“Én úgy ülök a karmesteri pulpituson, hogy élvezkedem”- Fekete Mari zenei vezető mesélt

2017 július 19. szerda, 9:42

Zenei vezető, művésztanár, 55 éve tanít zenés színpadi gyakorlatot a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A pályán eltöltött évtizedekről beszélgetett vele Józsa Ágnes a Civil Rádióban. Az interjú írásban a Fidelión jelent meg.

Józsa Ágnes cikkéből:

“Négy éves koromban hallás után elkezdtem zongorázni, és üzent egy idős zongoratanárnő, hogy tanítana engem ingyen. Nála tanultam tíz évig. Majd elmentem Győrbe a konzervatóriumba, és 1957-ben ott érettségiztem. Onnan jöttem föl a Zeneművészeti Főiskolára, de először nem vettek föl, mert azt mondták, hogy rosszlányos a külsőm. Aztán fölvettek, de karvezetés szakra, mert nagyon rossz technikával zongoráztam és sokszor volt ínhüvely-gyulladásom. Az idén kapom meg az Aranydiplomámat. Mikor másodéves voltam, akkor korrepetitori próbajátékra hívtak a Színművészetire. Ez háromfordulós volt, és megfeleltem. Azóta itt tanítok” – mesélte Fekete Mari.

Magony Enikő és Fekete Mari (fotó: Pesti Magyar Színház)

Magony Enikő és Fekete Mari (fotó: Pesti Magyar Színház)

A felvetésre, nem álmodott-e szólista karrierről, így felelt: “Nem akartam soha szólista lenni, mert nagyon izgulós voltam. Ha másnak az egyéniségébe belebújhatok és ott maradhatok a háttérben, akkor annak nagyon sokat tudok segíteni, zeneileg is, előadásban is. Az első osztályomba járt Huszti Péter, Voith Ági és Sunyovszky Szilvia. Nekem mindig az volt a dolgom, hogy jól adjanak elő. Mindig a szövegből indultam ki, nem ragaszkodtam a kottához. Ha a magyar prozódia más ritmust kívánt, akkor én azt úgy tanítottam azért, mert a közönségnek joga van érteni azt, hogy mit hall, ha már fizetett érte. (…) A saját hibáimon okulva tanultam meg ezt. Én nem hangképző vagyok, inkább korrepetitor, illetve zenei vezető. Nemcsak zongorázom, hanem vezényelek. Szerteágazó terület, s engem mindegyik érdekel.”

A kérdésre, úgy állnak-e a hallgatók az énekléshez, mint ötven évvel ezelőtt, Fekete Mari elmondta, sajnos ez sokat változott, pénzcentrikus lett a karrierépítés. “Azelőtt az volt, hogy édes Istenem, csak eljátszhatnám Júliát, vagy eljátszhatnám Rómeót. Voltak szerepálmok. Most meg jól fizető reklámálmok vannak. Van egy-két kivétel, aki elhivatott. Nagyon kevés olyan társulat van, ahová tagnak fölvesznek fiatalt, és miután nincs fix jövedelmük, kénytelenek mindent elvállalni. Én ezt tapasztalom” – hangsúlyozta.

“Nem lehet elfáradni, ha az ember szereti. A gyerekeim mindig azt mondják, az a szerencséd, mama, hogy azt csinálod, amit szeretsz. Te tulajdonképpen szórakozni mész a színházba. Egyébként tényleg így van. Minden este más, és én úgy ülök ott a karmesteri pulpituson, hogy élvezkedem, miközben nézem a jó előadást” – mesélte Fekete Mari.

A beszélgetés eredetileg a Civil Rádió Színpad-kép című műsorában hangzott el. Itt teljes egészében meghallgatható.