“Mindent a nulláról kellett felépíteni” – 15 éves a Kultkikötő

2020 július 28. kedd, 7:08

Hogyan készült ez a minden szempontból formabontó jubileumi évad? Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a szervezőknek a járványhelyzetben? Hányszor kellett újratervezni az évadot? Erről is beszél Nagy Viktor alapító igazgató és Nemes Zoltán ügyvezető igazgató a szülinapos Kultkikötő videójában.

“Nem volt semmi kapaszkodónk, mindent a nulláról kellett felépíteni. Ebből a szempontból nagyon hasonlít ez az évad a legelsőre” – így emlékszik vissza Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója arra a pillanatra, amikor felmerült a lehetőség, hogy az idén 15 éves rendezvénysorozat 2020-as jubileumi évada elmarad.

Aztán végül nem maradt el: a maroknyi stáb csodával határos módon elindította, és meg is valósítja a sokadszor újratervezett – a nyár folyamán összesen 130 felnőtt- és gyerekprogramot felvonultató – kulturális programsorozatot.

Hogyan készült ez a minden szempontból formabontó jubileumi évad? Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie a szervezőknek a járványhelyzetben? Hányszor kellett újratervezni az évadot? Mit kérnének a főszervezők, ha lenne három kívánságuk? Erről is beszél Nagy Viktor alapító igazgató és Nemes Zoltán ügyvezető igazgató a szülinapos Kultkikötő videójában.