“A visszatérő álmokra hallgatni kell” – Interjú Ottlik Ádámmal

2020 március 11. szerda, 7:00

Szabadúszóként a Pécsi Harmadik Színházban és Székesfehérváron játszik. Pécsett Sarkadi Imre életművének egy igazán különleges darabjában, az Oszlopos Simeonban kelti életre a főszereplőt, Kis Jánost.

– Sejtettem, hogy az utóbbi évadok zenés szerepei után újra megtalál egy komoly prózai feladat – kezdi a beszélgetést –, lelkileg treníroztam is magam erre. Aztán tavaly ősszel, amikor megérkeztem Pécs melletti kis falumba, Szatinára, és házikóm ajtaján belépve letettem a csomagjaimat, megcsörrent a telefonom: Vincze János igazgató úr hívott, hogy lenne számomra egy szerepajánlata, Sarkadi Oszlopos Simeonjában Kis János.

Pécsi Harmadik Színház: Oszlopos Simeon / Fotó:Tóth László

– És elkezdtél alaposan felkészülni, utánanézni, olvasni.

– Inkább mértéktartóan. Persze, fontos a kisregény, tanulságos Radnóti Zsuzsa dramaturgiai eszmefuttatása, és az egész Sarkadi-életmű megérdemli, hogy ismerjük, de ezt egy ponton el kell engednem, mert érdekes és értékes információ ugyan, ám ez irodalomtudomány, az én területem pedig a színház, nekem a szövegből kell kiindulnom és a rendező elképzeléséből. A dráma belső logikájából kell kihámoznom, hogy az adott figura mit és miért mond, hogyan mondja, mi a célja vele. Csak ezután kezdheti az ember saját magát hozzátenni.

– Számodra mi a legizgalmasabb Kis Jánosban? Milyennek látod őt?

– Félelmetesnek. Elsősorban azért, mert ő egy polihisztor, egy tévútra lépett zseni, akiből – hogy is fogalmazzak – hiányzik a morális tőkesúly, az az erő, ami bizonyos helyzetekben visszabillentené őt a rombolás mezsgyéjéről. Ennek híján ez a sziporkázóan tehetséges ember, akinek briliáns észrevételei vannak, és bármi arannyá válhatna a kezében, mégis a pusztítást választja.

Pécsi Harmadik Színház: Oszlopos Simeon / Fotó:Tóth László

– Eredendően rossz, vagy a körülmények tették ilyenné?

– Nehéz kibogozni, mert nyilvánvaló, hogy azok a körülmények, amelyekbe az élet sodorja, erősen taszítják őt a rossz felé; de az, hogy e körülmények épp így alakulnak, az ő korábbi tetteinek, viselkedésének következménye. A leszámolás, a mindent eldobás gesztusai valójában vészjelzések a külvilág számára. Kis János az öngyilkosságnak egy különös módját választja: elpusztítja maga körül a dolgokat. Láthatjuk, hova vezet egy tehetséges ember morális szétcsúszása. Aki azt hiszi, bármit megtehet, és meg is tesz.

– Vincze János rendezéseinek markáns vonása, hogy szöveg és látvány, próza és zene magától értetődő sokrétűséggel épül egymásra. Ez téged is erősen inspirált.

– Sarkadi Imre az írta a dráma színlapjára: történik napjainkban. Vagyis a 60-as évektől máig akármikor játszódhat. Ez felszólítás arra, hogy beleépítsünk olyan elemeket, amelyek organikusan illeszthetők hozzá és gazdagítják, mélyítik az előadás gondolatiságát. A Jóbot megformáló Bánky Gáborral való közös jeleneteinkben a mi generációink emblematikus zenéiből idézünk ismert dallamokat: francia filmslágerből éppúgy, mint Beatles-szerzeményből vagy Bartók-műből. Ezek mind finom utalásként nyomatékosítanak egy-egy párbeszédet. S azt is érzékeltetni akarjuk, hogy Kis János, ez a tehetséges ember, aki épp a szemünk előtt megy tönkre, ugyancsak a legjobbakon nevelkedett, ez volt az ő kulturális közege. A jeleneteket összekötő zeneként pedig Tatai Gergővel bukkantunk rá egy görög szerzetesek által énekelt ortodox kórusmuzsikára, amely méltóságteljes emelkedettségével nagyon jól ellenpontozza a színpadon megelevenedő történetet, megidézi az Oszlopos Simeon által keresett éteri tisztaságot, az előadást keretbe foglaló lélekharang pedig szertartásjelleget kölcsönöz az egésznek.

Pécsi Harmadik Színház: Oszlopos Simeon / Fotó:Tóth László

– Korábbi produkciókat láttál itt?

– Hogyne! Tudtam, hogy ez egy komoly hely, érdekeltek az itteni előadások, s amikor tehettem, meg is néztem azokat, akár többször is. Nagy kedvencem volt a Sóska, sültkrumpli, a Prah, A Herner Ferike faterja, A Gézagyerek, a Tóték…

– Számodra most a világ közepe a Zselic és a Mecsek találkozásánál fekvő, erdő övezte vadregényes völgy.

– Nem olyan zord, mint a Mecsek, finoman lankás, némi alpesi és toszkán hangulattal fűszerezve! A tornácról elém táruló látvánnyal nem tudok betelni, a madárcsicsergésnél nyugtatóbb muzsikát pedig nem ismerek. Karnyújtásnyira az erdő, a csalitosban a szemem láttára lakmároznak a környék vaddisznói. Árpi kutyám néha kiszökik, hogy fölfedezze a világot – vizsla-labrador keverékként a maga harminc kilójával könnyedén átugorja helyből is a másfél méteres kerítést. Mostanában a mókusok keltették föl az érdeklődését.

Pécsi Harmadik Színház: Oszlopos Simeon / Fotó:Tóth László

– Már megbocsáss, de mint fővárosban nevelkedett gyerek hogyan találod föl magad a falusi élettel járó kihívások közepette?

– A szüleim belbudai úrigyerekként is sok mindenre megtanítottak. Naphosszat nem a hintaszékben ülve olvastam az Iskola a határon-t. Apu cserkész volt, általános iskolai történelemtanárom vándortáborokba vitt, nagymamám Árpádpádföldön, Budapest kertvárosias részén élt, s néhány rémes színészházat és panellakást leszámítva én is igyekeztem vidékies környezetben létezni. Tetszik, hogy a természet a szomszédom, és azt sem bánom, hogy meg kell dolgoznom a kényelemért. Ha tusolni akarok, és előző este nem voltam eléggé előrelátó, hogy bekészítsek, akkor bizony föl kell kelnem fél órával korábban és fát hasogatnom a begyújtáshoz. Jó, hogy közöm van az anyaghoz, az elemekhez. A lakberendezés mellett a házimunkában most azt élvezem legjobban, hogy van két csodálatos cserépkályhám, és igyekszem kiismerni a szokásaikat. Mert bizony lelkük van! A tavaszias idő újra előhozta a büdösbogarakat, velük szelíd eszközökkel, de küzdenem kell. Mint Megaiéknak az Oszlopos Simeonban…

Pécsi Harmadik Színház: Oszlopos Simeon / Fotó:Tóth László

– Ha már így visszakanyarodtunk a színházhoz: a közeljövőre vannak már terveid?

– Amit a jó Isten, a rendezők és az igazgatók terveznek velem, azok a terveim. Szabadúszóként ez meglehetősen kiszolgáltatott helyzet. Nem vagyok rámenős, nem izzik a telefonom. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban január végén mutattuk be Hargitai Iván rendezésében Schisgal: Szerelem, ó! című színművét, amelyben egy idegesítően hülye üzletembert játszom, és március elején kezdek ott próbálni a Mágnás Miska című operettben, amit Horváth Csaba állít színpadra, s én Baracs Iván mérnököt alakítom. Örülnék, ha az Oszlopos Simeonnal együtt ezek is sokáig műsoron maradnának.

– Szerepálmod van-e?

– Álmaim, vágyaim, ha vannak, azok nem szerephez kötődnek, sokkal inkább rendezői álmok! Évek óta motoszkál a fejemben egy darab, amit nagyon szívesen megvalósítanék. A Pécsi Harmadik Színházban mostanában látott előadások csak megerősítettek ebben, mert ordít egy szerep egy színésznő után, s az egész miliő is tökéletes lenne… A visszatérő álmokra pedig hallgatni kell! Szeretnék sokat és jókat dolgozni a színházakban, s feltöltődni otthon, ahol a természet a szomszédom. Élvezni a nyugalmat, érezni a szabadságot, s belakni a házikómat, melynek ajtajában összeér a külső csend, s a belső.

Kérdezett: Csató Andrea/Pécsi Harmadik Színház