“Mindig találják meg az emberséget” – Nádasdy Ádám beszéde a MoME diplomaosztóján

2017 július 03. hétfő, 7:29

A MoME pénteki diplomaosztóján, a Várkert Bazárban Nádasdy Ádám mondott beszédet, amelyet szeretnénk megismertetni olvasóinkkal.

Nádasdy Ádám

Nádasdy Ádám

28 éves lehettem, fiatal nyelvtudós, amikor megszereztem az ún. „kisdoktorimat”, ez akkoriban az MA-fokozat megfelelője volt. Egy barátom, aki filmrendezőnek készült, megkért, hogy egy kisfilmjében szerepet vállaljak. A forgatás végén közölte, hogy szerzett pénzt, így honorálni tudja a munkámat. Csak egy kis trükk van a dologban, mondta, a TV-be kell bemenni és jelentkezni bizonyos Margitkánál, ő tudni fogja, mit hova kell beírni, és megkapom a pénzt. Valami más címen fogják kifizetni, ne csodálkozzak.
Be is mentem, de Margitka aznap nem volt bent. Semmi baj, mondták a kollégái, Margitka itt hagyott minden iratot. Anyagmozgatás, ugye? Igen, mondtam cinkos mosollyal, persze, anyagmozgatás. „Jöjjön velem,” mondta egy munkatárs, és egy raktárterembe kísért, ahol hatalmas stószokban filmdobozok álltak. Nagy, lapos kerek fémdobozok, mint egy óriási pizza. „Ezeket kéne átrakni a másik oldalra,” mondta, „mert rossz helyre tették. Szóljon, ha végzett.” – „Ja, értem,” mondtam bólogatva, és ő elment. Leültem egy dobozkötegre, kicsit vártam, aztán visszamentem az irodába. Csodálkozva kérdezték: „Végzett már?” – „Hát, bizonyos értelemben – mondtam elbizonytalanodva –, ugye az volt megbeszélve…”

Értetlenül néztek rám. Nyilvánvaló volt, hogy Margitka (vagy valaki) elfelejtette, hogy kamu az egész, és hogy én ezért a pénzért már megdolgoztam. Ők tényleg egy rakodómunkást vártak. Elszégyelltem magam. Hát büdös nekem a fizikai munka? Visszasomfordáltam a raktárba és elkezdtem rakodni. Mondtam volna azt, hogy kérem, én dr. Nádasdy Ádám egyetemi adjunktus vagyok, ifjú tudós, nem rakodómunkás? Továbbá hogy álszerződéssel akarom fölvenni a pénzt, mikor nem is rakodtam? Na nem.

Nekivetkőztem, pár óra alatt át is raktam az egész dobozhegyet. Sok volt. Ám közben tapasztaltam valami érdekeset: a termen átjárkáló dolgozók közül most mások néztek rám és szóltak hozzám, mint adjunktus koromban. Bögyös kis takarítónők, jókötésű szerelő srácok, élveteg büfésnők, pocakos portások köszöntek rám, kérdezték: mióta vagyok itt, melyik csoportnál. Nekik természetes volt, hogy maguk közé fogadják a félmeztelen, farmeros rakodó fiút. Én meg úgy éreztem magam, mint aki infralámpával jár az éjszakai erdőben, és föltárul előtte egy addig is ott lévő, de addig láthatatlan világ. Persze hazudoztam, nem mondtam el az egész ostoba történetet, se azt, hogy Eötvös Loránd Tudományegyetem. A végén megmosdottam, fölöltöztem, megkaptam a pénzemet, és emelt fővel távoztam.

Kedves végzős hallgatók! Vegyék ezt tanmesének. Önöket is vetheti az élet máshova, mint ahova elindulnak. Kerülhetnek szerény helyre, ahol dobozolni kell, tegyék emelt fővel. Kerülhetnek magasra, ahol parancsolgatni kell, tegyék alázattal. Ennek az iskolának, a MOME-nak nagy erénye, hogy igen sokfelé lehet belőle menni, hogy sokfajta utat mutat meg az itt végzőknek – a lila gőzös művészettől a jól jövedelmező sorozatgyártásig. Önök nemcsak azt tanulták meg, hogy mi a szép és a jó, hanem azt is, hogy hogyan készül, miből és mennyiért. Tudnak előhívni és varrni és fűrészelni és rajzolni és hegeszteni és varázsolni. Tudjanak hát örülni az élet változatosságának, a meglepő kihívásoknak, mint az anyagmozgatás.

De tudjanak a távolba is nézni. Legyenek példaképeik. Kis példaképek, mint a derék szabómester az utcából. Nagyobb példaképek, mint a „Fortepan” gyűjteményt a semmiből, önzetlenül létrehozó Tamási Miklós; és nagyok, mint Moholy-Nagy László, aki élete során nagyon sokfélét csinált, szerintem még dobozokat is pakolt. Ha majd tehetik, támogassanak másokat, mint Snétberger Ferenc, a cigány származású gitárművész, aki cigánygyerekeknek csinál zeneiskolát és ezzel életpályát.

És lehet önökből igazgató, főszerkesztő, gyártulajdonos, milliomos – vagyis a mi szempontunkból: szponzor. Itt vannak önök közt a jövő nagy szponzorai, mint volt II. Gyula pápa, aki Michelangelót bízta meg a Sixtusi Kápolnával, bőkezűen fizette, és védte az intrikusokkal szemben, pedig nagyon nem ilyet képzelt. És bár pápa talán nem lesz önökből, bőkezű támogató igenis lehet, mint Rubik Ernő, aki tehetségeket szponzorál; vagy Csányi Sándor bankelnök, aki alapítványt működtet szegény gyerekek képzésére; vagy a ma élő magyarok egyik legkiválóbbja, Soros György, aki szellemi életünket régóta és nagylelkűen támogatja.

Ha az önök zsebe is mély lesz, nyúljanak bele mélyen. Ha nem, akkor szorgosan tervezzenek, varrjanak, nagyítsanak, keressék meg a szponzorokat, és mindig találják meg az emberséget az élveteg kávéfőzőnők vagy a jókötésű szerelők között.

Diplomájuk megszerzéséhez ezennel szívből gratulálok.

Nádasdy Ádám

2017 június 30 péntek, 16 óra