Black Comedy – Szegeden rendez a k2 Színház alkotópárosa

2021 január 19. kedd, 6:42

Az olvasópróbával kezdetét vette a Black Comedy próbafolyamata a Szegedi Nemzeti Színházban. Peter Shaffer klasszikusa az újranyitást követően a k2 Színház alkotópárosa, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében látható a Kisszínházban.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Barnák László főigazgató nyitóbeszédében kitért arra, napjainkban fontos újradefiniálni a színház szerepét, hiszen a korlátozások elnyúló hossza és a pandémiás helyzetre való egyéni reakciók kihatással lehetnek a színházba járás jövőjére. Érdemes átgondolni a műsorterv összeállításának preferenciáit, a kommunikáció módját, a biztonságos működés feltételeinek beépülését a továbbiakban is. A szigorú korlátozásokat betartva zárt ajtók mögött töretlenül dolgoznak, a társulattal a jelenlegi időszak pozitív hozadékára koncentrálnak, ami nem más, mint hogy az előadások hiányában a csapat jobban el tud mélyülni egy-egy munkában. Bíznak benne, hogy ennek eredményét a nézők, akár már tavasztól megtapasztalhatják.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

A darab egyik rendezője, Fábián Péter elmondta, kollégáival együtt örülnek, hogy a tavalyi évadban bemutatott Matyi elszabadul sikerét követően ismét a szegedi teátrumban alkothatnak. A Black Comedy 50 éve világszerte töretlen népszerűségnek örvend, ízig-vérig angol vígjáték, szakmai szempontból azonban sok csapdát rejt, melyekbe könnyű belesétálni. Éppen ezért fokozott koncentrációt igényel a munka, és arra is törekedni kell, hogy a komikus burleszk helyzetek közepette kibontsák a szereplők közti mélyebb viszonyokat.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Shaffer úgy írta meg a darabot, hogy a színpadi világítás mindig a valósággal ellentétes. Sötétben indul az első felvonás, és amikor néhány perc múlva a szereplők áramkimaradást észlelnek, kivilágosodik a színpad. Ez a zseniális trükk a komédia kiapadhatatlan humorforrása. A történet szerint Brindsley Miller, a fiatal szobrász és kedvese Carol kölcsönvesz a szomszéd Haroldtól – annak engedélye nélkül – néhány értékes, antik bútort, hogy jó benyomást tegyenek a művész munkái iránt érdeklődő milliomos műgyűjtőre és Carol apjára, Melkett ezredesre. Harold azonban váratlanul betoppan – csak úgy, mint Brindsely volt szeretője, Clea, és a sötétben elszabadulnak az indulatok.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

A k2 Színházra jellemző kreatív rendezés mellett a látvány és a zenei világ is izgalmakat ígér: bár az alapmű fél évszázados múltra tekint vissza, a szegedi produkció 1969-ben játszódik. Szakács Ferenc díszlettervező az akkori popkultúra vizuális alapköveit is megjeleníti a látványban, az előadásban felcsendülő dallamokat pedig a Žagar basszusgitárosa, Zságer-Varga Ákos jegyzi.

Fotó: Szegedi Nemzeti Színház

Szereplők: Ágoston Péter, Menczel Andrea, Szegezdi Róbert, Borsos Beáta, Rétfalvi Tamás, Csorba Kata, Jakab Tamás, Somló Gábor

Díszlet: Szakács Ferenc
Jelmez: Horváth Jenny
Súgó: Almási Gyöngyi
Ügyelő: Zámbó Nikolett
Rendezőasszisztens: Horváth Bettina
Rendező: Benkó Bence, Fábián Péter