“Ez szenvedélyes, őrült emberek szakmája” – Interjú Székely László díszlettervezővel

2017 július 28. péntek, 7:00

Több Sevillai borbély rendezéshez is készített látványtervet pályája során. Most az egykori szentendrei előadás felújított változatát mutatják be Székely László egykori díszletével.

Székely László / Fotó: Lehoczky Péter, beol.hu

Székely László / Fotó: Lehoczky Péter, beol.hu

Ugyanazt fogja ez a tér most jelenteni, mint akkor?
Először Békés András Erkel Színházban bemutatott előadásához készítettem el a Sevillai díszletét. Néhány évvel később rendezte meg KERO a szentendrei előadást. Nagyon korszerű látásmóddal állította színpadra. Nem realista víziót valósítottunk meg, hanem annak égi mását, a barokk világát megteremteni. Ahhoz, az akkori előadás szellemiségéhez igazodott a díszlet is. Egy huszonöt évvel ezelőtti előadáshoz készült a díszlet, még nem látom, most hogyan tud a mai ember látásmódjának megfelelni. A Sevillai borbély remekmű, a tér kialakításában Rossini zenéjét próbáltam megvalósítani.

Hogy lehet a matériával visszaadni a zenét?
Rossini muzsikája nagyon könnyed és játékos. Az Erkelben függönyök képezték a díszletet, azok könnyedsége, játékossága, mozgása állandóan változtatta a teret, jól simult az előadáshoz. Igaz volt. A kritikák is kiemelték, hogy a Békés-féle előadás díszlete milyen tökéletesen szolgálta Rossini játékosságát, dallamosságát.

A szentendrei előadásnál Kerényi volt a rendező, máshogyan értelmezte a darabot. Ez hogyan jelent meg az ön díszletében?
Az 1991-es szentendrei előadásban egy szinte mozdulatlan vasszerkezetet építettem, ami áttört volt, visszatükröződtek benne a házak a tetők, az utcarészletek. Igazodni próbáltam a Fő tér hangulatához, nem kívántam a díszletekkel letagadni, hogy az a játéktér. Megpróbáltam egy olyan játékteret létrehozni, amely funkcionálisan szolgálta a mű történetét. Ezt a díszletet építjük fel újra a mostani bemutatóhoz. Kutyanehéz feladat, hiszen Szentendrén kívül több vidéki színházba is visszük a produkciót, s mindenhol jól kell a térnek hatnia.

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

A két előadáshoz nagyon más anyagokat használt, a fém és a könnyed függönyök szinte ellentétben vannak egymással. Nem okozott nehézséget ilyen mértékben eltérni a Békés-előadás díszletétől?
Az ember minden évben másképp látja a világot, minden alkalommal úgy próbál alkotni, hogy az szóljon az emberekhez. Minden előadásban a belső tartalmat próbálom megvalósítani. Az egri Hamlet előadást egy lepusztult ipari csarnokban hoztam létre, ebben a közegben készült egy olyan előadás, ami a mai ember számára is hiteles volt.

A díszletek mennyire korjelzőek? Ha csak az ön díszleteit nézem, meg tudom mondani, melyik évtizedben született az előadás?
Ma a rendezők egészen máshogy gondolkoznak a látványról, a térről, mint akárcsak néhány évvel ezelőtt. Fejlődik, esetleg lényegretörőbb lesz, amit a tervezőnek is figyelembe kell venni. Akkor vagyok jó tervező, ha a nézők nem emlékeznek a díszletekre, csak a produkcióra.

Vitatkoznék ezzel. Nekem nagyon sok olyan előadás van a fejemben, ahol éppen a tér, a vizualitás vésődött be. Ez felveti annak a kérdését is, hogy milyen viszonyban áll a díszlet az előadással. Mennyire van szabad keze a tervezőnek. A próbák előtt már határozott képek vannak a fejében, hogyan közelít ez a rendező elképzeléséhez?
Először mindig elolvasom az adott művet, felépítem a saját „színházamat”, megpróbálom értelmezni a művet, megrendezni az előadást. Ez után szeretek leülni a rendezővel, hogy együtt gondolkodjunk tovább. Ha az ő elképzelése erősebb, karakteresebb, hajlandó vagyok azt szolgálni. Szeretem, ha az elején hagynak, hadd menjek a magam útján.

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

Izgalmas, meghatározó rendezőkkel dolgozott pályája során. Talán a legtöbb közös munka Székely Gáborhoz köti. Fontosak az állandó párosok?
Nagyon szerettem Székellyel dolgozni. Rengeteg időt hagyott a tervezésre, elég idő volt, hogy megérjen bennem egy-egy ötlet. Szinte minden előadás, amiben vele dolgoztam, erősen él bennem, szinte mindenre emlékszem. És voltak az életemben olyan előadások is, amelyekre nem emlékszem. Elmentek, elfelejtettem.

Több kiállítása volt a díszletterveiből. Gyönyörű rajzok, makettek mutatják, hogyan készül az előadás. Hogyan készül az egyes munkákra?
Olvasás közben már skiccelek, az első benyomásaimat rögzítem. Tulajdonképpen naplót készítek. Rengeteg ötlet, rajz születik, sokat eldobok. Olyan is volt már, hogy végül az első rajzomat valósítottam meg, visszatértem az eredeti ötlethez. Maketteket is készítek, mert térben úgy jobban látszik, segítség a rendezőnek. Sok a kétség, míg megvalósul az igazi. De előfordult az is, hogy a bemutatón felment a függöny, és dühöngtem, hogy a másik tervet kellett volna megcsinálni. Míg el nem készül az előadás, nem alszom nyugodtan. Az ötszázhetvenötödik bemutatómnál tartok, de talán tíz-tizenöt, amire úgy gondolok vissza, tökéletesen sikerült visszaadnom a darabot, a rendezési koncepciót.

Melyek azok, amelyekre így gondol vissza? Melyek a szakmája csúcsai?
Füst Milán Boldogtalanok című előadása, amit Székely Gábor Szolnokon rendezett. Később tévében is megcsináltuk, ahol a TV-stúdió eredeti falát, a gázcsöveket is beépítettem a díszletbe. Tökéletesen beleillett.

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

A zenés darabok más teret kívánnak, mint a prózaiak?
Dolgoztam musicalekben is, például a West Side Storyban. Ezeknél nagyon fontos a zene, ott kell, hogy legyen a díszletben is. Oda kell figyelni a jelenetek váltására. A ritmusra. Nehéz ezekről beszélni, szenvedélyes, őrült, nem normális emberek szakmája.

A díszletei is hordozzák ezt a szenvedélyt?
Nem tudom, azt mondják rólam, nagyon precíz vagyok, hihetetlen munkabírással. De valóban, sokszor forrongok, megmondom, amit gondolok. Van, hogy megbánom, de olykor nem bírok uralkodni magamon.

Említette, lehet, hogy ma már más díszletet készítene a Sevillaihoz. Milyen lenne?
Valami olyan világot teremtenék, ahol a kimondott szónak nagy ereje van. Végtelen egyszerű lenne. Talán egy fehér dobozt találnék ki, s zseniális ruhákban játszatnám a színészeket.

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

A sevillai borbély díszlete (fotó: Szentendrei Teátrum)

Milyen volt az akkori előadásuk? Milyen volt a szentendrei hőskor?
Nagyon fontosnak tartottam és tartom ezeket az előadásokat. Egy időben vágyam volt, hogy a mostani Malom legyen az előadások helyszíne. Csodálatos lehetett volna, de nem tudtuk megvalósítani. A Fő tér még csendesebb volt abban az időben, mára nagyon megváltozott a hely. Amikor elindult, szerelmes voltam a helybe, az előadásokba. Kultikus ereje van, csomópontja a városnak, a művészek, a turisták találkozási pontja. Nagyon sok emlékezetes előadás született. Íze, hangulata volt az estéknek. Ma már nehezebb ott színházat csinálni.

A Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Tanszékének tanára, tanszékvezetője volt. Mit tanított a hallgatóknak arról, milyen a jó díszlet?
A látványtervező nevet én találtam ki. Akkor sokat harcoltam azért, hogy a végzősök ne csak látványtervezők legyenek, szoros kapcsolatuk legyen az építészettel. A várostervezésnél vonják be őket egy tér látványának megtervezéséhez. Fontos, hogy tudjanak rajzolni. Hogy lássák a teret, annak funkcióját, változásait. Melyek azok a pici pluszok, amelyek tökéletessé teszik a látványt, a díszletet. Mindig úgy kell rajzolni, tervezni, hogy megvalósítható legyen. Hálát adok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Ha nem lesz meg a lehetőség, már nincs miért élnem. Annyira ebben élek. Szenvedélyem. Rettegek attól, hogy megbetegszem, és nem tudom tovább csinálni. Muszáj, hogy az agyamban állandóan ott legyen a stressz, hogy meg kell oldanom.

Forrás: Szentendrei Teátrum