Vakoknak és gyengénlátóknak készítenek hangoskönyvet a Békéscsabai Jókai Színház művészei

2020 április 13. hétfő, 7:49

Ádász István, a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének alelnöke örömmel fogadta a felajánlást, hiszen a veszélyhelyzet idején számos múzeum virtuálisan is bejárható lett, de a nem látókra kevesen gondolnak.

Csomós Lajos színész, a kezdeményezés ötletgazdája szerint körülbelül négyezer hangoskönyv érhető el a vakok számára, ami nagyon kevés.

A munka elindult, a művészek az egyesület tagjainak saját novelláit, verseit olvassák fel, amelyek még sehol nem jelentek meg. Ádász István elmondta, azt tervezik, hogy az elkészült hangoskönyvet felajánlják a Bodor Tibor Hangoskönyvtárnak.

A Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének hangoskönyvtára 1961-ben nyílt meg, két éve vette fel Bodor Tibor színművész nevét. Eleinte orsós magnón lehetett hallgatni a könyveket, CD-ket a 2000-es évektől lehetett kölcsönözni, 2018 óta pedig már online is hallgathatók a művek.

Forrás: MTI