Egy csók és más semmi – “Óvatos” olvasópróba a veszprémi színházban

2020 június 16. kedd, 7:00

Megtartották a következő évad első nagyszínházi előadásának olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. Az Egy csók és más semmi című operettet októberben láthatja a közönség.

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

A Veszprémi Petőfi Színház beszámolója:

Ahhoz, hogy meg tudjuk tartani a péntektől tervezett szabadtéri előadásainkat és újraindulhasson a Színház, óvatosnak kell lennünk – hangsúlyozta az olvasópróba elején Oberfrank Pál igazgató. Ezért kell fokozottan figyelni a távolságtartásra, fertőtlenítésre, de ezt a célt szolgálja a beléptetés előtti lázmérés is.

A tervezettekhez képest egy hónappal később rajtolt el az új produkció előkészülete a veszélyhelyzet miatt, de ez nem befolyásolja a bemutató időpontját. – Kényszerűen „előrejött a nyári szünet”, így most a következő hónapokat kitöltik az elmaradt előadások pótlásai. 21 ezer bérletesünktől kaptunk hitelt. Úgy lesz kerek gazdaságilag az év, ha törlesztjük az előadásainkat a hűséges nézőink felé – húzta alá az igazgató.

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

Lendvai Zoltán rendező elárulta, az eredeti darabot állítják színpadra, hiszen sikerült megszerezni a régi kottát. Ez azt jelenti, hogy olyan dalok is felcsendülnek majd a színpadon, melyek még nem hangzottak el hazai színházban. Az Egy csók és más semmi zenés komédiát Halász Imre írta. Zenéjét Békeffi István verseire Eisemann Mihály szerezte.

A darab fő mondanivalója, az hogy az igaz szerelem legyőzhetetlen. Ha nem is egyenes az út, végül néha beteljesül. Küzdelmek, könnyek, végzetes erők kísérik a párokat a végső beteljesedésig. Vannak számítók, haszonlesők, gyávák és balekok, ártatlanok és szeretnivaló bájos segítők, míg ki-ki révbe ér, megtalálja az áhított, lázasan keresett boldogságot, a vágyott csókokat. És a zene szól, a történet tehetségesen járja útját, mert a szerzők a legnagyobbak közül valók.