Újabb Pozsgai-drámát mutatott be a Szegedi Pinceszínház

2020 október 27. kedd, 7:46

Az 1956-os forradalom ünnepén, október 23-án került sor a Szegedi Pinceszínházban Pozsgai Zsolt Szeretlek Faust/Mindszenty című drámájának bemutatójára Varga Bálint rendezésében.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

A Szegedi Pinceszínház ajánlója:

A darab 1944-ben játszódik Sopronkőhidán, ahol két híres rab, a hitébe megrögzötten kapaszkodó Pap és a higanytermészetű Színész, Mindszenty József és Jávor Pál találkoznak egy börtöncellában. Fausti pokoljárásuk állomásai személyes sorsuk és a történelem kérdéseit feszegetik. Vélt és valós alakok sorakoznak fel a nagyszabású tablón, melyen kirajzolódik az egész kusza, fájdalmas magyar huszadik század.

Nem ez az első darab Pozsgai Zsolt tollából, amelyet láthat a szegedi közönség: a Szegedi Vízi Színház nagy sikerű előadását, az Abigél színpadi prózai adaptációját is ő írta. A pénteken bemutatásra kerülő darab Pozsgai egyedülálló dramaturgiai érzékét dicséri, mondta el Varga Bálint rendező, a színház művészeti vezetője. Hozzátette, a téma komolysága miatt a Szeretlek Faust/Mindszenty egyes részei talán nehezebben befogadhatóak, de közben a néző egy látványos történelmi utazáson vesz részt, izgalmas új helyszínek váltakoznak a mű során. A cselekmény, az utazás pedig annyira leköti a nézőt, hogy ő közben akarva-akaratlanul, szinte tudat alatt fogja a művet minden nehézségével, mélységével együtt beszippantani.

– A mi kis társulatunk egy nagyon összeszokott társaság, évek óta ismerjük egymást. A két főszerepet vendégszínészeink játsszák: Beszterczey Attila, az Újszínház és a Békéscsabai Jókai Színház művésze, akivel régi munkakapcsolat fűz minket egymáshoz, még iskolába is együtt jártunk valamikor a húszas éveink elején. Azóta Attila nagyon érett és komoly színésszé fejlődött, a próbák során is abszolút belesimult a közegbe. Réti Barnabás pedig már játszott nálunk egy másik darabban, a Játék a kastélyban című előadáson. Nagy hatású, hangulatos próbákon vagyunk túl, ahol a színészek igazán odatették magukat – meséli Varga Bálint.

Fotó: Török Kornél, szeged365.hu

A Mindszenty Józsefet alakító Beszterczey Attila szerint a mű rengeteg morális kérdést boncolgat, mint például, hogy mit jelent a bűn fogalma egy pap számára, milyen bűnöket követ el, hogyan dolgozza fel azokat, hogyan tud elszámolni a lelkiismeretével. Olyan gondolatok ezek, amelyek nemcsak egy pap életében bírhatnak jelentőséggel, hanem bármelyikünk életében fontos, meghatározó kérdések.

– Számomra, ami nagyon izgalmas a darabban, amitől szerintem nagyon emberi és nagyon személyes a történelmi dokumentumoktól eltekintve, hogy mint minden jó történet, ez is az identitásról szól. Arról, hogy ki az ember, kit képvisel, mennyire tudja megőrizni a hitét, és hogy számol el ezzel az egésszel, amit ő megtanult magáról, az élete végén merre billen a mérleg. A történetben nagyon érdekes és izgalmas ez a fausti, ördöggel való paktum tematikája. Van-e értelme az egésznek, vagy inkább szenvedsz, hogy a hited tiszta maradjon és el tudj számolni a lelkiismereteddel – vall a darabról Réti Barnabás, aki Jávor Pált kelti életre.

A kétrészes játék bemutatóját október 23-án tekinthette meg a színházszerető közönség a Szegedi Pinceszínházban Beszterczey Attila, Réti Barnabás, Gargya Balázs, Rácz László, Büky Bea és Kis Kata főszereplésével.