatos dolog számomra! 2016 óta három egyfelvonásos koreográfiát készíthettem a társulatnak. Eddigi pályám legnagyobb kihívása azonban ennek a darabnak az elkészítése. Igyekszem felnőni a feladathoz és a Pécsi Balett nevéhez és minőségéhez méltó előadást létrehozni. Még egyszer köszönöm a lehetőséget Uhrik Dórának és Vincze Balázsnak! – összegezte Molnár Zsolt.

Pécsi Balett: Piroska és a farkas – próba

Zeneszerző, zenei szerkesztő: Riederauer Richárd. Díszlet- és jelmeztervező: Kiss Julcsi. A koreográfus asszisztense: Ujvári Katalin. Koreográfus: Molnár Zsolt. Rendező: Uhrik Teodóra.

Piroska: Frank Edina / Karin Iwata
Farkas: Koncz Péter / Varga Máté

Molnár Zsolt / Fotó: Fabinyi Annamária Studio 2.0

A produkció a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

Forrás: Pécsi Balett