Öt bemutatót tart a következő évadban a Pannon Várszínház

2020 szeptember 16. szerda, 8:22

Öt nagyszínházi bemutatóra készül a jövő évadban a veszprémi Pannon Várszínház, stúdiószínházi előadásként pedig három művet állítanak színpadra – közölte hétfői, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Vándorfi László elmondta, hogy elsőként Daniel Keyes Virágot Algernonnak című színművét láthatják a nézők szeptember 26-án. Ezt követően Ray Cooney-John Chapman Kölcsönlakás című komédiáját mutatja be a társulat.

Fotó: vehir.hu

Harmadikként Carlo Goldoni-Hamvai Kornél A főnök meg én meg a főnök című komédiája kerül színre, majd Peter Shaffer Amadeus című drámáját nézhetik meg az érdeklődők M. Tóth Géza rendezésében. Az évad végén Fenyő Miklós-Novai Gábor Hotel Menthol című musicalje kerül színre.

Stúdiószínházi előadásként Kocsis István Jászai Mari című monodrámáját, Dennis Kelly 23 perc című monodrámáját és Georg Kreisler Lola Blau című monomusiceljét láthatja a közönség.

Vándorfi László közölte: Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián-Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című zenés játékának díszelőadása szeptember 26-án látható.

Mint mondta, a járványhelyzet miatt négy hónapon át nem voltak előadásai a színháznak, a bevétel 25 millióval, a nézőszám pedig 30 ezerrel csökkent a tavalyi évadhoz képest.

(MTI)