A veszprémi Kabóca Bábszínház is meghirdette következő évadát

2020 június 17. szerda, 7:53

Hat bemutatója lesz a veszprémi Kabóca Bábszínháznak a jövő évadban, a kisgyermekektől a felnőtt korosztályig mindenkihez szólnak majd az előadások – hangsúlyozta a bábszínház igazgatója.

Szőke Kavinszki András elmondta, hogy a Badu mama gyermekei című afrikai mese lesz a jövő évad első premierje szeptember végén. Az előadást Varsányi Péter rendezi.

A következő bemutató a Kuszakeszi történet című egyszemélyes darab lesz Rumi László rendezésében, Dániel András meséje alapján. A Mocorgó, kacarászó című kétszemélyes, verses, zenés babaszínházi előadást Török Ágnes rendezi, a játékteret Várszegi Kata álmodta meg.

Fotó: Kabóca Bábszínház

Ezt követően a Hamupipőke című mese kerül színpadra Sramó Gábor rendezésében február közepén. A Gréta című előadás témája a környezetvédelem, rendezője Markó-Valentyik Anna. Az előadás az Európa Kulturális Fővárosa program keretében jön létre, a bemutató április közepén lesz. Az éved végén a Két kicsi pingvin című bábjátékot mutatja be a társulat Urbán Gyula rendezésében.

Az igazgató kiemelte, hogy a mesefesztivál a korábbi éveknél gazdagabb programmal várja a látogatókat szeptember 18. és 20. között. Újdonság lesz a veszprémi kötődésű Györgydeák György grafikus, szobrász veszprémi épületekről készült grafikáit felhasználó játéktér, amelyben különböző szakmákat ismerhetnek meg a gyerekek. A családok számára kialakított darus játéktérben pedig egy építkezés részesei lehetnek majd a látogatók.

A bábszínház augusztus 10. és 14. között napközis tábort is szervez, ahol a bábozás alapjait ismerhetik meg, kézműves foglalkozásokon és játékos programokon vehetnek részt a gyerekek színészek vezetésével – fűzte hozzá az igazgató.

Forrás: MTI