“Nevetésen keresztül hatni” – Tartuffe a Miskolci Nemzeti Színházban

2021 december 28. kedd, 4:11

December 18-án mutatta be a miskolci színház Molière vígjátékát. A Tartuffe Rusznyák Gábor rendezésében érkezett a Kamaraszínház színpadára.

A Miskolci Nemzeti Színház ajánlója:

„Nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében. A szemrehányásokat könnyen vesszük, azt azonban, ha kigúnyolnak, nem bírjuk elviselni; eltűrjük, hogy rossz hírünk legyen, de azt nem, hogy nevetségesek legyünk.”

Fotó: Éder Vera

Az Előszó a Tartuffe-höz így indítja útjára az olvasót Molière vígjátékához, melyet Miskolcon Rusznyák Gábor rendezésében láthat a közönség. – Nekem ez a történet ott indul, hogy van egy apa, aki körül széthullt az általa ismert világ s épp nem nagyon érti a jelen időt. A feleségét elvesztette, van két kamasz gyermeke, újranősült ugyan, de a felesége fiatal, így őt sem érti feltétlenül, van egy sejtelemes politikai szál is, ami nyomasztja s ezekből (is) kifolyólag iszonyú erővel kapaszkodna a hitbe, az egyetlen biztosnak vélt dologba az életében – fejti ki a rendező. – Ez az apa – Orgon – ebben élet-helyzetben találkozik Tartuffe-el, akibe belevetítheti a bizonytalanságát és a hitét. Tartuffe az én olvasatomban egy pszichopata (ahogy minden ötödik vezető a világban), de közben meg az is lehet, hogy egy szent. Ami hangsúlyos bennem, az a becsapottság érzése. Az önbecsapásé épp úgy, mint az egymás előtti alakoskodásé. Ami többnyire önző célok eléréséért történik – mondja Rusznyák Gábor, aki felidézi egykori osztályvezető tanára, Székely Gábor tanácsát. – Ő nem csak arra bíztatott bennünket, hogy fedezzük fel a kimondott mondatok mögötti emberi szándékokat – még olyan esteben is, ahol a szerző esetleg nem is gondolt ilyesmire -, de keressünk saját tartalmakat, jelentés-rétegeket, egy-egy színdarab történései kapcsán – magyarázza a rendező.

Fotó: Éder Vera

– Ez az apa – Orgon – ebben élet-helyzetben találkozik Tartuffe-el, akibe belevetítheti a bizonytalanságát és a hitét. Tartuffe az én olvasatomban egy pszichopata (ahogy minden ötödik vezető a világban), de közben meg az is lehet, hogy egy szent. Ami hangsúlyos bennem, az a becsapottság érzése. Az önbecsapásé épp úgy, mint az egymás előtti alakoskodásé. Ami többnyire önző célok eléréséért történik – mondja Rusznyák Gábor, aki felidézi egykori osztályvezető tanára, Székely Gábor tanácsát. – Ő nem csak arra bíztatott bennünket, hogy fedezzük fel a kimondott mondatok mögötti emberi szándékokat – még olyan esteben is, ahol a szerző esetleg nem is gondolt ilyesmire -, de keressünk saját tartalmakat, jelentés-rétegeket, egy-egy színdarab történései kapcsán – magyarázza a rendező.

Szerinte Molière Tartuffe-je a hittel, egészen pontosan az elvakult hittel polemizál. – Ezt akarja nevetségessé tenni. Azt akarja, hogy nevessünk. Mert Molière is így tud a leginkbb hatni: a nevetésen keresztül. Viccet akar csinálni, olyasmiből, ami egy más szemszögből mély és magasztos. Olyan ez, mint a király bohóca, aki viccesen mond el vagy kifigurázva ad elő véresen komoly dolgokat. Érthető, ha valakin vagy valamin nevetsz – hiába épp téged figuráz ki -, nem tudsz rá rögtön haragudni. Ezt teszi Molière, álszentnek mutatja a hit ájtatosságát, ami semmi másra nem jó, mint hogy kihasználja a valamibe kapaszkodni vágyó ember hit-éhségét. Az ő szemében a vallás – Jézus szavainak ellenére – pompába és kövérségbe költözött; vagy másként: a víz prédikálása és a bor ivása között feszül némi ellentmondás, ahogy az éhező hívek és az aranyban fuldokló egyházfők, a szószékek magasságából morálról és erkölcsről papolók és gyerekeket molesztálók között is feszül. Ez maga a képmutatás, az a fajta Tartuffe-iség amin lehet, dühöngeni, de lehet nevetni is. A dolog tanulsága valami olyasmi, hogy minden hit vak és minden szélsőség fals – összegzi Rusznyák Gábor, aki a Szentivánéji álom és a Vadkacsa után ismét átiratban rendezi a Tartuffe-öt a miskolci színpadra, törekedve az eredeti történet megtartására, de mint mondja, vannak új szálak, hangsúlyosabb elemek, változtatások.

Fotó: Éder Vera

Tartuffe szerepében a közönség Harsányi Attilát láthatja. – Más írók is csináltak már olyat, hogy átvettek történeteket és a saját ízlésükre szabták, nekem ez kifejezetten szimpatikus. Szerepeltem már „hagyományos” Tartuffe előadásokban, viszont én sokkal jobban élvezem az ilyen fajta adaptációt, ami próbál valami újat mutatni. Gábor nagy „mutogató”, ez már a Vadkacsán is látszott. A történet elejétől a végéig ugyanaz, a dramaturgiai főpontokon nem változott semmi, maximum egy kicsit „Rusznyákosabb” lett – osztja meg gondolatait a színművész.

Görög László Orgon karakterét formálja meg, aki szerint a történet arról is szól, hogy túl komolyan vesszük magunkat. – Néha olyan túlzásokba tudunk esni, amik egész tragikus következményekkel járnak, ezzel van körülöttünk tele a világ. Van ebben az előadásban valami elengedése is ennek, némi kacagás ezen az egészen, próbáljuk elérni, hogy ezen nevetni is lehessen – meséli az előadásról a színművész. – Egyszerűen csak a józan eszünkre, a szeretetünkre, az emberi mivoltunkra kellene hagyatkoznunk. Persze van olyan, hogy a sors úgy hozza, hogy elvakultak vagyunk és nem hiszünk a figyelmeztető szavaknak – sejteti az előadás kulcsát Görög László.

Fotó: Éder Vera

TARTUFFE
(Moliére nyomán „szabadon”)
vígjáték
fordító: Petri György

Pernelle asszony, Orgon anyja MÁHR ÁGI
Orgon, Elmira férje GÖRÖG LÁSZLÓ
Elmira, Orgon új felesége CZAKÓ JULIANNA
Damis, Orgon fia TEGYI KORNÉL e.h.
Mariane, Orgon lánya PROHÁSZKA FANNI
Valér, Mariane szerelme BÖRCSÖK OLIVÉR e.h.
Cleante, Orgon volt sógora FANDL FERENC
Tartuffe HARSÁNYI ATTILA
Lojális Ignác KERESZTES SÁNDOR
Dorine, alkalmazott az Orgon házban CZVIKKER LILLA

Díszlettervező: RUSZNYÁK GÁBOR
Jelmeztervező: TIHANYI ILDI
Vetítés: HAJDUFI PÉTER
Mozgás: LUKÁCS ÁDÁM
Ügyelő: EGYÜD TÜNDE
Súgó: FEKETE ZSOLT
Rendezőasszisztens: GADUS DORKA
Rendező: RUSZNYÁK GÁBOR