“Egy vastelepen is használja azt a szót, hogy gyönyörű” – Interjú Szabó Ottóval

2017 január 01. vasárnap, 7:36

A győri Vaskakas Bábszínház János vitéz című előadásának bábjaiból nyílt kiállítás a debreceni Vojtina Bábszínházban. A január közepéig megtekinthető fémből készült figurák tervezője Szabó Ottó. Vele olvashatnak interjút.

www.vojtinababszinhaz.hu.

RobOtto művésznéven váltál ismertté. Ez a névválasztás a szakmának szól vagy a barátaid is így szólítanak?
A RobOtto egy művésznév, amit én választottam magamnak. Elsősorban praktikus okai voltak a döntésemnek, szerettem volna külföld felé nyitni, ahol a „Szabó” nem tűnt túl jó hangzásúnak. Azt gondolom, ha nem tudják első pillanatban beazonosítani név alapján az embert, akkor talán befogadóbbak irányában. Érdekes módon egyébként pont most, hogy robotokat készítek, már kevésbé fontos számomra a művésznevem, nem ebből az indíttatásból született.

Szabó Ottó / Fotó: Fábián Béla

 Szobrász szakon végeztél a Képzőművészeti Egyetemen. Feltételezem sokféle anyaggal dolgoztál tanulmányaid során. Miért épp a fém mellett döntöttél?
Gyerekkoromban azt tanultam, hogy ha valamit szeretnék, akkor azt először próbáljam meg saját magam megcsinálni. Ezt a fajta hozzáállást az édesapámtól kaptam, aki ugyan szakmája szerint fizikus, de valójában egy „handyman”, aki mindent tud. A hegesztést is tőle tanultam. Először agyagból készítettem figurákat, aztán elkezdett érdekelni, hogy milyen lenne, ha fémből is megcsinálnám ugyanezeket.

Ezek szerint külső kényszer nélkül született elhatározás, hogy fémmel foglalkozz?
Igen, a művészetbe való menekülést jelentette számomra az iskolai gyötrelmek elől. Folyton rajzoltam, ma is rengeteget firkálok, vázlatokat készítek. Ezek közül egyesek önálló alkotásokként is megállják a helyüket, hamarosan kiállítás lesz belőlük. Keresem az új technikák felhasználási lehetőségeit, most épp a rozsdásítással kísérletezem. Sima fehér papírra vízzel vagy ecettel előrajzolom, amit szeretnék, majd vasport szórok rá, ami ahogy beeszi magát a papírba, „berozsdál”, és különféle foltszerű alakzatokat eredményez. Másik próbálkozásom, amikor a meghajlított drótot papírba préselem, és ezzel egy photogramhoz hasonló lenyomatot hozok létre. Egyelőre még a kísérleti fázisnál tartok, van olyan technika, amit tudok kontrollálni, van olyan, amit nem. A véletlen adja meg az érdekességét. Bár repetitív módon mindig ugyanolyan vasat próbálok a papírra tenni, mégis más-más kép születik.

A szobraidat elemző írások rendszeresen megemlítik a „upcycling”, az újrahasznosítás fogalmát. Mennyire tudatos részedről ennek az üzenetnek a kódolása?

Kezdetben fontosnak tartottam, hogy felhívjam erre a figyelmet. Rendszeresen használtam, és használok fel még ma is olyan dolgokat, amelyeket találtam valahol. Ha egy vastelepen olyan szavakat használsz, hogy gyönyörű, akkor te leszel a falu bolondja. Ezeket a talált tárgyakat aztán – átalakítva – az eredeti funkciójuktól eltérő szerepbe helyeztem, helyezem. A pályám elején olyannyira konkrét elemeket használtam fel, hogy azokat felismerve egyesek a kész alkotás helyett magáról a tárgyakról kezdtek beszélni. Ezt nem szerettem, én nem külön a tárgyakra akarom felhívni a figyelmet, hanem arra, ami lett belőlük.

Mi ad ihletet számodra? Egy talált anyag adja az inspirációt, vagy egy képzeletbeli figurához keresed a formát?
Mindkettő működik. Sokáig csak a talált tárgyat alakítottam át, mely aztán újabb és újabb ötletet szült. Ezen felbátorodva elkezdtem saját tervezésű alkotásokat készíteni. Mindig érdekel valami új dolog. Most épp a befőttes üveg felhasználása.

Az anyag adta lehetőségek mennyire befolyásolják a terveidet?
A tervezés és a kivitelezés párhuzamosan zajlik nálam. Jó példa erre a Debrecenben megrendezett Gémkapocs kiállítás, ahol felkértek, hogy Korniss Dezső munkáira reflektáljak. Annyira tetszettek az általa készített bábtervek, hogy szerettem volna, ha mozognának is. Ehhez kapcsolódóan vázlatosan megterveztem egy három női alakot ábrázoló szoborcsoportot, amelyek egy rádión táncolnak. Ahhoz azonban, hogy működőképes legyen a terv, részletről részletre ki kellett dolgoznom azt. Kitaláltam, hogy milyenek legyenek ezek a női alakok, hogyan karoljanak egymásba, milyen táncot járjanak, min álljanak (mert kiderült, hogy a rádión nem olyan hangsúlyosak a figurák), egyszóval folyamatosan alakult a terv attól függően, mit hogyan láttam belőle megvalósíthatónak.

A János vitéz az első bábos tervezésed. Hogyan kerültél kapcsolatba a bábszínházzal?
Somogyi Tamás, az előadás rendezője Perényi Balázs dramaturggal olyan tervezőt keresett, aki korábban nem dolgozott a szakmában. A művészeti egyetem honlapját nézegetve szúrtak ki maguknak. Amikor Tamás megkeresett, még Londonban éltem, nem is akartam elvállalni a munkát, mikor azonban megtudtam, hogy jövő év szeptemberében kell csak leadnom a terveket, és ahhoz képest is egy évre rá lesz a bemutató, akkor igent mondtam. Tamás miután elmondta az alapkoncepciót egy féléves tervezési időszak következett, melyben folyamatosan vele együtt gondolkoztam. Soha nem csináltam ilyet, így a kivitelezésnél akadtak problémák. Az első bábok a kukába kerültek. Túl nehezek voltak, nem úgy mozdultak, ahogy kellett volna, szétestek, ezzel együtt is kevesebb energiába került az elkészítésük, mint a különböző szerkezetek és helyszínek létrehozása.
Nem hiszem azonban, hogy másképp csinálnék bármit is, ha újra kellene kezdenem. Sok segítséget kaptam a családomtól és a barátaimtól, a bátyám gépészmérnökként a fogaskerekek tervezésében nyújtott útmutatást, az édesapám az óraszerkezetet, illetve az alapszerkezeteket hegesztette össze, Aubert Gamus Árpád festőbarátom pedig a bábok és a díszlet egy részét festette. Az egész munkát sikerként éltem meg. Azért az nagyszerű érzés, amikor 25 évesen az édesapám már nekem dolgozik, a saját projektemen.

Ragaszkodsz az alkotásaidhoz, vagy könnyen el tudod engedni őket?
Rengeteg energiát adok bele egy-egy figura elkészítésébe, és ha ezt az energiát nem kapom vissza, akkor elerőtlenedek. Szükségem van egy leválási folyamatra. Amikor a János vitéz bábjai elkerültek Győrbe maradt bennem egy nagy űr, ami most, hogy újra találkozom velük különböző kiállítások kapcsán, enyhült azóta. A francia királyt le is szeretném gyártatni magamnak, mert olyan speciális fejmozgatási szerkezettel rendelkezik, amit szeretnék továbbfejleszteni.

Szabó Ottó és a gyerekek / Fotó: Fábián Béla

Milyen munkáid voltak a János vitéz tervezése óta?
Több felkérésem is volt már azóta. Szegeden a Kövér Béla Bábszínházban a Tündérkeresztanya (r.: Somogyi Tamás), Zentán a Kárókatonák még nem jöttek vissza (r.: Perényi Balázs) és a Csongor és Tünde (r.: Perényi Balázs) című előadásokat terveztem. Legközelebbi munkám a győri bábszínházban lesz februári bemutatóval. Somogyi Tamással a Pinokkiót állítjuk színpadra.

Forrás: www.vojtinababszinhaz.hu.

 
 

Kapcsolódó anyagok