“Én a színházakra tolom a felelősséget” – Nádasdy Ádám válaszolt

2017 március 10. péntek, 8:24

Mi a fordító feladata, ha megváltozik a világ ahhoz képest, mint amilyen társadalmi, erkölcsi környezetben a mű született? Nádasdy Ádámot a Színház folyóirat kérdezte.

 

A Színház folyóirat cikkéből:

A kérdésre, mikor kell, lehet vagy érdemes újrafordítani egy színdarabot vagy más irodalmi művet, Nádasdy Ádám így felelt: “Én a színházakra tolom a felelősséget: mindig igazgatói vagy rendezői felkérésre dolgozom, és ha ők ezt szeretnék, én megcsinálom. Elsősorban vígjátékok esetében érzik úgy, hogy szükség van az újrafordításra. Érthető: a humor, a poén hamarabb elavul, pedig a rendező (és a szerző) meg akarja nevettetni a közönséget, és a színészek sem szeretik, ha érezni lehet, hogy mulatságosak akarnak lenni, de nem azok. Fordítottam néhány tragédiát is – például a Hamletet és a Lear királyt -, de történelmi drámát nem rendeltek. Egészen mostanáig: az Örkény Színház megrendelte a IV. Henriket. A színházak manapság kevesebb királydrámát játszanak, és a rendezők is talán kevésbé érzik, hogy a régebbi szövegek túl kosztümösek volnának, hiszen az egész darab is az. Ruttkay Kálmán, a mesterem, aki Shakespeare-t tanított nekem az egyetemen, nem szerette, amit fordítóként csináltam, megintett. Azt mondta, nem szabad így könnyítenem a szövegen, tessék tudomásul venni, hogy ez egy nehéz szerző, aki nem bírja, ne nézze. Azóta sokat gondolkodtam ezen, és rájöttem, hogy nincs igaza. Igenis nehezebb feladat így végigülni egy Hamletet, mert a szerencsétlen közönség kénytelen mindent megérteni, ami történik, és úgy megy haza, mintha jobbról és balról is egy-egy nagy pofont kapott volna. Az ellen nem tud védekezni, hogy egy modernebb szöveg bejusson a fülébe, míg egy régi szövegnél néha ki tud kapcsolni. Talán paradoxonnak hangzik, de azt gondolom, nehezíteni kell a közönség sorsát azzal, hogy muszáj legyen megértenie, amit lát.”

Fotó: Móricz-Sabján Simon/Népszabadság

Fotó: Móricz-Sabján Simon/Népszabadság

Azzal kapcsolatban, hogy miként érdemes a színháznak a tartalmában esetleg elavult darabokat kezelnie, a műfordító elmondta,  Shakespeare-ről úgy véli, már elég régi ahhoz, hogy ne legyen régi (vagyis régies), mint ahogy az ógörög drámákat sincs értelme ógörög környezetben előadni, mivel azok emberi kapcsolatokról szólnak. “Ezzel szemben ha egy Csehov-darabot nagyon modernizálnak, felkapom a fejem, hogy nem is ilyen volt a szamovár – mert Csehov még nem régi. Shakespeare-nél az elmúlt évtizedekben pattant el ez a húr, vagyis régiből időtlenné vált. Látott maga olyan Shakespeare- t, ahol a királyon korona volt, és nem öltöny? Ugyanez vonatkozik a nyelvre is: aki azt szeretné, hogy Shakespeare-t csak Arany János fordításában játsszanak (bár ő csak hármat fordított), alighanem kosztümre is vágyik, meg naturalista díszletre. Nekem már eltereli a figyelmemet, ha ilyet látok” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, miszerint van-e értelme olyan darabokat előadni, amelyeknek a mondanivalója ma már nem feltétlenül áll meg, de egyébként jó vagy népszerű művek, Nádasdy Ádám így felelt: “Igen. A színház azért van, hogy játssza a darabokat, főleg a jókat. Ibsen Nórája jó példa erre: az emancipációról szól, és arról, hogy egy nőnek van bátorsága elhagyni a férjét. Ez Ibsen idejében hatalmas durranás volt, ma már mindenki azt mondja, hát, van ilyen. És ma a néző végig arra gondol: akkor miért nem válnak el? De közben az előadás jól van megcsinálva a Katona József Színházban, jók a színészek – örülök, hogy láttam az előadást. Ha valaki azt mondja, nem értem, miért kellett most elővenni ezt a darabot, mindig azt gondolom magamban zsörtölődve, ez olyan, mint megkérdezni az étteremtulajdonostól, miért kellett ma májat főzni. Kérem, mert ma szép májat kaptam. Ugyanígy mondja a színigazgató: van erre a darabra egy jó szereposztásom, régen ment nálunk, most kell előadni.”

A teljes interjú a Színház folyóiratban olvasható.