A Nagyerdei Stadionban mutatja be a Hamletet a Csokonai Színház

2020 július 12. vasárnap, 7:04

Formabontó Hamlet-előadás, egyedülálló karanténprojekt készül a Csokonai Színházban. A darabot a Londonban tanulmányait folytató Éry Franciska rendezi.

A Csokonai Színház beszámolója:

Éry Franciska elmondta, hogy Gemza Péter igazgató felkérésének hívószava a távolságtartás volt, vagyis egy olyan előadás színrevitele, amely a vizualitás mellett a hangokra, hanghatásokra helyezi a fókuszt.

“Sokat gondolkozom azon, hogy most, amikor egy olyan vírus eszi a világot, amely miatt távolságot kell tartani, hogy lehet közösségi programot csinálni. Márpedig a színház az, egy összegyűlés. Rájöttem, hogy ha távol is van a színész a nézőtől, de a fejhallgatón keresztül a fülébe beszél, az hatalmas intimitást adhat” − mondta a rendező.

Fotó: Csokonai Színház

A produkciót nevezhetnénk vitrinszínháznak is, hisz az előadás helyszíne a Nagyerdei Stadion földszinti, üvegfallal borított része lesz. Míg a színészek bent játszanak, a nézők kívülről nézik őket, majd az előadás közepe felé kitörnek a vitrinből és a darab végéig már kint zajlanak a történések.

“Mivel mikrofont használunk és fejhallgatót, engem nagyon érdekel a zörejezés, a szinkronizálás, az olyan dolgokkal való kísérletezés, amit csak hanggal teremtünk meg” – tette hozzá Éry Franciska.

A produkció alapanyaga a Hamlet Nádasdy-féle fordításának erőteljesen meghúzott verziója. A rendező azt is elárulta, hogy ebben a furcsa, járvánnyal terhelt helyzetben leginkább a gyász és a gyász feldolgozása izgatja a Hamlet kapcsán, az, hogy a gyász súlya alatt Hamlet hogyan roppan meg, hogyan ütközik folyamatosan tragédiákba.

Éry Franciska / Fotó: Csokonai Színház

Ophélia karakterével kapcsolatban sem szeretne egy klasszikus őrület-jelenetet kreálni, inkább egy többdimenziós Ophéliát képzelt a színpadra, akit a düh is vezérel.

A produkció úgy készül, hogy ha újabb szigorítások lépnének érvénybe, akkor is szolgálja majd nemcsak a nézők, hanem a színészek és a háttérdolgozók biztonságát is. A rendező úgy fogalmazott, hogy “színházba menni ma radikális tett, és ha a színház mindenkié, akkor mindenkire oda kell figyelni”.

A készülő produkció címszerepét Rózsa László, Ophéliát Mészáros Ibolya játssza. A bemutató augusztusban lesz.