Megkezdődött A szabadság évada Sopronban

2021 november 10. szerda, 4:47

Sík Sándor István király című tragédiáját november 5-től tekintheti meg a közönség a Soproni Petőfi Színházban, ezzel a darabbal megkezdte A szabadság évadát a leghűségesebb város társulata.

Pataki András, a teátrumot működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az előadást és a szezont indító sajtónapon elmondta: a műsorkínálat üzenetében, gondolatiságában, tematikájában követi az 1921. december 14-i helyi népszavazás 100. évfordulója előtti tisztelgést, reflektál a történelemre, azzal kapcsolatos kérdésekre, a település ünnepére. Különlegesség, hogy a meghirdetett hat bemutatóból a sikeres pályázataiknak köszönhetően öt már teljesen elkészült.

A Petőfi Színház társulata hazai környezetben novembertől játszik, ám szeptemberben és októberben a városon kívül már több előadással szerepeltek. A Vadak Ura – The Covenant című családi musical óriási sikerrel repülőrajtot vett a fővárosban. A Soproni Petőfi Színház és a TBG Production közös előadása a RaM Színházban tekinthető meg, majd országos turnéra indul, s jövő nyáron hatszor látható a fertőrákosi barlangszínházban. A Peer Gynt drámai költeményt a Komáromi Jókai Színházban játszották, majd a produkció vendégeskedett Pozsonyban a Szlovák Nemzeti Színházban. Az Ördögölő Józsiás zenés tündérjáték Zentán volt látható, az Emigránsok színjáték pedig az Arany Oroszlán Nemzetközi Színházi Fesztiválon az ukrajnai Lvivben nyerte el a közönség tetszését.

István király / Fotó: Szita Márton

Pataki András elmondta, az idei évad műsorát a város ünnepéhez kapcsolódva egy tematika szerint alakították ki, hogy a különböző történelmi korokban játszódó művek hordozzák a szabadsággal, világban elfoglalt helyünkkel kapcsolatos gondolatokat, üzeneteket. Sík Sándor István király című tragádiája szerinte fontos, szimbolikus kiinduló pont mindehhez, hiszen a mai napig meghatározó, a magyar identitást eldöntő, sorsfordító napokról szól a darab egy hatalmas uralkodó életén keresztül.

A színház november 11-től tűzi műsorára kamara körülmények között a Liszt Ferenc Kulturális Központban Sławomir Mrożek Emigránsok című színjátékát, amely szintén húsba vágó kérdésként beszél a szabadságról. Európában ma is sokan keresik a boldogulást, a jobb életet vendégmunkásként más országokban, pincékben meghúzva magukat, és gyakran teszik fel a kérdést, hol is a valódi otthonuk, a szabad életük.

Jelentős bemutatója az idei évadnak Németh László Széchenyi című történelmi drámája. A produkció már november 15-től látható. Az írónak ezt a darabját ritkán játsszák a színházak, s azért is tartották fontosnak a műsorra tűzését, mert Széchenyi István Sopron első díszpolgára, sok szállal kötődik a városhoz, a térséghez, s a reformkor egyik legnagyobb politikusának életművéről, törekvéseiről, szellemiségéről mindenképp szerettek volna megemlékezni ebben a szezonban. Németh Lászlónak ezt a művét az 1957-es budapesti bemutatót követő kilencedik játéknap után betiltották, mert a közönség az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve rendszeresen tüntető tapsokkal szakította meg az előadást. Most Sopronban Csiszár Imre rendezésében tekinthető meg a legnagyobb magyarról szóló történet, egy szellemi gigász utolsó napjairól.

A fiatalok november 29-től már láthatják Somogyváry Gyula És mégis élünk című regényéből készült táncművet a Sopron Balettel Demcsák Ottó rendezésében és koreográfiájával. A darab szimfonikus zenéjét Szarka Gyula, a Ghymes együttes Kossuth-díjas alapítója írta, s ezt az előadásokon, valamint önálló műként játssza majd a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar. Az 1921. december 14-i helyi népszavazás 100. évfordulója tiszteletére, a Rongyos Gárda tetteire, hőseire, a városnak és környékének sorsfordító napjaira emlékezve, kapcsolódva a város ünnepéhez a felnőtt bérletes premiert decemberben tartják.

Ugyancsak december közepétől játsszák az Ördögölő Józsiás című zenés tündérjátékot a nagyszínpadon. Tamási Áron ezt a művét 1952-ben írta, mesébe bújtatta, mit gondol az akkori rendszerről, a hatalomról, árulásról, elnyomásról, a hazaszeretetről, hűségről, szabadságról. A darabhoz Szarka Gyula írt zenét. Több generációnak szól ez a tanmese sok tanulsággal Tündérországról, az ott élők felelősségéről, hűségéről látványos, igazi családi színházi élményként.

Az évadot tavasszal Ábrahám Pál – Alfred Grünwald – Fritz Löhner-Beda Bál a Savoyban című revüoperettje zárja. Ez a produkció német nyelven már nagy sikert ért el az idei barlangszínházi szezonban, most magyarul tekinthető meg az előadás.

Pataki András beszélt arról, hogy a járvány újabb hullámában érzékelhető, hogy a közönség óvatos a bérlet és jegyvásárlásokkal, országos viszonylatokat nézve ötven százalékos eddig az érdeklődés, s ez Sopronra szintén jellemző. Kiemelte: a Pro Kultúra minden dolgozója beoltatta magát, a nézőkkel találkozó munkatársaik maszkot viselnek majd a színházban. A közönség számára, amíg nincs más előírás, csak ajánlják a maszkviselést. A soproni színházban különleges, a műtőkben, zárt terekben használt, vírusok, baktériumok, penészgombák semlegesítésére készült légtisztító berendezések működnek immár egy éve. A nézőtérre, ruhatárba, közönségforgalmi területekre telepítettek ezekből. Továbbra is az a céljuk, úgy nyújtsanak emlékezetes színházi, kulturális élményeket a hozzájuk betérőknek, hogy maximálisan biztonságban érezhessék magukat náluk.