Elkezdődtek Németh László Széchenyi című történelmi drámájának próbái Sopronban

2021 január 18. hétfő, 4:49

A produkció címszereplője Széles Tamás, aki először játszik a leghűségesebb város teátrumában. A rendező Csiszár Imre.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

A Soproni Petőfi Színház ajánlója:

Egy olyan emberről beszélünk, aki nem pusztán reformpolitikus és államférfi volt, hanem etikai forradalmár, valamint társadalomszervező. Bizonyos szempontból törekvéseivel, céljaival Szent István örökségét vitte tovább történelmünkben. Létezik egy isteni mérce. Ha ahhoz mérjük a megoldhatatlan dolgokat, s azokat ideálként tűzzük ki, akkor létrehozható az állapot, hogy megforgatható a világ. Ez alapján kell megfejtenünk a mű központi kérdését, miért lett öngyilkos, mi vitte el odáig? Az író is ezt taglalja ebben a történetben. Ezért inkább a darabot pszichológiai thrillernek, mint történelmi drámának mondanám. Ezen a gondolatsorok köré építette Csiszár Imre rendező Németh László Széchenyi című művének startot jelentő első elemző- és olvasópróbáját a Soproni Petőfi Színházban. A produkció címszereplője Széles Tamás színművész, aki először játszik a leghűségesebb város teátrumában.

A stábot Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, aki elmondta: Széchenyi István a város első díszpolgára, élete, sorsa összefonódott a településsel, a térséggel. Az elmúlt évek műsorpolitikai törekvéseit tovább erősíti üzenetként az, hogy egy történelmi korszakot és egy emberi sorsot több irányból megmutató izgalmas darabot választottak idén. A járványhelyzet miatt nem lehet megmondani, a közönség mikor láthatja az előadást. Az alkotógárda február végére szeretne elkészülni az előadással, így teljes próbafolyamat kezdődött el.

Csiszár Imre Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész, az előadás rendezője részletes, sokirányú elemzést tartott. Beszélt Németh Lászlóról, művének keletkezéséről, Széchenyi Istvánról, életéről, sorsáról. Arról a korszakról és azokról a történésekről, háttérben zajló esményekről, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy ebben a drámában már az utolsó napjaiban, a döblingi elmegyógyintézetben láthatjuk, mielőtt eldördül a végzetes lövés.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

“Írni olyan, mintha gyújtogatnál”

A rendező kiemelte: Németh László 1946-ban írta ezt a művét. Megpróbáltatásokon, sok mindenen ment át az ország, nem tudni, mi lesz a jövője. Kiszolgáltatottság veszi körül a hétköznapokat, az embereknek kevés idejük volt megérezni a szabadság leheletét. Talán nem véletlen, hogy Németh László a darabban Crescentiaval, Széchenyi feleségével mondatja a korra utalva: “Írni, olyan, mintha gyújtogatnál.” Németh László pedig így érezte magát, s keresett magának egy olyan történelmi személyiséget, aki nagyon szívesen “gyújtogatott,” mert valójában grafomán volt. Mindemellett nárcisztikus egyéniségként élt, imádta önmagát, szerette a gondolatait. Állandóan előtérbe helyezte azokat a személyiségével együtt. Gyakorlatilag ezért a mű szövegei önelemzések is egyben. Hozzátette, mindezért sem törekszenek arra, hogy a főhőst szoborként vagy festményként láttassák a színpadon.

A darab dialógusai már azt a Széchenyit ábrázolják, akinek a belső világa furcsa, agyi tevékenysége nem mindenhol logikus és pontosan kimérhető. Néha eksztatikus, érthetetlen, közelít az őrülethez a viselkedése. A párbeszédek olyanok, hogy a szereplők gyakran nem a feltett kérdésekre válaszolnak. Az író azt helyezi előtérbe, mi zajlik a fejekben, és ez nem mindig függ a kérdéstől. Ezért a színészeknek úgy kell játszaniuk, hogy a nézőknek minden érthető és megmagyarázható legyen.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

A hithez tartozó tabu áthágása

Csiszár Imre hangsúlyozta, a mű központi kérdése, miért lett öngyilkos Széchenyi, mi vitte el odáig? Az író ezt taglalja ebben a történetben. A szereplők szintén erre keresik a választ egymás között, és a dráma azt akarja kiprovokálni a nézőből, tegye fel a kérdést: mi vezette ezt a rendkívüli, népszerű és nagyszerű teljesítményt nyújtó embert, szellemi gigászt az öngyilkossághoz? A rendező úgy véli, ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik a darab legfőbb és legdominánsabb morális gondolatsora, mégpedig Széchenyi István vallásossága, kereszténysége, a hithez tartozó tabu áthágása, az öngyilkosság. A vívódás, hogy a társadalmi, történelmi helyzet szorítása elvezethet-e a végső és súlyos döntéshez: öngyilkos lehet-e valaki anélkül, hogy megszegné Isten törvényeit? A kereszténység nem pártolja az erőszakot, de akadnak az életben olyan helyzetek, amikor nagyon nehéz erőszak nélkül továbblépni. Lehet-e erre az ellentmondásra önigazolást keresni utolsó megoldásként? A rendező szerint mindez csak egyféleképpen létezhet és oldható fel, ha a színpadon egy valóban hívő ember vívódását látjuk.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

Változás, erőszak nélkül

Az elemzésen elhangzott: Széchenyi nem álmodott az 1848-as forradalomról, hiszen az maga az erőszak. A forradalom, amely csupa cselekvés, pedig távol áll a békés reformoktól. Széchenyi úgy akarja megváltoztatni a társadalmat, hogy közben elutasítja az erőszakot. Új etikát, morált szeretne az emberek tudatába beültetni a felvilágosodáson, a reformokon, a fejlődésen keresztül. Nem pusztán reformpolitikus és államférfi volt, hanem etikai forradalmár, valamint társadalomszervező. A közjóért való munkálkodásról Széchenyi azt tartja, a változást csak akkor lehet elérni, ha megváltozik a közgondolkodás. Ez szerinte úgy változtatható meg, ha tanulnak, nevelődnek az emberek a felvilágosodás eszméin keresztül. A társadalom analizálójaként pedig rájön arra, a modernizációba vetett hit adhatja csak egy feudalizmusba ragadt nép számára a kilábalási, továbblépési lehetőséget a jólét, felemelkedés felé. Így tud az ember gondolkodása nemesebb érdek, érték felé fordulni.

Csiszár Imre rámutatott, az ilyen emberek általában magányosak. Fantasztának, esetleg nem normálisnak látják, tartják, gondolják őket azért, mert elképzeléseik túlszárnyalnak mindazon, amit egy átlagember befogadni képes.

A rendező úgy gondolja: a reformkori politikus törekvéseivel bizonyos szempontból Szent István örökségét vitte tovább történelmünkben. Ő úgy látja, létezik egy isteni mérce. Ha ahhoz mérjük a megoldhatatlan dolgokat, s azokat ideálként tűzzük ki, akkor létrehozható az állapot, hogy megforgatható a világ. Ez igaz Széchenyire.

A próbák keddtől folyamatosan zajlanak a Soproni Petőfi Színház színpadán naponta kétszer.

Fotó: Soproni Petőfi Színház

Németh László
Széchenyi
történelmi dráma

Széchenyi István – Széles Tamás
Crescentia, a felesége – Szőcs Erika
Béla, a fia – Papp Attila
Zichy Géza, mostohafia – Marosszéki Tamás
Görgen, főorvos – Major Zsolt
Goldmark doktor – Kovács Frigyes
Gutherz doktor – Wischer Johann
Lonovics érsek – Boráros Imre
Bíró Jósika Samu – Pelsőczy László
Babarczy alezredes – Nagy Gábor
Kiss Márton, Széchenyi titkára – Horányi László
Brach, Széchenyi inasa – Galkó Balázs
Magyarországi látogató – Savanyu Gergely
Mátyás – Szabó László
János, ápoló – Kiss Noró

Díszlet – Csiszár Imre
Jelmez – Szakács Györgyi
Dramaturg – Bártfay Rita
Súgó – Szele Júlia
Ügyelő – Kiss Noró
Rendezőasszisztens – Simon Andrea
Rendező – Csiszár Imre

Németh László örököseinek engedélyét a Hofra Kft. közvetítette – www.hofra.hu