Szükség van-e kortárs drámára? – Beszélgetés a Magyar Dráma Napja alkalmából az Írók Boltjában

2017 szeptember 14. csütörtök, 9:09

Szükség van-e kortárs drámára? címmel beszélgetést rendeznek a Magyar Dráma Napja alkalmából az Írók Boltjában.

Hiánypótló könyvsorozatot indított a Selinunte Kiadó. Olvasópróba címmel olyan tematikus összeállításokat jelentet meg, amelyek az utóbbi években színpadra került művekből válogatnak. Ehhez kapcsolódik a szeptember 22.-i beszélgetés, amelyen a könyvsorozat néhány szerzője vesz részt.

A kortárs színdarabokat megjelentető Olvasópróba című sorozatból eddig három kötet jelent meg (és előkészítés alatt áll a negyedik).

A felejtés ellen címet viselő első kötetbe olyan darabok kerültek, amelyek az emlékezéssel, a múlttal való szembenézés elkerülhetetlenségével foglalkoznak. Az ötből három darab történelmi témát dolgoz fel, a feledés homályába burkolt, hallgatással körülvett történelmi időszakokat idéznek meg. Két darab pedig kortárs tematikájú, utalva a közelmúlt emberi sorsot alakító történelmére is.

A következő darabok találhatók a kötetben:
Székely Csaba: Vitéz Mihály / Mohácsi János–Mohácsi István: e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY / Brestyánszky B.R.: Vörös / Kerékgyártó István: Rükverc / Tasnádi István: Memo – A felejtés nélküli ember

A Párhuzamos világok című antológia az elmúlt évek legérdekesebb ifjúsági darabjaiból válogat. A kötet olyan kiérlelt szövegeket tartalmaz, amelyek sikeresen ragadnak meg alapvető problémákat a mai fiatalokat feszítő kérdésekből. De nemcsak témaválasztásuk, hanem feldolgozásmódjuk is újszerű, így nemcsak a tizenévesek számára lehetnek érdekesek, hanem az idősebb generációk számára is fontos gondolatokat, felismeréseket kínálnak.

A következő darabok találhatók a kötetben:
Jeli Viktória–Tasnádi István: kettős:játék / Hajós Zsuzsa-Kárpáti István: Szélben szállók / Gyulay Eszter–Kovács Krisztián–Scherer Péter: A gyáva / Pass Andrea: Újvilág

Az Olvasópróba sorozat legfrissebb kötete, a Kortárs klasszikusok című összeállítás olyan darabokat tartalmaz, amelyek jelenkori szemlélettel gondolnak újra mitikus hősöket és mesélnek újra klasszikus történeteket. Mindegyik szöveg – akárcsak a sorozat korábbi köteteiben olvasható darabok – nagyszerű előadások alapjául szolgáltak.

A következő darabok találhatók a kötetben:
Székely Csaba: Alkésztisz / Jeles András: József és testvérei / Gyulai Eszter–Rába Roland: Don Quijote / Gábor Sára–Hegymegi Máté: Kohlhaas

Az Olvasópróba sorozat eddigi köteteiben nemcsak hagyományos drámák, illetve színpadi adaptációk kaptak helyet, hanem olyan szövegek is, amelyek kifejezetten egy-egy előadás számára készültek. Ezek nyomán mindig felmerül a kérdés: van-e még helye, súlya a hagyományos értelemben vett drámának a mai magyar színházban. Működnek-e még a korábbi drámaíró szerepek? Vagy újfajta szereposztás van kialakulóban, melyben író, rendező, dramaturg és színészek összmunkájában készül a színházi előadás? És mindez miképp befolyásolja a színpadi szöveg jellegét, létmódját?

Ezekről a kérdésekről – tágabban a kortárs dráma helyzetéről, lehetőségeiről, a mai magyar színház törekvéseiről – rendezünk eszmecserét az Olvasópróba sorozat néhány szerzőjének részvételével.

A meghívottak: Kerékgyártó István író, Tasnádi István drámaíró, Gyulay Eszter dramaturg, Hegymegi Máté rendező, Gábor Sára dramaturg, Rába Roland színész, rendező.

A beszélgetést Sándor L. István vezeti

A beszélgetés ideje: 2017. szeptember 22. péntek 17 óra
Helyszíne: Írók Boltja (1061 Budapest, Andrássy út 45.)
A Selinunte Kiadó rendezvénye

Az Olvasópróba kötetei az Írók Boltjában és a Színházi könyvek webáruházban (szinhazikonyvek.hu) vásárolhatók meg.