“Folyton ugrásra kész vagyok” – Interjú Földesi Ágnessel

2020 április 11. szombat, 7:00

Főszerepét félre téve verset mond, felolvas; de úgy véli, online “színházazni” is csak szívből szabad. Kemény leckének tartja a világméretű járványt, és Schopenhauerrel a humor fontosságára figyelmeztet Földesi Ágnes Villő.

A március 13-ai premier előtti napon kormányrendelet függesztette fel a nagyszínpadi előadásokat. A vörös postakocsiban Estella figuráját, főszerepet játszottál volna. Milyen érzések kavarogtak benned, amikor értesültél a drasztikus intézkedésről?

Hathetes intenzív próbafolyamatunk volt a Krúdy-darab stábjával. Ezalatt markáns lelki-érzelmi munkában volt részem, így – mint színész és mint magánember – minden nap szembe kellett néznem az aznap átéltekkel; megvizsgálni, hogy mi tartozik hozzám és mi a karakterhez, miben vagyok érintett és mihez kell belső élményt generálnom, hogy másnap tiszta fejjel, koncentráltan tudjak dolgozni. Ezek nagyon hálás tapasztalati időszakok egy színész számára. De ha ezt a belső dinamikát, lázat nem viszed tovább, „nem tudod kiadni”, és „nem kapsz vissza”, kimerülnek a tartalékok. Paradox, de valahogy így tudnám leírni. Szóval konstatáltuk, hogy nem lesznek előadások, kényszerpihenőre ítéltettünk, ami bevallom, rám fért volna, de ezt a kreatív energiát mindenképp tovább akartam vinni valamibe.

Nagyon hamar a stúdiódarabokat is leállították, bezárt a színház. Milyen munkát vállalsz azóta, hogyan tudod hasznosítani a tudásodat mások javára?

Miután kiderült, hogy más intézmények is korlátozottan működnek majd, illetve bezárnak, beszéltem egy ismerősömmel, hogy szívesen tartanék középiskolásoknak jógát. Sajnos – érthető módon – a szigorítások keresztülhúzták ezt az ötletet, viszont csatlakoztam a MOTTO (Művészek az Otthoni Oktatásért) kezdeményezéshez, így kötelező irodalom felolvasásával segítek könnyebbé tenni diákoknak a tanulást. Egyébként olyan dolgokkal foglalkozom, amik eddig is a hétköznapjaim részét képezték, maximum nem tudtam rájuk minőségi időt fordítani. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének van egy hangoskönyvtára, oda szoktam felolvasni. Bátran ajánlom mindenkinek, akinek van kedve, türelme hozzá, mert nemcsak színészek jelentkezését várják. (Részletek a Bodor Tibor Kulturális Egyesület honlapján találhatók.) Tavaly felkérést kaptam egy online jótékonysági licitvásár, az AnKaságok védnökségére, ahol minden hónapban egy nehéz helyzetben lévő család vagy súlyosan beteg gyermek részére folyt a gyűjtés. Hamarosan újabb vásárt indítunk, ahol az ország minden pontjáról tehetséges kézművesek valamilyen általuk készített portéka felajánlásával csatlakoznak, amire bárki licitálhat. Az elküldött összeg közvetlenül az érintett család számlájára kerül majd, tehát ez egy adok-kapok rendszer. Így rengeteg alkotót lehet megismerni és egyedi kincseket vásárolni ajándékba vagy saját részre.

Földesi Ágnes / Fotó: Békéscsabai Jókai Színház

Fontos, hogy önmagunkat is jó egészségi, lelki, szellemi és fizikai állapotban tudjuk a körülmények ellenére megtartani.

A párommal mi is önkéntes karanténba vonultunk, bár csak később tudtuk meg, hogy ez a hivatalos neve. Az ismerőseimmel, barátaimmal folyamatosan ötletelünk, hogy versmondáson, felolvasáson kívül milyen kreatív módon tudnánk az online térben „színházazni”, de még nem találtuk meg ennek az egyedi módját. Nem szeretnék mindenáron csinálni „valamit”, csak ha szívből jön. Ha viszont „beficcen” egy ötlet, arról rögtön beszélgetni kezdünk, vannak elképzeléseink. Sok befejezetlen könyv hever a polcomon, klasszikus művekkel és új filmekkel vagyok magamnak adós, ezeket fogom bepótolni. Amit nehezebben viselek, az a természet hiánya. A szabadban való futást itthoni jógára cseréltem, amit igyekszem minden nap gyakorolni. Viszont akkor sem érzem rosszul magam, ha nem tudom teljesíteni. Magunkkal is empatikusnak kell lennünk. Ki lesz velem megértő, ha én magammal szemben nem vagyok az? Most nagyon fontos, hogy a középpontunkban tudjunk maradni.

Vagyis megtartsuk az egyensúlyunkat, ne legyen úrrá rajtunk a rossz hírek ellenére sem a félelem, ugye? Ez nem is olyan egyszerű feladat.

Belenézünk a hírekbe, elolvasunk egy-egy cikket, de nekem például gyorsan meg kellett tanulnom érzelmi határt húzni. Ez nem jelenti azt, hogy a valóságot eltolom magamtól, épp’ ellenkezőleg. Úgy tekintek magamra, mint apró részre az egészben, aminek a működése legkevésbé sem építene, ha most kétségbe esnék, vagy bűnöst kiáltanék. Ezért valamilyen módon te is, én is, mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy minél kevésbé sérüljünk és még valami produktívat is kihozzunk a helyzetből.

Az ember igyekszik betartani az előírásokat mindannyiunk érdekében, de nagyon nehéz lemondani arról, hogy a szeretteinket meglátogassuk, megöleljük.

Sokat gondolok én is a családomra, nagymamáimra, de megbeszéltük, hogy most az a legokosabb, ha még egy darabig nem megyek haza Füzesgyarmatra. Ettől függetlenül folyton ugrásra kész vagyok. Ez a helyzet most kollektív fegyelemre, türelemre, egymás iránti tiszteletre és alázatra tanít bennünket. Kemény lecke, igazságtalan és tragikus veszteségekkel. A saját helyzetemre való tekintettel hálásnak érzem magam. Ez nem verseny, de most képességeihez és lehetőségeihez mérten, így vagy úgy mindenki kiveszi belőle a részét. Ha egy nap mást nem tettél, viszont otthon maradtál, most az is számít. Nem szükséges kényszerűen pozitívnak lennünk, viszont „a humor az ember egyetlen isteni tulajdonsága” – ahogyan azt Schopenhauer német filozófus mondta.

Kérdezett: Niedzielsky Katalin/Békéscsabai Jókai Színház

Kiemelt kép: Földesi Ágnes és Czitor Attila a Vénusz nercben c. előadásban / Fotó: Békéscsabai Jókai Színház