Júniusban elkezdik a csoportos próbákat a soproni színházban

2020 május 16. szombat, 11:53

Várhatóan egy héten belül ismertetik a nyári harmadik intézkedési tervüket, a barlangszínház nyitását és meghirdetett előadásait érintve.

Elkezdik a csoportos próbákat júniusban a Soproni Petőfi Színház színészei és táncosai. Dolgozik tovább A padlás szereplőgárdája, startol a Mesés musicalek stábja, miközben tévéjátékot forgatnak a Peer Gynt-ből, rádiójátékot vesznek fel Szakonyi Károly két egyfelvonásos művéből és különleges, öt részes, televízióra alkalmazott monodrámát készítenek Sári-gyöp címmel a Balfon nyugvó Horváth Teri életműve előtt tisztelegve.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: eddig is folyamatosan zajlott a munka a cégnél, most dolgoznak tovább. Várhatóan egy héten belül ismertetik a nyári harmadik intézkedési tervüket, a barlangszínház nyitását és meghirdetett előadásait érintve.

A soproni színészek és a Sopron Balett tagjai júniustól kezdik meg a csoportos próbákat. Októberi bemutatóra készül A padlás című félig mese, félig musical csapata. A darabot Pataki András rendezi, a főszereplő Papp Attila. A Sopron Balett tagjai Demcsák Ottó vezetésével elkezdik a tréningeket és kapcsolódnak a másik saját előadás, a Mesés musicalek show gyakorlásaihoz. A látványos produkcióban a Disney-rajzfilmek nagy slágereit éneklik hazai és nemzetközi sztárénekesek, zenekaros kísérettel. A rendező-koreográfus Szakál Attila. A bemutatót augusztusban szeretnék megtartani a fertőrákosi barlangszínházban. Ugyancsak próbálják júniustól Mrożek Emigránsok című darabját a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház, a Váci Dunakanyar Színház és a felvidéki Csavar Színház koprodukciójaként.

A legújabb hírek szerint augusztusban rendezik meg a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogramba meghívást kapott a Peer Gynt című drámai költemény is. A darabból tévéjátékot forgatnak az MTVA együttműködésével a soproni színházban. A felvételeket rövidesen elkezdik. A Henrik Ibsen művéből készült Peer Gynt szeptember 24-én, 25-én és 26-án látható a leghűségesebb város teátrumában, a február 13., 14., 15-i bérletes alkalmak pótlásaként. Ősszel pedig vendégül látják a darabot a pozsonyi színházban.

Mindemellett rádiójátékot készítenek Szakonyi Károly két egyfelvonásosos művéből, a Benn a szobában és A hentes című darabokból a Soproni Petőfi Színház művészei, Molnár Anikó és Savanyu Gergely. A próbák már zajlanak, a teljes felvétel hamarosan elkészül és az hallható a teátrum online-felületein, s remélhetőleg a soproni és azon túli rádiókban.

A Pro Kultúra szeretne tisztelegni Horváth Teri Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész emléke, életműve előtt idén. A színésznő emlékszobája a balfi művelődési házban található. Ő a település temetőjében nyugszik. Pataki András adaptációjában, rendezésében alkalmazták televízióra a színésznő Sári-gyöp című önéletrajzi írásából készült monodrámát. Az öt részes, összesen kettő órásra tervezett alkotással búcsúzik a társulattól Demeter Helga színművész, aki távozik Sopronból a nyártól. A sorozatot júniusig szeretnék befejezni.

A kulturális cég ügyvezetője azt is elmondta, már megkezdték az előkészületek, hogy a 2021/22-es szezonban méltó módon ünnepelhessék a közönséggel együtt a Petőfi Színház önálló társulatának megalapításának 30. évfordulóját. Dokumentumfilm készül az elmúlt évtizedekről, terveznek kiállításokat, kiadványokat és egy nagyszabású díszelőadással tisztelegnek majd az alapító-igazgató Mikó István pályafutása előtt az ünnep évadában.